„Ezt egész nap tudnám csinálni” – A jász lélek nyomában Király-Tajti Ildikóval

Még hogy Jászapátiban nem történik semmi! Az MVGYOSZ. szívmelengető hangú felolvasója, Király-Tajti Ildikó valódi irodalmi labort üzemeltet a 8000 lelkes település egyik takaros házikójában. Iván Péterrel folytatott beszélgetésből nemcsak a hangoskönyvekről, hanem a rokonszenves, csupa titok jász lányokról is megtudunk egyet-mást.

Iván Péter: Ildi, ugye te vagy az, aki mindig az igénylistából választ?

Király-Tajti Ildikó: Igen. Azt gondolom, hogy ezek a címek nem véletlenül szerepelnek ott, valaki szívesen fogadná őket, és ha a felolvasó végigböngészi a hallgatói kívánságlistát, egészen biztosan talál köztük a saját ízlésének megfelelő műveket. Nálam ez úgy megy, hogy néhányat kigyűjtök magamnak, 99,9 százalékban magyar szerzőktől, mert az idegen szavakkal néha még mindig hadilábon állok, elmegyek a könyvtárba és „gyűjtögetek”.
Igaz, mostanában már vannak egyéni javaslataim is. Tavaly találkoztam Kodolányi Szép Zsuzskájával, ezt az ajánlásomat a könyvtár is támogatta. A másik nagy felfedezésem Fenákel Judit, az ő novellásköteteit, kisregényeit szintén én „csempészem be” lassacskán a katalógusba.

I.P.: Sok műfajban kipróbáltad magad, pszichológia, romantika, szépirodalom, klasszikusok és gyerekkönyvek, de ami elsőre szemet szúr: a Fábián Janka-életmű zöme a te hangodon csendül fel.

K.-T.I.: A „Virágszál” volt az első felolvasásom a könyvtárnak. Valahogy együtt maradtunk. Janka néni néha szárnyal, időnként viszont elég sablonos, ez biztosan a nagy termelékenységnek tudható be. De mivel sokak kedvence, sőt van olyan hallgató, aki az én hangomon várja a következőt, folytatnom kell.

I.P.: Hiába, ilyen kötelességtudóak a lányok a Jászságban. Van amúgy „jász identitásod”?

K.-T.I.: Olyannyira, hogy még Bistey András Jász dekameronját is felolvastam. Sok pozitív visszajelzést kaptam róla a megyében élő látássérült hallgatóktól, de másoktól is. És hogy milyenek a jász lányok? Kötelességtudóak, igen, de rettentő keményfejűek is. Látod, én is kitaláltam magamnak a felolvasást, és most már senki nem tudna letéríteni erről az útról.

I.P.: A Királyok tősgyökeres jászapáti dinasztia?

K.-T.I.: Igen! Minden iskolámat itt végeztem, középsuli után itt kezdtem dolgozni. Nem is rossz hely, de ha kultúrát akarsz, át kell menned Jászberénybe, ott a helyi mozi néha vendégszínházként működik, vagy fel Szolnokra, ötven kilométer. Sajnos Pest már túl messze van hozzánk, de kerül-fordul, oda is felruccanunk.

I.P.: Apukádhoz hasonlóan kiskorodtól fogva falod a könyveket. Nem szerettél volna továbbtanulni?

K.-T.I.: Ovis koromtól kezdve óvónő szerettem volna lenni. Persze még mindig nagyon kedvelem a gyerekeket, de ma már nem is tudnám megmondani, miért éppen óvónőnek készültem. Aztán tizennyolc évesen, a sok pályaorientációs eligazítás, felvételi előkészítő után, már-már az óvónőképző küszöbén úgy éreztem, egyetlen dolgot tudok biztosan a jövőmről: hogy óvónő nem leszek. Munkába álltam, de a könyvek velem maradtak.
Képzeld, amikor összeismerkedtünk a férjemmel, ő Jászapáti egyetlen könyvesboltját üzemeltette. Biztosan ez vonzott hozzá…

I.P.: Miért a múlt idő?

K.-T.I.: A multik ezt a kisvállalkozást is tönkretették. Pedig Miki ezt éppen úgy csinálta, ahogy kell. Ha most bemegy egy könyvesboltba, és látja a sok unott képű eladót, eléggé lelombozódik.

I.P.: A környezeted hogyan viszonyul a felolvasói énedhez?

K.-T.I.: A családomon és néhány baráton kívül más nemigen tud róla. Ó, és van a jászberényi könyvtárban egy lelkes munkatárs, ő is nagyra értékeli, amit csinálok, sokszor segített nekem egy-egy ritkább könyv beszerzésében. Egyébként nem verem nagydobra. Otthon is igyekszem akkor felolvasni, amikor egyedül vagyok, senkit nem szeretnék kellemetlen helyzetbe hozni.

I.P.: Lopakodó üzemmódban csak összehoztál 110 hangoskönyvet az utóbbi évek alatt…

K.-T.I.: Tényleg nagyon ráálltam. Régen egy-egy felolvasás után tartottam pár nap pihenőt, de újabban már az aktuális felolvasás alatt rálelek a következő címre, így nincs kényszerszünet.

I.P.: Melyik a kedvenc napszakod a felolvasásra?

