„Életemen rajta van Isten áldása” – Látogatás az Együttlátók Alapítványnál

NÉZŐPONT – 2025. április 30., szerda | 19:00

Az Együttlátók Alapítványt 2020. április 30-án jegyezték be. Alapítója Bieber József római katolikus pap, plébániai kormányzó, a kuratórium elnöke nővére, Bieber Mária. Székhelyük Budapesten van, néhány lépésnyire a Thököly út és a Gizella út kereszteződésétől. Az otthonosan berendezett lakás nappalijában kérdezte őket a Magyar Kurir

A testvérpár Szigethalmon nőtt fel. Mária az idősebb, József négy évvel fiatalabb. Szüleik fizikai munkások voltak, becsületes, megbízható emberek, hívők, de hitüket kevéssé gyakorolták. Az apai nagymama templomba járó volt, rendszeresen imádkozta a rózsafüzért.
Mária látó gyermekként született, Szigethalmon kezdte el általános iskolai tanulmányait, de kilencéves korában váratlanul megbetegedett, s ennek következtében fokozatosan elvesztette a látását. A harmadik osztályt már nem tudta befejezni. Betegsége miatt különböző orvosi kezelésekben részesítették. Másfél évvel később a budapesti vakok általános iskolájának tanulója lett. Látásromlása olyan mértékű volt, hogy elsősorban a hallására és a tapintására támaszkodva tudott csak tanulni. A felkapcsolt lámpa fényét még ma is érzékeli, de a tanulás, a munkavégzés és a hétköznapi ügyintézések szempontjából gyakorlatilag vaknak számít.
A testvérpár szülei Mária megbetegedését követően igyekeztek Istenbe kapaszkodni, az ő segítségét kérni. A kislányt beíratták hittanra. Édesanyja rendszeresen vitte a templomi foglalkozásokra.
A szülők kívánsága nem teljesült, kislányuk nem nyerte vissza a látását, de a gyermek életútja fordulatot vett: egyrészt a hit magvai elvettettek a szívében, másrészt a családból kiszakítottan új közeggel, új életformával ismerkedett meg, amely később a hivatásához is elvezette.
A testvérek kisgyermekkorukban kevés időt töltöttek együtt. Mária messze volt. A vakok iskolájából kéthetente, illetve a szünetekben mehetett haza. Bár mindenki azt mondta, milyen jó testvérek, József atya úgy emlékszik: szerették egymást, játszottak is együtt, de azért „huncutok” is voltak, tudtak borsot törni egymás orra alá. Családi házban laktak, a rokon és az utcabeli gyerekekkel együtt „bandáztak”. Mária gyorsan kiszakadt ebből a közegből, nem azért, mert a többiek gúnyolták vagy kiközösítették volna, hanem mert sok tevékenységben már nem tudott részt venni úgy, mint azelőtt, például nem tudott futkározni, bújócskázni velük. Eleinte még hívták, játsszon ő is, de neki egyszerűbb volt, ha nem megy közéjük.
Mária felidézi: Istenben hívő barátnőjével a vakok iskolájában találkozott, és neki köszönhetően benne is ébredezni kezdett az Isten iránti vágy. Amikor hazament Szigethalomra, már maga kereste a templomot, s idővel csatlakozott hozzá öccse is. Évekkel később együtt kezdtek járni a helyi ifjúsági hittancsoportba, amit Pollák László plébános szervezett. Ez nagyon szép időszak volt az életükben.
A vakok iskolájában Mária 1976-ban megismerkedett Fehér Anna gyógypedagógussal, aki évekkel később létrehozta a Vak Gyermekek Szent Anna Otthonát (a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Katolikus Szociális Intézménye, Óvoda, Általános Iskola és Különleges Gyermekotthon jogelődjét).
Fehér Anna, aki a rendszerváltás után maga is szerzetes lett, a ’80-as évektől fogva rendszeresen szervezett látássérült felnőtteknek lelkigyakorlatokat, amelyekre Máriát is meghívta, és a testvérét is mint kísérőt.
Bieber József így már kiskamaszként olyan környezetbe került, ahol felelősségteljes feladata volt. Ezek a lelkigyakorlatok komolyan hozzájárultak mindkettejük lelki érlelődéséhez.
Mária határozottan emlékszik a helyszínre és a pillanatra, amikor kamasz öccse elmondta neki, hogy pap szeretne lenni. Ő kívánta, hogy testvérének sikerüljön beteljesítenie ezt az álmot, de kevés esélyt látott rá. Öccse nagyon jó gyerek volt, „aranylelkű”, de nem szeretett tanulni. Bieber József a nyolcadik osztály elvégzése után kereskedelmi szakmunkásképzőbe iratkozott be, el is végezte, élelmiszer-eladói szakmunkás-bizonyítványt szerzett. Utólag is nagyon hálás azoknak a tanárainak, akik meglátták benne az értéket, és nem hagyták, hogy elkallódjon. Tizenhat évesen fogalmazódott meg benne, hogy pap szeretne lenni. Úgy érezte azonban, hogy hiányzik belőle több olyan képesség, ami segíthetné abban, hogy valóban jó pappá válhasson.
