Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Szignál
40
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Esélyegyenlítő – nélkülünk félmilliárdból sem sikerülhet!

- 2015. október 7. 19:38 - 2567 megtekintés

Az elmúlt napokban töbször is hírt adtunk egy olyan honlap-fejlesztésről, amely több, mint fél milliárd forintból valósul meg, mely ígéretek szerint automatikusan akadálymentesíti a honlapokat. Az ügy szakmailag is, erkölcsileg is kiverte az érintettek biztosítékát.

A sajtótájékoztató után 8 nappal az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány közölte álláspontját, 9-edik napon a MVGYOSZ. tudatta a MTI. OS-szolgálatán keresztül felháborodását: „Szövetségünk a napokban megdöbbenve értesült arról, hogy több százmillió forint közpénzből olyan, a fogyatékos embereket célzó informatikai projekt valósult meg, amelyet az érintettek szervezeteivel nem egyeztettek, s mely szakmailag aggályos. Szeptember 27-én sajtótájékoztatón mutatták be az Esélyegyenlítő elnevezésű informatikai projektet, mely – tájékoztatásunk mellőzésével – mintegy 558 millió Ft közpénzből valósult meg. A sajtótájékoztatón szembesültünk azzal, hogy a megvalósítók egy olyan weboldalt kívánnak létrehozni, mely látássérülteknek teszi lehetővé az internet használatát  Mint az közismert, a vak és gyengénlátó személyek számára több mint tíz éve léteznek Magyarországon olyan, akár ingyenes képernyőolvasó és nagyító szoftverek, amelyek egyebek között a böngészők használatát is lehetővé teszik. A Vakok Szövetsége kiáll a honlapoknak az egyenlő hozzáférhetőséget biztosító,  ISO 40500-as szabvány szerinti elkészítése mellett. Elhatárolódik az olyan szegregáló megoldásoktól, mint az esélyegyenlítő honlap. Elvárjuk minden állami és egyéb szervtől a „semmit rólunk nélkülünk” elv következetes érvényesítését, vagyis azt, hogy látássérült embereket érintő döntések ne szülessenek véleményünk kikérése nélkül.”

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kettő - 1 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 1. péntek, Boglárka napja van.
Ma van a(z) A Forint Születésnapja, Anyatejes táplálás világnapja.
Az év 31. hete és 213. napja.
Holnap Lehel napja lesz.

1444. Szegeden 10 évi fegyverszünet köttetik a törökkel a következő feltételek mellett: A szerződők egymás vagyonába nem ütnek. A foglyokat mindkét fél feltételek nélkül szabadon bocsátja, de Cselebiért a nagyvezír öccséért váltság fizettetik.


1946. A kormány kibocsátja az értékálló pénzt, a forintot. Egy forint négyszázezer quadrillió pengővel, másként 200 millió adópengővel egyenértékű.


Juhász Gyula: Augusztus

"Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek, dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma:
Az örök vágynak diadalma!..."

Időjárás

2025-08-01, 20:02
Clear sky
SW
Clear sky
29°C
2.1 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 48%
Szél: 2.1 m/s SW
Széllökések: 8.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /17% / Rain
Napfelkelte: 05:22
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com