Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


márk - könnyel fizetek
53
hallgató

Betegen senki ne menjen iskolába, figyelmeztetnek a debreceni szakemberek

- 2020. augusztus 27. 19:13 - 1104 megtekintés

Hajdú-Bihar megyében az utóbbi egy hónapban kezdett fokozatosan nőni a koronavírus-fertőzéses esetek száma, és egyre több közöttük a már tüneteket mutató beteg. A turizmust követően ősszel az iskolakezdés jelentheti a legnagyobb kockázatot a járvány erősödésében, mivel zárt térben nagyobb a fertőzés veszélye. Az intézmények vezetői és a járványügyi szakemberek is arra hívják fel a figyelmet, hogy betegen senki ne menjen iskolába.

Már a bejáratnál lehetőség van a kézfertőtlenítésre a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban. Ezen kívül a tantermekben és a mosdókban is ki vannak helyezve a flakonok. Kis csoportokban, maszkban jöttek csütörtökön a diákok a tankönyveikért. A teremben egyesével vehették át a csomagot.

Alaposan fertőtlenítik a székeket és padokat. Az intézményben mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztonságosan indulhasson a tanév.

Felkészültek arra az esetre is, ha újra elrendelik a digitális oktatást. Egyelőre azonban a megszokott szeptemberi iskolakezdésre készülnek.

– Ami a legfontosabb, hogy a szülőknek, a gyerekeknek a felelőssége, hogy betegen ne jöjjön senki iskolába. Mi úgy gondoljuk, hogy a maszk az ugyan nem kötelező, de ajánljuk, hiszen a közösségi terekben jó, ha ezeket viselik. A termekben igyekszünk azt elérni, hogy a gyerekek egy teremben legyenek, minél kevesebbet mozogjanak – mondta Aranyi Imre, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium vezetője.

Nagyon fontos, hogy a tantermekben folyamatos legyen a szellőztetés. Zárt térben ugyanis sokkal nagyobb a fertőződés esélye, erre Várkonyi István infektológus hívta fel a figyelmet. Az iskolakezdés mellett a külföldi nyaralások miatt is van ok az aggodalomra. Hajdú-Bihar már a közepesen fertőzött megyék közé tartozik.

– Jellemzően most az utazási szezonban külföldről hozták be a vírust, vagy olyan személyektől fertőződtek meg, akiknek külföldi kontaktjuk volt. Itt, Debrecenben elsősorban az ukrán és a román határ közelsége az, ami szerepet játszott a lokális helyi járványgócok kialakulásában, de láttunk németországi, ausztriai behurcolást is – mondta a Debreceni Egyetem Infektológiai Klinika igazgatója.

Az elmúlt 24 órában Magyarországon újabb 91 embernek lett pozitív a koronavírus tesztje. Hajdú-Biharban hárommal nőtt a regisztrált esetek száma, ezzel a járvány kezdete óta megyénkben 129-en fertőződtek meg.

A riport alábbi linken nézhető meg.

(Forrás: Dehir.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


1 * = hét

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 20:49
Overcast
SSW
Előjelzés
28°C
3.6 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 3.6 m/s SSW
Széllökések: 8.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com