Ezek után eltelt hat esztendő: négy éven át a szakmájában dolgozott, az első kettő nehéznek bizonyult, a második kettő nagyon szépen sikerült. Majd
huszonkét hónapon át polgári szolgálatot teljesített a Vakok Batthyány László Gyermekotthonában. A konyhán dolgozott, őt is és a főztjét is szerették. Itt ismerkedett meg egy szociális testvérrel, aki sokat mesélt neki a kapucinusokról,
mivel korábban idős kapucinus atyákat ápolt, gondozott. Akkoriban kezdett feljárni misézni a gyermekotthonba egy kapucinus atya, akivel József is megismerkedett. A polgári szolgálatos időszak leteltével úgy érezte, Isten tálcán nyújtja neki a választási lehetőséget: visszatérhet az előző életéhez, az élelmiszerboltba, vagy követheti szíve hívását.
Akkor úgy döntött, jelentkezik a kapucinusok rendjébe, ahol szerzetes lett. Hat évet töltött ebben a közösségben. Időközben leérettségizett, majd Egerben elvégezte a papi szemináriumot, és 2004-ben pappá szentelték Vácott. Szigethalmon Jézus Szent Szívéről kapta a nevét a templom. Amikor Bieber Józsefet pappá szentelték, az első szentmiséjét itt mutatta be, mégpedig Jézus Szíve ünnepén. Jelenleg plébániai kormányzó Zagyvarónán, Rónafalun és Bárna településen.
Mária elmeséli, hogy noha „tesója” sokáig hadilábon állt a tanulással, más vonatkozásban kiemelkedő képességekkel bír, kifejezetten közösségi ember, a rászorulókkal pedig ösztönösen együttérző és rendkívül segítőkész. Felidéz egy történetet: a nyolcvanas évek végén az egyházközségükben először szerveztek zarándoklatot Međugorjéba. A zarándokcsoportban volt egy idős ember, János bácsi, aki a plébános atya mellett gyakran besegített a hitoktatásba. János bácsi akkoriban veszítette el a látását, és nagyon bátortalanul, bizonytalanul mozgott. Amikor megérkeztek a Križevac lábához, azt mondta, ő ide nem tud felmenni. Az akkor tizennyolc éves Bieber József azonban karon fogva lépésről lépésre felvezette őt a göröngyös, köves úton a hegycsúcsra, majd ugyanolyan biztonságos és határozott módon le is kísérte.
Számára nem volt kérdés, hogy ketten meg tudják csinálni ezt.
Mária gyógypedagógusként dolgozik. Testvérével sokáig gondolkodtak azon, mit tehetnének a látássérültek közösségéért. Az alapítvány otthonául szolgáló, közösségi célokra megfelelő lakást a szüleiktől rájuk hagyott ház árából és csekély megtakarításukból vásárolták meg. Kiválasztásában a legfontosabb szempont az volt, hogy a látássérült emberek könnyen meg tudják közelíteni. A Gizella út ideális helyszín: Zuglóban több, látássérülteket segítő egyesület működik, néhány trolimegállóval odébb van a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székháza, nem messze innen a Vakok Állami Intézete, valamint a vakok általános iskolája.
József atya hangsúlyozza:
célul tűzték ki azt is, hogy azok a látó emberek, akik eljönnek a programjaikra, vegyenek részt a foglalkozásokon, és érezzék jól magukat a közösségben. Ne „csupán” segítői minőségben legyenek jelen, hanem aktív résztvevőként is.
Az alapítvány nevét és logóját József atya találta ki. Szeretnék összefogni a látó és a nem látó, a hívő és a nem hívő embereket. Nyitottak azok felé is, akik nem vallásosak, nem keresik Istent, de úgy érzik, az igényes, szeretetet sugárzó közösségi tapasztalatra szükségük van.
Mottójukat Máté evangéliumából vették: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és terhet hordoztok, én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek. Az én igám édes, az én terhem könnyű” (Mt 11,28–30). Mária úgy gondolja, Izajás próféta üzenete is nekik szól:
Elkísérem útjukon a vakokat, és vezetem őket ösvényükön;
világosságra változtatom előttük a sötétet, és a göröngyös utat elegyengetem. Ezt teszem majd velük, és nem hagyom el őket.” (Iz 42,16) „Ebben benne van, hogy úton vagyunk, fejlődünk, és megyünk, amerre a Jóisten vezeti a kis közösségünket. Ez a mi reménységünk.”
Az alapítvány által szervezett szabadidős programok között vannak hitéletiek, és olyanok is, amelyekre világnézettől függetlenül várják a résztvevőket. Ezekre havonkénti rendszerességgel kerül sor, illetve évente egy vagy két alkalommal. A kezdetektől tartanak interaktív hittanórákat és játékklubot is. A hittanórák témái az aktuális ünnepekhez kapcsolódnak.
