Ismert emberek gondolatai a fogyatékos emberekért
Ismert emberek pólókra nyomtatott gondolatait olvashatták az érdeklődők vidéki és a fővárosi esélyegyenlőségi napokon a fogyatékos emberekért indított kampány részeként.
A KézenFogva Alapítvány közismert embereket kért fel, hogy egy-egy mondatban fogalmazzák meg, számukra miért fontos a fogyatékos emberek sorsán elgondolkozni. Volt, aki a szeretetre helyezte a hangsúlyt, más az egymástól tanulásra, de az elfogadásban és a segítségnyújtás fontosságában mindenki egyet értett – közölte a kezdeményezés kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel. A pólókat márciustól májusig öt városba vitte el az alapítvány Fogadd el, fogadj el kampánya. A vidéki és a fővárosi esélyegyenlőségi napokon összesen körülbelül 1000 ember olvashatta a közismert emberek véleményét, de bárki csatlakozhatott és elküldhette saját gondolatát. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Pordán Ákos, a KézenFogva Alapítvány ügyvezetője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2011-es kutatására hívta fel a figyelmet, miszerint a fogyatékos emberekkel kapcsolatos megjelenések alig 0,2 százalékát teszik ki a híreknek, tudósításoknak. Az emberek az elsődleges információs bázisukból tehát szinte egyáltalán nem tájékozódnak a fogyatékos emberek helyzetéről, mivel lehetőségük sincs rá. Úgy tűnik, mintha a probléma nem is létezne, holott ma Magyarországon 600 ezer fogyatékos ember él.
Ezeket is olvassa el:
Gulyás Gergely: sikeres volt a védekezés, eltörlik a vásárlási idősávokat
Papírtasakgyártó üzemet adtak át Mezőkövesden

„Együtt az úton…szegregáció, integráció, inklúzió” című konferencián járt a TÁRS projekt
Vegyszerekkel teli szobába küldték a 4 hónapos kisbabáját szoptató anyát
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázatai

A kormány meghosszabbította a veszélyhelyzeti intézkedéseket
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
5°C






Vélemény, hozzászólás?