Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Four Tops - Reach Out I'll Be There
57
hallgató

Ismerkedés a fehérbottal korai életkorban

- 2024. február 16. 9:01 - 156 megtekintés

Az önálló közlekedés képessége hatalmas kincs egy súlyos fokban látássérült ember életében. Ma már hazánkban is egyre több szakember vallja, hogy születetten látássérült baba esetében a fehérbottal való ismerkedést érdemes minél korábban elkezdeni.

A fehérbot végig kíséri az életünket. Minél hamarabb kötünk vele barátságot, annál inkább természetes, hogy velünk van és használjuk. Fontos tehát, hogy szülőként elfogadjuk, hogy gyermekünk „barátja”, segítő társa, és az önállósága kulcsa lesz. A szülő pozitív attitűdje és nyitottsága megalapozza, hogy a gyermek számára a fehérbot érdekes legyen, szívesen ismerkedjen és játsszon vele. Érdemes ezért még akár járni nem is tudó gyermekünk kezébe adni, és együtt próbálgatni azt. Ha pl. a szülő sétál a karjában tartott gyermekkel, mindkettejük keze a fehérbotot tartja, a kisgyermek megtapasztalhatja, milyen, amikor pl. egy akadályt találnak a bottal. Ehhez természetesen érdemes a felnőtt magasságához igazodó hosszú fehérbotot is vásárolni, a kisgyermeknek ugyanakkor rövid, gyermek botot adjunk a kezébe. Teljesen természetes, hogy mint bármely más tárgyat, a baba ezt is játékszerként használja, akár a szájába is veszi- ezért csak vadonatúj, utcán nem használt darabot adjunk a kezébe. Remek alkalom az ismerkedésre, amikor a kisgyermek az etetőszékben ül. Más játékokhoz hasonlóan természetesen a botot is örömmel fogja ledobálni, hiszen számára csak egy a sok érdekes tárgy közül. Játék közben ugyanakkor megismeri a bot keltette zajokat. Ha a kisgyermek már képes lépegetni, érdemes néha kezünk helyett a fehérbot fogóját a kezébe adni, ezzel segíteni stabilitását és a bottal való további ismerkedést.
Minél korábban találkozik a gyermek a különböző segédeszközökkel vagy a pontírással, azok annál természetesebbek lesznek számára. Ha a botot elől tartjuk, a szülő is nap mint nap látja és használja gyermekével, neki is több ideje van megszokni, hogy a fehérbot látássérült gyermekéhez tartozik. Ha csak későbbi életkorban kerül a gyermek kezébe bot, mindenki számára nehezebb lesz elfogadni, hogy arra szükség van; a szülő és a kamasz is stigmának, szégyellnivalónak érezheti. Ne késlekedjünk hát, mindannyian barátkozzunk minél korábban a bottal, hogy önállóan közlekedő kamasz gyermekünket látva a büszkeség lehessen legfőbb érzésünk. Kérjük látássérült gyermekek korai fejlesztő szakembere vagy tájékozódás és közlekedés trénere segítségét.

Rengeteg magyarázattal és gyakorlati tanáccsal szolgál – a magyar nyelven a LÁRESZ Egyesület gondozásában, 2018-ban megjelent – „A vak gyermekek önálló tájékozódása és közlekedése – a támogató modell” c. könyv Joseph Cutter tollából, amely elektronikus formában megrendelhető a LÁRESZ Egyesülettől a laresz20202023@gmail.com címen. További hasznos forrás a témában angol nyelven pl. Merry-Noel Chamberlain írása:
https://nfb.org/sites/default/files/images/nfb/publications/fr/fr36/3/fr360301.htm
és Mary Tellefson cikke:
https://nfb.org/sites/default/files/images/nfb/publications/fr/fr29/2/fr290206.htm
Kifejezetten gyermekek számára készült fehérbotok rendelhetőek pl. a Royal National Institute for the Blind webshopjából, már egészen 60 cm hosszúságtól a legkisebbek számára. A botok nem csupán fehér, hanem különböző vidám színekben kaphatóak, ezzel is kedvet csinálva a gyerekeknek a használatukhoz:
https://shop.rnib.org.uk/health-and-mobility/canes/children-s-canes

Az Egyesült Királyság területéről történő rendelés saját felelősségre történhet, és számolni kell a vám- és áfaterhekkel. Valamint felhívjuk a kedves olvasók figyelmét, hogy 105 cm-nél hosszabb fehérbotokat az MVGYOSZ webáruházában (https://bolt.mvgyosz.hu/) is lehet vásárolni. Ráadásul, ha a vásárlónak érvényes tagsági jogviszonya van bármelyik MVGYOSZ tagegyesületben, akkor évente egyszer 75% kedvezménnyel vásárolhat fehérbotot.

Dr. Gombás Judit

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


5 + = tíz

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 9. csütörtök, Gergely napja van.
Az év 19. hete és 130. napja.
Holnap Ármin, Pálma napja lesz.

1526. A törvények kihirdetésekor a király és alattvalói a külhatalmak követei jelenlétében komédiát játszottak. Erről így írt a pápa követe: "Mondák, menjen a király hadaival az ellenségre és néha nincs a királynak jó saruja."


1865. Gróf Apponyi György bécsi lapja, a Debatte az ún. "májusi levelekben" kiegyezési tervet ismertet. Ez föltételezi a felelős magyar kormány kinevezését és az uralkodó megkoronázását.


Batsányi János / 1763. máj.9. - 1845.máj.12. /

A magyar író

"Mint az égő fáklya, mely setétben lángol,
S magát megemésztve másoknak világol."
Míg az értetlenek nagy-bátran ítélik,
S a gyáva rablelkek gúnyolhatni vélik:
Míg a bölcs örömmel szemléli, csudálja,
Mint oszlik az elmék éjjeli homálya:
Ő / noha van máris, ki szívből dicséri,
S hogy jót akart és tett, nyilván megisméri/
Saját érdemében lelvén fő jutalmát,
Népe jobb részében veti bizodalmát,
S reményli, hogy Árpád igaz maradéki
Hív fáradozásit megköszönik néki.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com