Az ENSZ fogyatékosügyi bizottsága több jogsértést talált

Az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága 2019. január 21. és február 1. között helyszíni vizsgálatot folytatott Magyarországon. A küldöttség meglátogatott nagy és kis méretű intézményeket, beszélgetett ott élő lakókkal és az intézmények vezetőivel. Látogatást tett fővárosi és vidéki intézményekben, több megyében, interjúkat készített fogyatékossággal élő személyekkel, hozzátartozóikkal, érdekképviseleti szervezetekkel, az Országos Fogyatékosságügyi Tanács képviselőivel, országgyűlési képviselőkkel, a Kúria bíráival, az Országos Bírósági Hivatal dolgozóival, a kormány tisztviselőivel, az ombudsmani hivatal és az Egyenlő Bánásmód Hatóság tagjaival. Több mint 200 személy meghallgatása során közel 2300 oldal terjedelmű információt gyűjtöttek össze.

A vizsgálat három területet érintett: a törvény előtti egyenlőséget (a gondnoksági rendszert), az önálló életvitel és a közösségbe való befogadás kérdéskörét (a támogatott lakhatás szabályozását és a kitagolás megvalósítását), valamint az egyenlőséggel, diszkriminációmentességgel kapcsolatos kérdéseket (fogyatékos gyermekek, nők, idős személyek és családtagjaik helyzetét).

A Bizottság a gondnoksági rendszer kapcsán megállapította, hogy a fogyatékos emberek döntési jogának (cselekvőképességének) korlátozása sérti a törvény előtti egyenlőségüket. A gondnokság alatt álló fogyatékossággal élő emberek száma tovább emelkedik, 2008 óta 14 százalékkal nőtt arányuk, pedig Magyarország már 2007-ben ratifikálta a fogyatékosjogi ENSZ Egyezményt. 2017-ben több mint 55 000 fogyatékossággal élő személyt korlátoztak cselekvőképességében, 2018 végéig közel 49 000 fogyatékossággal élő személy aktív választójogát vonták meg. A bírósági eljárások – ideértve a gondnokság kötelező felülvizsgálatát – nagyon ritkán vezetnek a fogyatékossággal élő személyek cselekvőképességének visszaállításához. A cselekvőképességet nem érintő támogatott döntéshozatal rendszere nem elterjedt, ez a jogintézmény kevéssé ismert a fogyatékossággal élő személyek, az érintett családok és a jogi szakemberek körében. 2017-ben mindössze 167 személy részesült támogatott döntéshozatalban. A cselekvőképesség gyakorlásához nyújtott támogatás egyéb formái hivatalosan nem elérhetők a fogyatékossággal élő személyek számára.

Az önálló életvitelhez való jog kapcsán a Bizottság megállapította, hogy a szociális ellátórendszer jelenlegi gyakorlata szerint a fogyatékos személyek – a korlátozottan hozzáférhető akadálymentesített lakhatási lehetőségek, az inkluzív oktatás területén történő lassú előrehaladás, a korlátozott közlekedési és nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatási lehetőségek, illetve az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés elégtelensége miatt – bentlakásos intézményekbe kerülnek. A nagy létszámú intézmények leépítését célzó kitagolás folyamata (29 intézményből 2592 fogyatékossággal élő személyt költöztetnek ki) nem számolja fel az intézményi környezet főbb jellemzőit, az újonnan létrejövő úgynevezett 12 fős “támogatott lakhatások” továbbra is a bentlakásos intézmények vezetőinek és dolgozóinak ellenőrzése és irányítása alatt állnak. A nagy létszámú intézmények az új “támogatott lakhatások” működtetői maradnak. A fogyatékossággal élő személyeknek nincs beleszólásuk abba, hogy hová szeretnének költözni. A kiköltözött lakók naponta visszatérnek a nagy intézményekbe, hogy részt vegyenek védett foglalkoztatásban, ételt kapjanak, egészségügyi szolgáltatásokhoz jussanak, és többé-kevésbé bekapcsolódjanak különböző szabadidős tevékenységekbe. Az önrendelkezés hiánya és a magánélet korlátozása az állami fenntartású támogatott lakhatások közös jellemzője.

Az egyenlőség és hátrányos megkülönböztetéstől való mentesség kapcsán a Bizottság rávilágított a strukturális diszkrimináció különböző formáira. Az értelmi és pszichoszociális (pszichiátriai diagnózissal élő) fogyatékos személyek gondnokság alá helyezése diszkriminatív, intézménybe kerülve a jogfosztás együttes hatásai felerősítik sérülékenységüket, valamint állandósítják szegregációjukat és elszigeteltségüket. Bár a gyermekvédelmi törvény elősegíti a 12 éves kor alatti gyermekek nevelőszülőknél történő elhelyezését, kivételt tesz a fogyatékossággal élő gyermekek esetében, akiket fogyatékosságuk miatt el lehet helyezni intézményekben. Ennek következménye, hogy a gyermekotthonokban élő minden harmadik gyermek fogyatékossággal él, ami majdnem hatszorosa a népesség és a fogyatékossággal élők százalékos arányának, továbbá közel 800 gyermek volt elhelyezve elsősorban felnőtt korú személyeket ellátó fogyatékos otthonokban.