A játékklubban akadálymentes közösségépítő játékokat játszanak, és szintén akadálymentes társasjátékok kerülnek az asztalra. József atya több játékot is saját kezűleg akadálymentesített. Az egyházzenei előadás-sorozatot 2018 óta tartja Kovács Péter kántor, aki Dorogházáról jön. A közkedvelt Terefere-vacsora otthonosan elnevezésű programot félévente szervezik meg, ilyenkor József atya saját készítésű ételeit kóstolhatják meg a vacsorára jelentkezők. Audionarrációs filmklubot is szerveznek, jellemzően májusban és decemberben. Ennek lényege, hogy a levetített filmet élőszavas narrációval kíséri egy hivatásos audionarrátor. A látássérült „filmnézőknek” elmesél minden olyan jelenetet, amit nem lehet hallani, például azt, hogy valaki rákacsint valakire.
Népszerű az Olvasásra fel! Olvasósarok nevű programjuk is: havonta egy szombat délután összegyűlnek, és egy adott témában felolvassák azt, ami a szívükhöz közel áll. A jól látók és a gyengénlátók mobiltelefonjuk képernyőjéről vagy síkírásos könyvből, az alig látók nagybetűvel nyomtatott szövegből, a vak emberek Braille-írásos könyvből vagy lapról olvasnak. A program fő célja az olvasásélmény közös megtapasztalása.
Horgolóklubot is működtetnek. A különböző események megvalósításában önkéntes segítők is közreműködnek. Az évek során kialakult egy baráti társaság is, amelynek tagjai ezeken az eseményeken ismerkedtek meg. Rendszeresen együtt kirándulnak, és szükség esetén segítséget is nyújtanak egymásnak. A programok családias légkörben zajlanak, rendszerint nyolcan-tizenöten vesznek részt rajtuk. A legtöbben Zuglóból és a környező kerületekből jönnek, de vannak, akik vidékről. A Facebook-oldaluknak ötszáz követője van már. Online imacsoportjukban tavaly ősztől keddenként rendszeresen imádkozzák a rózsafüzért a békéért és egyéni imaszándékaikra.
Nagybetűs és Braille-írásos kiadványokat is megjelentet az alapítvány. 2021-ben adták ki a Legkedvesebb imáink című imakönyvet Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök, 2023-ban pedig a Szívünk együtt dobbanjon… című imakönyvet Marton Zsolt megyéspüspök ajánlásával.
Közbevetésünkre, hogy az evangéliumban több történet is szól vakok meggyógyításáról, Mária elmondja: különböző imaközösségekben többször imádkoztak már az ő gyógyulásáért is. Úgy gondolja, nagyon fontos a testi egészség, de azért nem a legfontosabb érték. Sem az üdvösségnek, sem a boldogságnak nem alapfeltétele.
A látássérültség nagyban meghatározza az ember lehetőségeit, kiszolgáltatottsága tagadhatatlan. Ám ha csupán ezen múlna a boldogság, akkor minden látó ember vidáman szaladgálna a világban, de ez nyilvánvalóan nincs így.
A belső út, a hit útján járás sokkal magasabb érték. A csodás gyógyulások célja, hogy megdicsőítsék Istent, és másokat közelebb vigyenek a mennyországhoz. De Isten van olyan gazdag, hogy kegyelmével csodás gyógyulás nélkül is kihozza a legjobbat akadályozott életünkből.
József atya hozzáfűzi: a látás hiánya fogyatékosság, de ettől függetlenül Isten kegyelméből a látássérült ember is képes teljes értékű életet élni. Fontos tudatosítani, hogy „az életemen rajta van Isten áldása”. Márpedig Isten áldásával „sokra viheti” az ember. Mindannyiunknak megvannak a nehézségei, keresztjei. Ha belesüppedünk ezekbe, nem fogunk előbbre jutni az üdvösségünk felé vezető utunkon. Azt kell megtalálnunk, hogy az adott – meglehet, nem könnyű – helyzetben mi az, amit üzen nekünk a Jóisten, és hogyan tudjuk azt életre váltani a mindennapokban.
A testvérpár még hozzáteszi:
József atya meg tudja mutatni egy látó ember nézőpontját, Mária a vak ember szemszögét képviseli, és ketten együtt az „együttlátás” jegyében arra törekszenek, hogy ne csak egymás látásmódját ismerjék meg, hanem megtanulják Isten szemével látni önmagukat, egymást, a világot és legfőképpen magát a feltámadt Üdvözítőt.
Isten „a Látás Istene” (1Móz 16,13), ezért az Isten szemével való látás kegyelmét kívánják mindannyiunknak húsvéti ajándékképpen.
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. április 13–20-i ünnepi számában jelent meg.

Forrás: Magyar Kurir

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.