Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Zamat - gasztronómiai magazin
60
hallgató

„Fények vakondja” 4.

- 2014. augusztus 26. 12:40 - 2379 megtekintés

A Szolnoki Vakok Szervezetének irodalmi pályázata – immáron negyedik alkalommal.

Pályázat kiírója: Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete Pályázat célja: Országos irodalmi verseny amatőr írók részére. A pályázatban elsősorban valós élményeken alapuló, esetleg fiktív születésnapi események novellában való megörökítését várják a kiírók, természetesen a „Fények Vakondja” humoros, ironikus szemével megírva. Itt a lehetőség, hogy a pályázók írásos emléket állítsanak egy fontos napnak, a család életében, mely emléket a humor vidámít, az irónia díszít. A pályázat beadása: 2014. augusztus 11 és 2014. szeptember 22. között folyamatos. Pályázat címe: „Fények vakondja 4.” Az irodalmi versenyt az elhunyt látássérült költő, Kerekes Gézára emlékezve hirdeti meg a szervezet. A pályázat benyújtásának módja: Csak elektronikusan a info@jnszmvakok.hu címre. A pályaműveket magyar nyelven, Word dokumentum (*.doc) formátumban várják, melyek terjedelme ne legyen több 3 oldalnál, Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel. Az idei évben kizárólag prózában várnak pályaműveket. Pályázók köre: Bárki (Pályázatokat csak magyar nyelven fogad el a kiíró.) Díjazás: az első három helyezett értékes jutalomban részesül. A pályázók műveit szakmai zsűri bírálja el. A zsűritagok elé a pályamunkák csak jeligével ellátva kerülnek, a jeligéhez tartozó személy kilétét a zsűri is a bírálat végén ismerheti meg. Ehhez kérnek minden pályázót a kiírók, hogy válasszon magának egy jeligét és egy „biztonsági” pótjeligét is. A verseny végeredményének kihirdetésére 2014 novemberében Szolnokon kerül sor, az egyesület kulturális rendezvényén, amelyet megalakulásának 10 éves évfordulója alkalmából szerveznek meg. A pályázókat az eredményhirdetésről elektronikus úton kiküldött meghívóval értesítik. A győztes pályamű a rendezvényen előadásra kerül. A beérkezett alkotásokat az egyesület honlapján is közlik (www.jnszmvakok.hu), ahol a közönség szavazatai alapján is eredményt hirdetnek. A közönségszavazás nyertese külön jutalomban részesül. A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető: Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete 5000 Szolnok, Móra F. u. 15. fsz/12. Telefon: 06-56/514-085 E-mail: info@jnszmvakok.hu Honlap: www.jnszmvakok.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 9 = hetven kettő

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 8. szerda, Mihály napja van.
Ma van a(z) Anya nélkül nevelkedő gyermekek napja, Nemzetközi Vöröskereszt napja.
Az év 19. hete és 129. napja.
Holnap Gergely napja lesz.

1440. Erzsébet özvegy királyné házi koronáját, mellyel 1438-ban megkoronáztatott és más ékszereit Eizinger Ulriknak 2500 forint erejéig elzálogosította.


1490. Ulászló Szapolyai Istvántól, vesztegetve szavazatot vásárol. Cserébe elzálogosítja a lublói és a podolini várakat.


József Attila: Kertész leszek

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton-
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com