A szakpolitikák gyakorlati alkalmazása során általában kevéssé veszik figyelembe a nemek és a fogyatékosság metszéspontjait, a társadalomban és az állami tisztviselők körében hiányos a fogyatékossággal élő nők és lányok jogaival kapcsolatos tudatosság, valamint hiányoznak azok a nemeket figyelembe vevő intézkedések, amelyek a támogatott döntéshozatalt vagy az önálló életvitel kialakítását segíthetnék elő. A fogyatékossággal élő idős embereket gyakran nagy intézményekben helyezik el, a korcsoportok és a fogyatékosság közötti átfedésekre vonatkozó ismeretek korlátozottak, és továbbra is fennáll a fogyatékossággal élő idős emberek megbélyegzése. Az érintett családok kapcsán a Bizottság kiemeli, hogy különösen elterjedt a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő anyákkal szembeni diszkrimináció. A szülők gyakran szembesülnek azzal a dilemmával, hogy vagy vállalják gyermekük otthoni gondozását, ezzel kockáztatva munkahelyük elvesztését, vagy intézménybe kell helyezzék gyermeküket. Az otthonápoló szülők attól félnek, hogy ha ők már nem lesznek, gyermekük egyetlen lehetősége az lesz, hogy bentlakásos intézménybe kerül.

A vizsgálat alapján a Bizottság úgy véli, hogy a jelentésben meghatározott jogsértések súlyosak és rendszerszintűek, tekintettel arra, hogy a gondnoksági és bentlakásos intézményi rendszer jelentős számú fogyatékossággal élő személy életét érinti, és a fogyatékossággal élő személyek kárára elkövetett jogsértések széles körben elterjedtek és rögzültek, így szándékos strukturális diszkriminációt eredményeznek, és kiterjednek a jogszabályokra, a szakpolitikákra, a tervezésre és a végrehajtási folyamatokra, beleértve a források elosztását is.

A Bizottság számos javaslatot fogalmazott meg a magyar kormány számára, többek között: 

• Hatályon kívül kell helyezni a helyettes döntéshozatalra (gondnokságra) vonatkozó jogszabályokat, szakpolitikákat és gyakorlatokat.
• Vissza kell állítani minden fogyatékossággal élő személy cselekvőképességét.
• Haladéktalanul el kell fogadni egy olyan támogatott döntéshozatali rendszert, amely teljes mértékben összhangban van az Egyezménnyel.
• El kell ismerni minden fogyatékossággal élő személy önálló életvitelhez és a közösségbe való befogadáshoz való jogát alanyi jogosultságként, amely bírósági úton kikényszeríthető.
• Ki kell fejleszteni egy olyan, önálló életvitelt támogató, személyre szabott rendszert, amely a közösségben, az intézményi környezeten kívül elérhető.
• Létre kell hozni egy szociális szolgáltatásokkal kapcsolatos hozzáférhető panasztételi mechanizmust.
• Hatályon kívül kell helyezni a gyermekvédelmi törvény azon rendelkezéseit, amelyek lehetővé teszik a 12 év alatti fogyatékossággal élő gyermekek fogyatékosság alapján történő intézményi elhelyezését.
• Fel kell számolni a kényszer-fogamzásgátlást és kényszer-abortuszt a fogyatékossággal élő nők körében, különös tekintettel a bentlakásos intézményekben élőkre.
• El kell fogadni egy országos stratégiát a fogyatékossággal élő személyek bentlakásos intézményi ellátásból való áttérés elősegítésére minden intézménytípusra vonatkozóan, ideértve a bentlakásos ellátási formákat, függetlenül az ott élők életkorától, nemétől és fogyatékosságától.
• Ki kell zárni a kitagolási koncepcióból a „támogatott lakhatások” építését.
• Át kell irányítani a személyi, pénzügyi és technikai erőforrások „támogatott lakhatásokban” és más intézménytípusokban történő felhasználását a fogyatékossággal élő személyek számára az ország egész területén a közösségben elérhető akadálymentes lakhatási lehetőségek kialakítása felé, kizárva a csoportos lakhatási megoldások minden formáját.
• Rehabilitációt kell biztosítani a fogyatékossággal élő személyek számára a közösségi életvitelhez szükséges készségek fejlesztése és visszanyerése érdekében.
• Intézkedéseket hozni annak biztosítására, hogy azok a fogyatékossággal élő személyek, akik jelenleg bentlakásos intézmények általi fejlesztő vagy védett foglalkoztatásban részesülnek, fokozatosan hozzáférjenek a nyílt munkaerőpiachoz. (Forrás: Rehabportál)