Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Splash - Úgy Szállj
63
hallgató

Szemek nélkül látni. Az igazi Denevéremberek

- 2012. október 11. 17:29 - 3423 megtekintés

kép
Vannak olyan vakok, akik fehér bot és vezetőkutya nélkül is képesek teljes életet élni – sőt olyan dolgokra is képesek, melyeket korábban elképzelhetetlennek tartani. A fantasztikus titok nyitja az echolokáció.

Az echolokáció régóta ismert a tudósok számára: jó néhány állatfaj, például a denevérek, a delfinek, a bálnák tájékozódnak úgy, hogy hangokat vagy hangsorozatokat bocsájtanak ki, majd ezen impulzusok visszaverődése alapján kiszámítják, hogy a tereptárgyak (vagy éppen az élelemül szolgáló rovarok, halak) pontosan milyen helyzetben vannak és hogyan mozognak hozzájuk képest. Ezen az elven alapul például a szonár is.

A módszer nem ismeretlen az emberek számára sem: vakok – sőt látók is – képesek lehetnek kifejleszteni magukban ezt a képességet, vagyis azt, hogy általuk keltett hangok segítségével tájékozódjanak. Az echolokációt használók folyamatosan csettintgetnek, a hangok visszaverődnek a tárgyakról és így lehetővé teszik a tájékozódást.

Kanadai kutatók néhány éve kimutatták, hogy az echolokációt alkalmazók az agyuknak azt a részét használják a tér modellezésére, amely látó társaikban a látási ingerek feldolgozására szolgál. A Nyugat-Ontariói Egyetem agykutató központjának munkatársai a PLoS ONE című folyóiratban megjelent tanulmányukban elemezték az emberi echolokáció idegtudományi alapjait.

A tudósok először az ekholokációra képes vak emberek fülébe helyezett apró mikrofonok segítségével hangfelvételt készítettek a csettintésekről és alig hallható visszhangjaikról, amelyekkel a kísérleti személyek különböző ismeretlen tárgyakat – autót, zászlót, vagy egy fát – próbáltak azonosítani. Ezután a laborban visszajátszották az alanyoknak a felvételeket, közben a legmodernebb funkcionális mágneses magrezonanciás képalkotó (fMRI) berendezéssel rögzítették az agytevékenységük mintázatát. Az echolokációs hangfelvételek visszahallgatása közben a vakok nemcsak hogy felismerték a tárgyakat a visszhangok alapján, de agyuknak mindeközben az a területe mutatta a legélénkebb aktivitást, amely a látó emberekben a vizuális információ feldolgozására szakosodott. Érdekes módon a hallási ingereket feldolgozó agyterületek nem mutattak nagyobb aktivitást a visszhangokat is tartalmazó kültéri hangfelvételek hatására, mint amikor ugyanezekből a felvételekből eltávolították a visszhangokat.

Ugyanezeket a kísérleteket ép látású emberekkel megismételve, akiknek nem volt tapasztalatuk az echolokációban, a látó alanyok semmit sem érzékeltek a visszhangok által leképezett tárgyakból, és az agyuk sem mutatott semmiféle echolokációra jellemző aktivitási mintázatot. A vizsgált vak emberekben a normálisan látásra „szakosodott” agyi területek az echolokációban találják meg szerepüket.

Az echolokáció segítségével a vakok komplex és részletes képet kaphatnak a környezetükről, nemcsak a tárgyak elhelyezkedését határozhatják meg, hanem a kiterjedtségüket – mennyire nagy egy tárgy és milyen alakja van -, sőt azt is, hogy milyen sűrűségű anyagból készült.

A legsikeresebb echolokáció-használók olyan tevékenységekre is képesek, melyet más, hozzájuk hasonló látássérültek elképzelhetetlennek tartanak: kerékpároznak, kosárlabdáznak, görkorcsolyáznak, túrázni járnak. Az echolokáció egyik élharcosa, Daniel Kish, aki több száz embert tanított már meg a módszerre, azt állítja, a csettintő hangok segítségével jobban tudja élvezni a világ szépségeit – például, „meg tud nézni” egy olyan épületet, mely mellett egyébként csak elmenne.

Dr. Tom Pey, egy brit alapítvány, a Royal London Society for Blind People képviselője szerint a módszer nagyszerű, de főleg a fiatal gyerekek számára jelenthet megoldást, és arra is fel kell készülni, hogy lehetnek ellenzői is.

„Az egészségügyben, különösen a látássérülteknél sok a konzervatív erő. Nem mindig azt nyújták, amire a vakoknak szükségük van. Az is akadály lehet, hogy a csettintés felhívja a figyelmet a látássérültre, pedig sokak szerint a társadalomba való beilleszkedés kulcsa, hogy ne legyen túl feltűnőek” – mondja a szakember. „Az echolokáció nem való mindenkinek, nem mindenki tudja megtanulni. De az, amit Daniel Kish és még néhányan csinálnak, elképesztő. Megemelem előttük a kalapom, hiszen vakok ezreit inspirálhatja.”

ADTA HÍRÜL A hazipatika.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ nyolc = 17

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 25. péntek, Márk napja van.
Az év 17. hete és 115. napja.
Holnap Ervin napja lesz.

1205. III. Ince pápa Imre király árvája, özvegye és a királyi jogokról gondoskodva 4 iratot bocsátott ki, és felhívta a nemességet és a népet, hogy az elhunyt király iránt hívek legyenek.


1783. II. József császár a magyarországi földrengés és egyéb ínség hírére bejött az országba és körutat tett.


Végh György: Virághozó április

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.

Időjárás

2025-04-25, 03:23
Mainly clear
NW
Mainly clear
16°C
1.9 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1010 mb
Páratartalom: 87%
Szél: 1.9 m/s NW
Széllökések: 7.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /90% / Rain
Napfelkelte: 05:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com