Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Fogyatékosok által üzemeltetett kávézó nyílt

- 2016. január 29. 11:15 - 2114 megtekintés

Kerekes székes, látássérült, hallássérült, autizmussal élő és értelmileg akadályozott fiatalok működtetik azt a kávézót, amely a héten nyitott meg Budapest VIII. kerületében. A Nem Adom Fel Cafe & Bar illetve a hozzá kapcsolódó közösségi terek és irodák 24 fogyatékossággal élő munkavállalónak kínálnak lehetőséget arra, hogy valós munkatapasztalatot szerezzenek, új képességekre tegyenek szert és kapcsolatot építsenek ki a többségi társadalommal.

Magyarországon közel 500 ezer sérült ember él, közülük az aktív korúak mindössze 15%-a dolgozik. Pedig a fogyatékos emberek számára a munkalehetőség nem csak anyagi értelemben fontos. „A most nyíló kávézóban a fogyatékos munkavállalók között többeknek eddig nem volt tényleges munkahelye, nem szerezhettek sikereket a munka területén, nem tudták megmutatni képességeiket a többségi társadalomnak” – mondta el Papp Szabolcs, a kávézót megálmodó a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője. „A kávézóval létrejött egy olyan közösségi tér és vendéglátó egység, amelyben maguk a sérült emberek közvetítik az életigenlést, az elfogadást mindenki felé, és színvonalas kulturális programokkal egy vonzó hely lehet fogyatékos és ép vendégeknek egyaránt. Az ingatlan felújítását a Nem Adom Fel Alapítvány az NRSZH 2014. évi munkahelyteremtő pályázatának támogatásával valósíthatta meg. A kávézóban a különböző (látás, hallás, mozgás, értelmi, autizmus) fogyatékossággal élő emberek a vendégek fogadásától kezdve, a konyhai feladatokon át, a marketing tevékenységig, minden területen közreműködnek majd.”

A megnyitón jelen volt az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. „A fogyatékos emberek értékesek és fontos erőforrásai, kincsei a társadalomnak. A termékeik megvásárlásával nemcsak egy áru cserél gazdát pénzért, hanem a szemlélet, megközelítés is megváltozik. A kormány elkötelezett abban, hogy a bértámogatásra épülő foglalkoztatással a fogyatékossággal élő emberek számára lehetőséget adjon a képességüknek, tehetségüknek megfelelő munkára.”

A Nem Adom Fel Cafe & Bar megnyitóján köszöntő beszédet mondott Szekeres Pál az Emberi Erőforrások Minisztériumának fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa. „Miközben kávézunk vagy megiszunk egy koktélt, beszélgetünk, észre sem vesszük, hogy változik a szemléletünk, ez nem más, mint társadalmi integráció. Az esélyteremtés korszerű és hatékony eszközei egyszerre vannak jelen a Nem Adom Fel kávézóban.” – emelte ki a miniszteri biztos.
A fogyatékos munkavállalók szakmai felkészítését és közreműködését, a közösségi tér programjait a Nem Adom Fel Alapítvány biztosítja, a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet a vendéglátó szakmai és céges hátteret adta a projekthez. „Szeretnénk, ha ez a hely egy különleges színfoltja lenne Budapestnek, amely szellemiségével, a szakmai színvonalával és a változatos programjaival vonzaná ide a vendégeket. Tervezzük, hogy sajtótájékoztatóknak, kisebb konferenciáknak is helyszíne lehetünk, illetve szeretnénk, ha csapatunk külső helyszíneken is biztosítana catering szolgáltatást” – mondta el Györke Nóra a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet ügyvezetője.

A program elindítására „Kézbe vesszük a sorsunkat” – Sérült emberek a társadalomért című program adta a lehetőséget, amelyhez támogatást, TÁMOP-2.4.3.D.2-13/2-2013-0013 pályázati program során biztosított az Európai Unió és Magyarország Kormányának Európai Szociális Alapja. A vendéglátó egység kialakítása, felszerelése, illetve a vendéglátó tevékenység szakmai előkészítése a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet által 2014-ben megnyert pályázat támogatásával valósulhatott meg.

Nem Adom Fel Cafe & Bar
Cím: 1082 Budapest, Baross u. 86. Bejárat: Magdolna utca 1.
www.nemadomfelkavezo.hu
facebook.com/nemadomfelkavezo

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 6 = húsz(on) négy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 3. vasárnap, Hermina napja van.
Az év 31. hete és 215. napja.
Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.

1849. Klapka Komáromnál kitört a jobbparti osztrák dandár ellen. Az ellenség vesztesége 300-nál több halott és sebesült, 7 ágyú, 700 tonna lőpor, 3000 lőfegyver, 2750 ökör, stb.


1945. Magyarország és Ausztria árucsere-forgalmi egyezményt köt Budapesten.


Gárdonyi Géza
Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,
Csend borul a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában:
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan:
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

Időjárás

2025-08-03, 22:18
Overcast
NW
Előjelzés
22°C
3.1 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 55%
Szél: 3.1 m/s NW
Széllökések: 15.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /100% / Rain
Napfelkelte: 05:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com