Rágyújtotta sztrókos párjára a házat egy mányi asszony, mert nem jött ki a nevelt fiával
Továbbra is börtönben marad az az 54 éves többszörösen minősülő emberölési kísérlettel gyanúsított mányi asszony, aki rágyújtotta a házat a mozgássérült párjára, mert haragudott a nevelt fiára.

Fotó:24.hu/ police.hu
A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírója ugyanis egyetértett a Fejér Megyei Főügyészség indítványával és szőkés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt meghosszabbította a nő letartóztatását.
A nő benzint vásárolt a bicskei töltőállomáson, majd hazament és szétlocsolta a ház földszintjén és tetőterében, s meggyújtotta úgy, hogy tudta, hogy a korábbi agyvérzése miatt magatehetetlen élettársa az alagsorban tartózkodik.
A nő vallomásában elmondta, hogy élettársa gyermekével fennálló haragos viszonya miatt döntött úgy, hogy felgyújtja az otthonukat. Mikor látta a tüzet fellobbanni, az égő házból Balatonvilágosra ment kocsival, majd másnap feladta magát a rendőrségen.
A férfit a tüzet észlelő szomszédok mentették ki a házból, így sérülést nem szenvedett. Az asszony 10-től 20 évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat a bűncselekmény miatt.
(Forrás: 24.hu)
Ezeket is olvassa el:
Elképesztő: robotkezet csinált magának a fogyatékos tini
A Lőw család tagjai mindenben segítenek a kerekesszékbe került Lacinak.
Futókocsival vettek részt mozgássérült gyerekek a debreceni versenyen - dehir.hu
Vége a mopeddel buszozás vitának
Segíteni akart a mozgássérült gyerekeken: zseniális ötlete támadt
ART - 2016 Fogyatékossággal élő emberek Kulturális Fesztiválja
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
16°C






Vélemény, hozzászólás?