Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


M*sorajánlat
41
hallgató

Ismét tüntettek hétfőn a „rokkantak”

- 2012. szeptember 26. 13:08 - 2977 megtekintés

Civilek tüntettek a kormányzat rokkantakat érintő politikája ellen hétfő délután a Parlament épülete előtt, a Kossuth-szobornál. Az egybegyűltek két, a kormánynak, illetve a miniszterelnöknek címzett petíciót adtak át.

www.meosz.hu/pkcf/img_c/d_egyesuletek_38_hirek_233_w_560_h_372_sorszam_2.jpg

Semmit rólunk, nélkülünk !!!!!

„Túlélni akarunk – Siketek”, „Egyenlő esélyekért” – ilyen feliratok olvashatók azokon a transzparenseken, amelyeket a Kossuth téren gyülekező demonstrálók tartanak a magasba. A hivatalosan 15 órakor kezdődő tüntetésen pár százan lehetnek.

A helyszínen lévők szerint a méltóságmenet egyik része a Margit hídon át érkezik, de mivel a rendőrség igazoltatatta a vonulókat, késnek. Számos siketnéma demonstráló érkezett, a beszédek elkezdése azért is áll, mert tolmácsuk a Margit hídi menetben van. Ők végül kormányellenes transzparensekkel megérkeztek.

A tüntetők petíciót nyújtanak be annak érdekében, hogy a fogyatékosok igényeihez igazodjanak a kormány szociális intézkedései.
Az Összefogásmenetnek hívott tüntetés egyik szervezője, Madár István beszédében azt mondta, hogy nagyrészt egyedül járta végig az utat a tüntetésig, de azt tapasztalta, hogy az emberek nem mernek beszélni a problémájukról.

Egy másik, pécsi bányász felszólaló Orbán takarodj-jal zárta az oktatási rendszert kritizáló felszólalását. Egy Komlóról érkezett bányász felszólaló sérelmezte, hogy bár féllábon megtette az utat Baranyából, mégis kevesen érkeztek meg. A demonstrálók is nehezményezik, hogy kevesen jöttek el a tüntetésre.
Közben aláírásgyűjtés indult a Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület követeléseinek támogatására, ők azt szeretnék, hogy egy életre ne kerülhessen senki egy pénzintézet függéségébe és azt akarják, hogy a pénzintézeti ügyfelek részére is alkosson fogyasztóvédelmi törvényt a parlament. Azt szeretnék, hogy ha valakit kilakoltatnak, akkor a tartozását töröljék el. És a bankok felett legyen állami felügyelet.

Negyed hatra már csak pár tucat tüntető maradt a téren, eközben civil szónokok tüzelik a közönséget. A rendezvény elvileg este nyolcig tart.

Ugyancsak a Kossuth térre érkezett a Koppány Csoport nevű szervezet, amely a kilakoltatottakat próbálja élőlánc-szerű akciókkal védeni. A csoport tagjai egész hetes demonstrációval készülnek.

Adta hírül a hvg.hu és a meosz.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hét + = 10

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 11:46
Clear sky
SSW
Clear sky
28°C
3.4 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 3.4 m/s SSW
Széllökések: 8.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com