Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Edda - Gy*zni fogunk
47
hallgató

Lesz tankönyv szeptemberben – ígérik az illetékesek

- 2013. augusztus 21. 13:39 - 2606 megtekintés

A vak diákok is zökkenő mentesen jutnak tankönyveikhez?
A hazai tankönyv-ellátást három jogszabály szabályozza. A harmadik, a legfrissebb az idén februárban született tankönyvrendelet ezekben a hetekben vizsgázik először.

A nyár folyamán a sajtó számos anomáliára mutatott rá. Probléma volt többek között az iskolakezdési utalványok felhasználásával. A tankönyvek központi terjesztését lebonyolító Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) több cafetéria-szolgáltatóval is megállapodott, így a béren kívüli juttatásként adható iskolakezdési utalványt is fel lehet használni a tankönyvek kifizetésére – tájékoztatta a könyvtárellátó az MTI-t. A fizetési határidő – a köznevelési államtitkárság kérésére – július 31-ről augusztus 15-re módosult. Sok gond volt abból is hogy az elavult lakcím-listák miatt sok szülő nem kapta meg időben a befizetési csekkeket. Ez sok felesleges utánajárást okozott az érintetteknek.

A látássérült gyerekek speciális tankönyv-igénye miatt a témában a VGYKE. újságírói felkeresték a budapesti, Ajtósi Dürer soron lévő, Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája igazgatóhelyettesét, Kurtz Máriát. Ő elmondta, hogy tulajdonképpen idén sincs fennakadás a tanulók könyvekkel való ellátásában, hiszen a gyártást házon belül végzik. A könyvek árát a költségvetés fedezi, valamennyi tanuló ingyen kapja meg a tankönyveit. Kisebb csúszás a finanszírozás terén tapasztalható – tette hozzá az igazgatóhelyettes asszony -, de ez sem jelentős, át tudjuk hidalni – mondta. A könyv-előállítást összehangolják a tanítás ütemével, így mire szükség van egy-egy tankönyvre, addigra az rendelkezésre áll.

Igen, a Vakok Iskolájában általában valóban nincs probléma, mivel ott általában az egyszerűen Braille-síthető tankönyvekkel dolgoznak, nem használnak például munkafüzeteket vagy sok ábrát tartalmazó tankönyveket – mondta el Németh Orsolya, a VGYKE alelnöke. – Az integráltan tanuló gyerekeknél – akik a látókkal együtt vesznek részt az oktatásban -, ezzel szemben éppen az okozza a nehézséget, hogy manapság ahány iskola és tanár, szinte annyiféle könyvet lehet kapni egy-egy tantárgyhoz, és a tanárra van bízva, hogy melyiket használja. A modern tankönyvek többsége ráadásul igencsak gazdag ábrákban, képekben, illetve gyakran kitöltést, önálló munkát igényel a használata a gyermek részéről. Ezek a munkamódok általában nem biztosíthatók egy vak gyermek számára egy Braille írással készült tankönyv esetén, ebben az esetben az egyszerű átírás vagy Braille konvertálás és nyomtatás jelentős információveszteséget eredményezne, itt tehát tényleges adaptálásra van, vagyis lenne szükség, például az ábrák helyett az azok tartalmát elmagyarázó szövegekre, táblázatok, diagramok helyett azok tartalmának szöveges leírására, stb. A tankönyvellátás legfőbb nehézségét éppen az jelenti, hogy jellemzően sok eltérő tankönyvet igényelnek a tanulók, amiket általában 1-2 gyermek vagy fiatal használna, és lehet, hogy csak abban az egy tanévben van rá igény. Egy Braille átírás vagy konvertálás egy egész tankönyv esetében akár több tízórás munka is lehet, és akkor adaptációról még szó nincs, amihez ráadásul szaktanári végzettséggel is hasznos lenne rendelkeznie a tankönyv készítőjének – foglalta össze az integrált oktatásban rejlő problémákat Németh Orsolya.

Az MVGYOSZ (Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége) tankönyvellátási csoportvezetője Szabó Edina, akihez befutnak a tankönyv-igények. – Az integrált oktatásban évről évre kevesebb látássérült gyermek vesz részt – mondta. – Idén eddig 14 iskolából, összesen 19 gyermek részére igényeltek könyvet. A korábbi években ez a szám meghaladta a húszat. A határidő márciusban lejárt, de ha valaki még most kér tőlünk könyvet, akkor azt is megcsináljuk. Többnyire a legújabb könyvekkel van baj, amelyek késve jutnak el hozzánk, így a feldolgozásuk is később történhet meg. További problémát a matematika, fizika és kémia tankönyvek jelentik, mert ebben a tanulók számára nélkülözhetetlen ábrák, képletek vannak. Ezeket eddig úgy oldottuk meg, hogy a stúdiónkban hangos könyvet készítettünk belőlük, de a stúdiónk működése bizonytalan időre szünetel, finanszírozási problémák miatt. Emiatt azt javasoljuk a pedagógusoknak és a tanulóknak, hogy a korábban elkészült hangos könyveket használják.

Forrás: vgyke

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 + = tizenöt

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett, Frida napja van.
Az év 19. hete és 127. napja.
Holnap Gizella napja lesz.

1198. II. Endre hercegnek Hercegovinában és Dalmáciában szerzett vívmányainak emléke.


1338. Erzsébet, III. András és Fenenna királyné leánya meghal a tössi zárdában. Vele nőágon is kihal az Árpád-ház.


Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com