Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Papírtasakgyártó üzemet adtak át Mezőkövesden

- 2020. november 3. 7:21 - 1227 megtekintés

Díszpapírtasakokat gyártó üzemet adott át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden a Kézmű-Erfo-Főkefe cégcsoport, a beruházás mintegy 80 millió forintba került, az üzem 95 embert foglalkoztat, köztük 93 megváltozott munkaképességűt.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára az avatáson azt mondta: a kormány 2010-től arra törekszik, hogy az emberek megélhetésének középpontjában a munka legyen, olyan legyen a társadalom és a gazdaság, hogy mindenki munkából tudja eltartani magát.

Hangsúlyozta: az állam továbbra is támogatja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását a koronavírus járvány idején is. Az idén 45,6 milliárd forint értékben írtak ki pályázatot akkreditált munkáltatók számára, a támogatás forrása az elmúlt hét évben több mint 10 milliárd forinttal nőtt – emlékeztetett.

Úgy fogalmazott: a cél az, hogy “segély helyett munka legyen”, a mostani járvány idején is a munka köré kell szervezni a megélhetést.

Szólt arról is, hogy Magyarországon több mint 4,5 millióan dolgoznak a gazdaságban, közülük 155 ezren megváltozott munkaképességűek, az ő akaratuk azonban nem változott meg, magukat is, családjukat is bérből, jövedelemből szeretnék eltartani.

Az államtitkár elmondta: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája ma 44 százalékos, ez 2010-ben mindössze 18 százalék volt, “ettől függetlenül van még előttünk munka”.

Csizi Péter, a cégcsoport ügyvezető igazgatója az avatáson arról szólt, hogy a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. 2007-től van jelen Mezőkövesden. A Társaság a KÉZMŰ- és az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft.-vel együtt több mint 9500 embernek biztosít munkát országszerte 140 telephelyen.

A mezőkövesdi üzemben dolgozók számát az év végéig százhúszra kívánják növelni. A gyárban dísztasakokat és díszdobozokat készítenek a világ legjelentősebb márkái számára, míg kisebb részben irodai papírárukat – irodai gyorsfűzőket – gyártanak. (Forrás: Rehabportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 3. vasárnap, Hermina napja van.
Az év 31. hete és 215. napja.
Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.

1849. Klapka Komáromnál kitört a jobbparti osztrák dandár ellen. Az ellenség vesztesége 300-nál több halott és sebesült, 7 ágyú, 700 tonna lőpor, 3000 lőfegyver, 2750 ökör, stb.


1945. Magyarország és Ausztria árucsere-forgalmi egyezményt köt Budapesten.


Gárdonyi Géza
Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,
Csend borul a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában:
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan:
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

Időjárás

2025-08-03, 07:03
Light drizzle
ESE
Light drizzle
20°C
2 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 55%
Szél: 2 m/s ESE
Széllökések: 15.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /89% / Rain
Napfelkelte: 05:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com