Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Korda György - Gyöngéden
60
hallgató

Az Alkotmánybíróság megállíthatta volna a megváltozott munkaképességűek elvonásait

- 2013. február 14. 20:16 - 2725 megtekintés

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) mélységesen csalódott az Alkotmánybíróságban, amiért az nem vizsgálta meg érdemben a rokkantnyugdíj eltörlésének alaptörvény-ellenességét, hanem formai okokra hivatkozva visszautasította a szervezet és több magánszemély által még tavaly nyáron benyújtott alkotmányjogi panaszt. „Szomorú, hogy a jogállamiság őrei még vizsgálatra sem tartják érdemesnek azt, hogy a több évtizedes társadalombiztosítási befizetéseken alapuló rokkantnyugdíj egyik napról a másikra megszűnhetett Magyarországon.”

Az Alkotmánybíróságtól elvárható lett volna, hogy mérlegelje a probléma társadalmi súlyát, amikor a héten a beadvány befogadhatóságáról döntött, az intézkedés ugyanis több százezer nehéz helyzetben lévő család további, drámai elszegényedését okozza – hangoztatja a szervezet. A beadvány a MEOSZ álláspontja szerint mind formai, mind tartalmi szempontból megfelelt az alkotmánybírósági törvényben lefektetett követelményeknek, a testületnek foglalkoznia kellett volna az abban felvetett, egyébként rendkívül súlyos alkotmányossági problémákkal.

A beadványozók szerint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló, tavaly januárban életbe lépett törvény több ponton sérti a jogállamiságot és számos alapjogba is ütközik. A kötelező társadalombiztosítási rendszerben szerzett nyugdíjjogosultságot nemcsak az öregségi, hanem a rokkantsági nyugdíj esetén is megilleti a tulajdonhoz való jog védelme. A rokkantnyugdíj eltörlése súlyosan diszkriminatív intézkedés, amellyel a törvény alkotói megsértették az érintettek tulajdonhoz való alapvető jogát. Az alkotmányos garanciákkal védett rokkantnyugdíj helyébe 30-50 ezer forint körüli ellátások léptek, amelyek bármikor csökkenthetők vagy megvonhatók, megállapításuknál nem számít, ki mennyi ideig dolgozott és ezalatt mennyit keresett. A rendkívül alacsony összegű ellátások veszélyeztetik a súlyos beteg és fogyatékos emberek életét, egészségét, a törvény ezzel megsérti az emberi méltósághoz és a szociális biztonsághoz való jogukat. Mindezek ellenére az Alkotmánybíróság nem gondolta, hogy érdemben kéne foglalkoznia a törvénnyel, az ombudsman korábbi indítványa esetén is csupán részletkérdéseket vizsgált. A beadványban az is szerepelt, hogy az érintetteknek mindössze egy nap felkészülési idejük volt a jogszabály kihirdetése és hatályba lépése között, ami sérti a jogbiztonság elvét, de a testület szerint a kellő felkészülési idő hiányának problematikája sem volt megfelelően kifejtve a panaszban. Az Alkotmánybíróság szerdai döntését követően a megváltozott munkaképességű emberek már csak nemzetközi fórumon remélhetik a jogsérelmeik orvoslását. A Szövetség támogatásával tizenhét magánszemély a strasbourgi emberi jogi bírósághoz is beadvánnyal fordult az ügyben. A MEOSZ reméli, hogy Strasbourgban ki fogják mondani, hogy a törvény nincs összhangban az Európai Emberi Jogi Egyezménnyel.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


5 + kettő =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 22. vasárnap, Paulina napja van.
Az év 25. hete és 173. napja.
Holnap Zoltán napja lesz.

1526. A véres kard körülhordozása elrendeltetik. Szulejmán április 23-a óta útban volt roppant hadával Magyarország ellen. A kormánytanács tehát június 22-én a vármegyékre hírnököket küldött, hogy a főispánok véres kardot hordassanak körül, jelül mindenkinek a fölkelésre.


1771. XIV. Kelemen pápa Mária Terézia kérelmére az ünnepeket, a vasárnapokon kívül, azon 15 napra kevesbítette, amelyek sokáig fennálltak.


Weöres Sándor / 1913. jún.22. - 1989. jan.22. /

W.S. Csöngén 1943 - ban

Ez én vagyok. Alvó egészen kicsi fej,
mellette bögre tej,
és nincsen égbolt.
Rég volt.

Kálnoky László: A 70 éves Weöres Sándornak,
baráti hódolattal /1983 /

Sándor, bármire nézz is, lényege tiszta poézis.
Serlegem óborral van tele. Rád emelem.
Mit kezed ír, sose gyönge. Rím a dalod tüze,
gyöngye.
Zengje ma Csönge fiát ünnepi csöngedelem.

Időjárás

2025-06-22, 23:36
Clear sky
WNW
Clear sky
27°C
2.3 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 29%
Szél: 2.3 m/s WNW
Széllökések: 6.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 04:46
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com