Rokkant-halál másodszorra?

Nagy Zoltán súlyos fogyatékkal élő, vak véleményművelő kortörténeti átadónaplója.

Ennyibe kerül egy rokkant. Az illusztráció az „Aktion T4” propaganda-plakátja.

A parlament előtt akarja felgyújtani magát egy sorstársam, aki évekig a közszolgálati televízió parlamenti adásainak főszerkesztője volt. Szívinfarktusa után leszázalékolták, de nem rég úgy találta a rehabilitációs hatóság, hogy állapota rohamosan javul. Kéri J. Tibor ezt az ellátását jelentősen megkurtító határozatból tudta meg. Ha a határozat jogerőre emelkedik és nem tudja majd megvásárolni gyógyszereit, nem várja meg a következő infarktust. Azt tervezi, felgyújtja magát egykori munkahelye előtt. Egy hasonló sorsú rokkant bányász a nyugdíjbiztosító épületében, ügyintézője szeme láttára ölte meg magát egy évvel ezelőtt. Ahogy a többfenekű magyar bemondás szól: szíven szúrta magát. A közszolgálati tévé akkor azt adta hírül, hogy a szemtanú ügyintézőket nagyon megviselték a történtek. Arról nem szólt híradás, hogy az országos főhatóság pár nappal később nem éppen a beteg bányász halotti torát ülte a Gödöllői kastélyban, úgy 60 millió forintból.

Ezen is felháborodva a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalt (NRSZH) feljelentettem az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál mert nem volt akadálymentesítve weboldala és mert vezetője permanensen emberi méltóságunkban sértegetett minket rokkant/fogyatékkal élőket. Utóbbi részét panaszomnak nem vonta vizsgálat alá az Egyenlő Bánásmód Hatóság melynek tanácsadó testületét megszüntette kormányra jutásakor a Fidesz-KDNP valamint élére új elnököt neveztek ki.

Az eljárásban az NRSZH azzal a cinikus érvvel védekezett, hogy ők közvetlenül nem vesznek részt a felülvizsgálatokban, miért is kellene akadálymentesen információt szolgáltatniuk?!

Ennél is mélyebben, létezési jogosultságunkat kikezdve sértegette az akkor még rokkant-nyugdíjasok, később ellátottak világát a keresztény-demokrata államtitkár. Soltész Miklós szerint túl sok a „rokkant” Magyarországon és ez sok közpénzbe kerül. A „rokkantak”, tehát valamennyi, tartósan egészség-károsodással élő magyarországi beteg lélekszámát célzó, az érintettek emberi méltóságát sebző megállapítások a szakértők szerint statisztikailag sem igazolhatóak. A statisztikákból ellenben kiolvasható, hogy a legtöbb leszázalékolást az első Orbán-kormány ideje alatt foglalták határozatba.

Az említett érvelést mégsem csak érzelmi szempontból kell több mint agitációs párhuzamba állítanunk a múlt század 30-as éveitől a második világháború végéig zajló náci eutanáziaprogram társadalomlélektani mechanizmusával. A kísértetiesen hasonló közgazdasági alapon kriminalizáló bűnbakképzés nyomán civil orvosok és ápolók százai vettek részt fogyatékkal élő, elsősorban gyermekek „lejelentésében”, begyűjtésében és kivégzésében. A felnőtt fogyatékkal élőkre a kényszer-sterilizáció várt és rajtuk kísérletezték ki a gázkamrás tömeggyilkolást. Az amerikai csapatok már javában folytatták a haláltáborok felszabadítását és a túlélők mentését amikor egy zárt intézetben még kivégezték orvosai a háború utolsó áldozatát: egy fogyatékos kisgyereket.

Tekintve, hogy nincs két hete annak, midőn a magát keresztényi szellemiségűként azonosító kormányt, a végstádiumos rákos betegek kapcsán költségvetési passzív eutanázia gyanúja miatt hívta tetemre Európa, talán nem túlzó náci „Aktion T4” felemlítése.

A bányász halála és az újságíró vészjelzése csakúgy mint a hajléktalan- és segélyezett-ellenes közpolitizálás, a tatabányai Jobbikos náci, már márciusban közgyűlésre hányt zsidó- és romaellenes kijelentése indikátorai a rezsim politikájának. Egy olyan politikának mely antiszociális és kirekesztő, mely gyűlöletet szít a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokkal szemben.

Forrás: 168ora.hu

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .