Köldöktől lefelé mozgásképtelen a 3 éves kisfiú
Köldöktől lefelé mozgásképtelen a 3 éves Marci.
Nagyon ritka rendellenesség miatt nem tudja mozgatni a lábait
Születésekor Marcit csak lélegeztetőgépek tartották életben, három hétig kómában is feküdt. A kisfiú nagyon ritka rendellenességben szenved, a világon mindössze 20 embernél diagnosztizálták ezt a betegséget. Még csak 3 és fél éves, de már több mint 15 műtéten esett át. A gyermek gerincére a daganatok spirálszerűen ráfonódtak, ezért mozgásképtelen köldöktől lefelé. Édesanyjával azért küzdenek, hogy lábra állhasson.
“A terhesség alatt már rákos volt, és amióta megszületett, az élete egy vad harc. Végtagjai nem mozogtak születéskor, légzése pedig elégtelen volt a daganat körüli ödéma miatt. Pár nappal később az orvosok azt mondták, valószínűleg el fogom veszíteni, és ezért készüljek fel a legrosszabbra. Aztán kiderítették, hogy a gerincvelőjén daganat alakult ki, ami sajnos áthatolt a csigolyáján, és blokkolta az idegeit, s ezért nem tudta mozgatni a végtagjait” – mondta a Blikknek Ladányi Lilla, a kisfiú édesanyja.
Ötnaposan kapta az első kemoterápiás kezelését, de sokáig élet és halál között lebegett. Másfél éves koráig csak gyomorszondával tudott enni, az orvosok pedig nem sok jóval kecsegtetik az anyát, szerintük nincs túl sok esély arra, hogy a gyermek használni tudja majd a lábait.
“Háromóránként katéterezni kell szegényt, de szerencsére az értelmi képességei szinte tökéletesek. Nagyon jól beszél, számolni is tud, nagyon szeret játszani a kisautókkal, kirakóval, de imád legózni és énekelni is szeret. Hamarosan pedig bölcsődébe is vinni fogom” – mondta az anya.
“Kúszva és a kerekesszékéből fedezi fel a világot. Nem tud mászni és járni. A modern technológiának köszönhetően azonban lehetséges lenne számára, hogy egy olyan orvosi eszközzel éljen új életet, amely állva tartaná, és lehetővé tenné, hogy stabilan és kényelmesen mozogjon, akárcsak egy kerekesszékben” – tette hozzá.
Marcinak segíteni is lehet, létrehoztak egy oldalt, amely bemutatja a kisfiú állapotát. (Forrás: rehabportál)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Mozgásukat és koncentrációjukat is játékokkal fejlesztik
Központban a mozgásszervi betegségek az áprilisi Semmelweis Egészség Napokon
A MEOSZ. válaszolt Tarlós Istvánnak
A MEOSZ elnöke a pénzügyminiszterhez fordult a hiteltörlesztési moratórium mozgáskorlátozott emberek...
A MEOSZ fellépése nyomán akadálymentesítik a fonódó villamos Szent Margit Kórház és Selmeci utcai me...
Elhunyt dr. Urbán- Szabó Béla, a Mozgássérültek Jász-Nagykun Szolnok Megyei Egyesületének egykori el...
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
14°C







Vélemény, hozzászólás?