K.-T.I.: Mindegyik, de csak este jut rá időm. A felolvasás annyira kiteljesíti az életemet, hogy legszívesebben egész nap ezt csinálnám.

I.P.: Hogyan találtál ránk, hogyan kezdődött ez a szép kapcsolat felolvasó és könyvtár között?

K.-T.I.: Hát úgy kezdődött, hogy majdnem el sem kezdődött. Beküldtem egy próbafelvételt, az nem tetszett a meghallgatóknak, akkor egy kicsit elszomorodtam, de nem erőltettem, nem, hát nem. Egy év múlva keresett a Maxi (Helle Maximilian, a BTKE és a Bodor Tibor Hangoskönyvtár munkatársa – a szerk.), hogy mi van velem, miért nem futok neki újra. Arra már kifejezetten gyakoroltam, ráerősítettem, és ti is azt mondtátok, ez így jó lesz.

I.P.: Melyik felolvasásod a legemlékezetesebb számodra?

K.-T.I.: Elmondható, hogy folyamatosan meglepetések érnek, hiszen a legritkább esetben olvasom el előre a választott könyvet. Esete válogatja, hogy ezek kellemes vagy kínos meglepetések-e: Kemény Zsigmond Rajongók című veretes klasszikusával például nagyon sokat kínlódtam. Ami mostanában nagyon leköt, az a már említett Fenákel Judit, most is egy remek novelláskötetet olvasok fel tőle, alig várom, hogy folytathassam. Úgy általában otthonosabban mozgok a novella személyesebb, kis léptékű terében, de a regényektől sem ijedek meg. És újabban – buzdításodra! – olasz szerzők műveit is vállalom, hiszen tanultam valaha a nyelvet, talán megfelel a kiejtésem a tisztelt publikum számára. A nyelvi-stilisztikai nehézségek leküzdésében nagyon motivál, hogy arra a címre valahol vár egy látássérült hallgató.
Ugyanakkor nekem mindig vannak kételyeim magammal kapcsolatban, folyton várok valami megerősítést. Tulajdonképpen ezért tanultam ki a vágást is, szerintem nagyon sokat bakizok, van úgy, hogy egy mondaton belül háromszor. Nem szerettem volna ezzel másnak kínos pillanatokat szerezni. Inkább megcsinálom szépen én, utána az egész hangoskönyvet meghallgatom, de aközben már tudok akár mosogatni, takarítani, főzni is. Nem nagyon találtok bennük hibát szerintem.

I.P.: A jász lányok hűségesek is. Ezt abból szűröm le, hogy a legelső foglalkozástól kezdve részt veszel Jancsó Sarolta művésznő beszédtechnika-óráin.

K.-T.I.: Az évek során létrejött Sacinál egy nagyon masszív törzsgárda. Itt is szert tettem néhány jó barátra, mind közül legkedvesebb számomra egy másik jász leányka, Szerencsés Melinda, aki ugyebár egyebek mellett azért szerencsés, mivel megismerhetett engem. Persze megmaradtak a bemelegítő gyakorlatok, a feladatok, és új érdeklődőket is szeretettel várunk a csoportba, de időközben tágultak a keretek, Sacinak már különböző hangszínházi projektjei futnak a mi segédletünkkel. Ezekről most nem mondhatok semmit, hamarosan jelentkezünk a produkciókkal.

I.P.: Valamit azért megszellőztethetnél belőlük…

K.-T.I.: Tessék, egy utolsó tény a jász lányokról: mi nagyon tudunk titkot tartani. De hogy ne menj haza üres kézzel, elmondok egy részletet Várnai Zseni „Magnetofon” című 1958-ban született verséből, amit szintén a tanárnő talált nekünk egy lírai feladathoz. Figyeld csak, nem olyan, mintha a felolvasók himnusza lenne?

„A magnetofonszalag fut, szalad,
most veszi föl még élő hangomat,
szívdobbanásom, lélegzetvételem…
e szalagon pereg az életem.

Úgy vágyom most e percben valami
csodálatosan szépet vallani
e gép előtt, mely hangomat veszi,
fölissza, őrzi, visszapergeti.

Verseket mondok, s hangom megremeg:
hozzátok szólok majd, új emberek,
holtom után, mert hangom ittmarad,
s visszahozhatja bármely pillanat.

Félelmes érzés tudnom, hogy a szó
többé már nem oly könnyen illanó,
mint szél szárnyán vad erdők illata…
ha nem leszek, még él szívem szava.

I.P.: Szép. De azért, ha megengeded, én még nem temetnélek. 2023-ban kaptad meg az 500 felolvasott óra után járó Hangomat adom-mikrofont. Lassan itt a következő etap, az 1000 óra.

K.-T.I.: Kár, hogy azért nem jár újabb díj.

I.P.: Jó a felvetés, hiszen hozzád hasonlóan több kitüntetett fog hamarosan duplázni. Lehet, hogy már ebben az évben meg kell alapítanunk a Hangomat adom-díj lovagi fokozatát az aranysugaras csillaggal…

K.-T.I.: Én ezüst holdacskákkal tűzdelve kérem szépen, az jobban megy a szemem színéhez. Á, nyugi, csak vicceltem. Díszkard meg medalion nélkül is örömmel olvasok nektek, amíg csak lesz rám igény…

Iván Péter

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.