Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Reklám
58
hallgató

Egyeztetés indul a fogyatékosügyért felelős államtitkársággal

- 2016. február 13. 20:14 - 1724 megtekintés

Elindulhat a közös gondolkodás és a közös munka az államtitkársággal – fogalmazott Kovács Ágnes azután a megbeszélés után, amelyet február elején folytatott a minisztériumban a Czibere Károly szociális ügyekért és felzárkózásért felelős államtitkárral, Nyitrai Imre helyettes államtitkárral és Szekeres Pál miniszteri biztossal, az államtitkár kezdeményezésére.

Az elnök rendkívül hasznosnak ítélte a találkozót. Több kérdésben is közeledtek az álláspontok, de a felek – a MEOSZ kezdeményezésére – abban állapodtak meg, hogy asztalhoz ülnek, és részletesen átbeszélik a Szövetség javaslatait, amelyek nemcsak a közlekedési kedvezményeket érintik – mondta el a meosz.hu-nak.

Mint ismeretes: a Szövetség tavaly ősszel kezdeményezte a tárcánál http://www.meosz.hu/new_index_0v_hirek_one.php?mcs=meoszvezer&rec_azonosit=d_meoszvezer_hirek_274 a közlekedő-képesség minősítési rendszerének felülvizsgálatát, kétféle parkolási igazolvány bevezetését, amely lehetővé tenné, hogy a mozgássérült parkolóhelyeket csak a súlyosan mozgássérült emberek használhassák, és a gépjárműszerzési rendszer módosítását annak érdekében, hogy a legsúlyosabban mozgássérült embereknek is biztosítson megfelelő autókat a szükséges átalakításokkal. Nyitrai Imre válaszában elutasította a javaslatokat, utóbbi kettőt arra hivatkozva, hogy diszkriminálná a többi fogyatékossággal élő embert. A MEOSZ elnöksége ezzel nem értett egyet, és úgy döntött, a Szövetség további lépéseket tesz az ügyben.

Az államtitkársággal folyatott mostani megbeszélésen megállapodás született arról, hogy létrejön egy munkacsoport, amely felülvizsgálja a közlekedőképesség minősítés rendszerét, és a javaslatokat tesz a módosításra. A kétféle parkolási kártya bevezetését továbbra sem támogatják, de azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az idősotthonok nem lesznek rá jogosultak, így egyelőre nem bővül azok köre, akik miatt a kerekesszéket használó mozgássérült emberek nem tudják használni a speciális parkolóhelyeket. A parkolási ügyeket nem hagyjuk annyiban, tovább fogunk róluk tárgyalni, ahogy a gépjárműszerzési rendszerről is – mondta Kovács Ágnes a meosz.hu-nak.

Az elnök a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai kapcsán – a tavaly nyári találkozóhoz hasonlóan – most is kérte a jövedelemkorlát eltörlését. A rehabilitációs ellátottak esetében javasolta a heti 20 órás munkaidőkorlát megszüntetését, és jelezte: biztosítani kell az ellátások értékállóságát, elfogadhatatlan ugyanis, hogy 2016-ban még mindig a 2012-es minimálbér alapján számolják ki az ellátások minimum-maximum értékét.

Kovács Ágnes a találkozón elmondta: a nagy létszámú bentlakásos intézetekben sok mozgássérült ember él, ezért a MEOSZ szeretne részt venni a kitagolás és a támogatott lakhatás monitorozásában. Kérte azt is, hogy a súlyosan mozgássérült emberek érdekében bővítsék 24 órásra a támogató szolgáltatásokat (személyi segítés, szállítás). A MEOSZ szívesen vinne egy ilyen, uniós finanszírozású, kísérleti programot. A bővítés azért is sürgős és elengedhetetlen, mert a házi segítségnyújtás rendszerét úgy alakította át a kormány, hogy abból a súlyosan mozgássérült emberek kiszorulnak. Erről több panasz is érkezett már a MEOSZ-hoz – mondta el az elnök. Az államtitkár támogatta a javaslatot, és megkérte Kovács Ágnest, hogy vegyen részt a szakmai munkában.

Az elnök örömét fejezte ki, hogy végre elkezdődhet egy közös gondolkodás, közös munka az államtitkársággal a mozgássérült emberek helyzetének javítása érdekében. Mint mindig, most is hangsúlyozta: a MEOSZ kiemelten fontosnak tartja, hogy a súlyosan mozgássérült emberek közlekedési kedvezményei valóban segítséget jelentsenek a közlekedési hátrányok leküzdésében. Ugyanolyan fontos, hogy biztosítva legyenek számukra az önálló élethez szükséges feltételek, legyen szó akár a támogató szolgáltatásokról, akár a lakhatásról.

Az első egyeztetésre a MEOSZ megküldte az időpontjavaslatait az államtitkárságnak, várják a választ.

Forrás: meosz.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


5 + = tíz

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 10. csütörtök, Gedeon napja van.
Ma van a(z) A lelki egészség világnapja.
Az év 41. hete és 284. napja.
Holnap Brigitta, Gitta napja lesz.

1307. A rákosi gyűlés Róbert Károlyt királyul fogadta. "11 főúr a Rákoson sz. Péter templománál oklevelet adott ki, melyben elismerték, hogy súlyos trónviszályba van az ország bonyolódva; továbbá kijelentették, hogy Károly urat s utódait, mint a törvényes öröklés kívánja Magyarország királyává elfogadják."


1936. A budapesti Operaház felújítja Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját.


Garay János / 1812. okt.10. - 1853. nov.5. /

Egy ismeretlen széphez

Sugár, de teljes
A termeted,
Kis pille hordja
Lépésedet.

Hajad selyemből
Sötét bogár,
Elbontakozva
Egy tengerár.

Cseresznye-szácskád
Legszebb bíbor,
Kedves magadka
Élet-vidor.

S mégis szemedben
Ábránd is ég,
Nem nap, nem is hold,
Egész egy ég.

Mindenben az vagy,
Ó bájalak,
Kit álmaimban
Óhajtalak.

S ó, hogyha ajkad
Ezüst szaván
A szép magyar szót
Még hallanám,

Ha tűz-szemedben
Lelked ragyog,:
Ó hölgy, örökre
Rabod vagyok.

Időjárás

2024-10-10, 11:36
Overcast
SSW
Előjelzés
21°C
5.6 m/s
Apparent: 19°C
Nyomás: 1000 mb
Páratartalom: 71%
Szél: 5.6 m/s SSW
Széllökések: 12.8 m/s
UV-Index: 3.35
csapadék.: 22.9mm /92% / Rain
Napfelkelte: 06:56
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com