Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

demjén ferenc - mint egy álom
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Nyolcadikos tanuló alapított Braille-nyomtató céget

- 2015. január 21. 17:05 - 2769 megtekintés

Megfizethető Braille-nyomtatók gyártására hozott létre céget egy 13 éves kaliforniai kisfiú, aki tavaly egy iskolai tudományos kiállításon mutatta be a látássérülteket segítő szerkezet legóból készült prototípusát.

A nyolcadik osztályos Shubham Banerjee azután rukkolt elő Braigo elnevezésű gépével, miután az interneten keresgélve szembesült vele, hogy egy Braille-nyomtató ára nagyjából kétezer dollárnál (550 ezer forint) kezdődik, ami túlságosan drága a vakok többsége számára, különösen a fejlődő országokban. A kisfiú célja, hogy Braigo Labs nevű startupja olyan asztali nyomtatókat gyártson, amelyek ára nagyjából 350 dollár (96 ezer forint) körül mozog, és a manapság használatos, akár kilenc kilót meghaladó modelleknél is jóval könnyebbek. A látássérültek számítógépről vagy egyéb elektronikus szerkezetről nyomtathatnak vele egyebek közt leveleket, bevásárlólistákat és rövidebb olvasnivalókat. „A végső célom valószínűleg az lesz, hogy a vakok többsége az én Braille-nyomtatómat használja” – mondta a Santa Clarában élő kisfiú. Miután a Braigo – a gép neve a Braille és a legó szavak összeolvasztásából ered – számos díjat nyert és a vakok közössége is örömmel üdvözölte, Shubham tavaly nyáron indította el cégét abból a 35 ezer dollárból, amit apjától kapott. Az Intel Corp vezetőit lenyűgözte Shubham nyomtatója, és tavaly novemberben egy meg nem határozott összeget fektettek a kisfiú startupjába. A cég szerint Shubham a legfiatalabb vállalkozó, aki tőkebefektetést kapott. A Braigo Labs falain belül profi mérnökök és tanácsadók fognak segíteni a kisfiú tervei alapján készülő nyomtatók megtervezésében és megépítésében. Egyébként a fiú apja is az Intelnél dolgozik mérnökként. Az új vállalkozás szeretné már idén nyáron elküldeni a prototípust tesztelésre a vakok szervezeteihez, és terveik szerint év végén piacra dobják az első modellt. Mivel Shubham túlságosan fiatal ahhoz, hogy saját cége vezérigazgatója legyen, ezért ezt a posztot az édesanyja tölti be. Forrás: MTI.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


egy + = 7

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 7. vasárnap, Ambrus napja van.
Az év 49. hete és 341. napja.
Holnap Mária napja lesz.

1437. Zsigmond király halni Magyarországra indul. A király hasmenésben szenvedett, és egyik lába ujja orvosi műtét által lemetszetett. Látván neje Borbála, a király egészségének hanyatlását, lányát és vejét a tróntól megfosztani és a maga számára biztosítani kívánta azáltal, hogy ő a 48. éves nő házasságra kívánt lépni a 13 éves l. Ulászló lengyel királlyal.


1962. Megnyitotta kapuit Sopronban az Erdészeti és Faipari Egyetem.


Csokonai Vitéz Mihály: Tél

No eljöttél valahára,
Gyászos tél, a föld nyakára,
És az erszényt oldozod:
Együk most már munkánk bérét,
Igyuk saját testünk vérét,
Már az ínséget hozod.
Igazán, hogy minél rosszabb
A te részed, annál hosszabb
Életünkből majd fél rész
A te napjaiba vész.."

Időjárás

2025-12-07, 12:54
Overcast
WSW
Előjelzés
10°C
1.4 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 85%
Szél: 1.4 m/s WSW
Széllökések: 3.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /99% / Rain
Napfelkelte: 07:17
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com