Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Szignál
53
hallgató

DKV: tervben van a mobilos fizetés, de még várni kell rá

- 2016. május 6. 12:55 - 1819 megtekintés

Több mint 81 ezer, egyszeri utazásra feljogosító tikettet vásároltak a debreceniek az automatákból.

Az utasok eddig 81 ezer 344 vonaljegyet és 15 ezer 911 értékszelvényt vettek a jegykiadó automatákból közölte a DKV Zrt. a Napló érdeklődésére. Baráth Emma, a közlekedési vállalat kommunikációs és marketingasszisztense megjegyezte, legtöbben vonaljegyet vásárolnak, de a tanuló- és az általános havi bérlet, valamint az egynapos jegy iránt is nagy a kereslet. Baráth Emma megjegyezte, egyre többen használják az automatákat, s mind többen fizetnek bankkártyával.

Tervben a mobilos fizetés
Az utasok tavaly nyár óta vehetik igénybe a jegykiadó automatákat. A beruházás 92 millió forintba került, a vásárlók magyar, angol, német, szlovák, spanyol, francia, román, orosz és kínai nyelven válthatnak jegyet, míg a vakok és gyengénlátók helyzetét hangos menü segíti.

Jelenleg a tíz villamosmegállóban van lehetőség automatából jegyet váltani. Kíváncsiak voltunk, terveznek-e további jegykiadókat üzembe helyezni. Felvetésünkre azt írták, a bővítés nagyban függ a pénzügyi forrástól, ami jelenleg nem áll a DKV Zrt. rendelkezésére. Megjegyezték viszont, hogy eddig nem rongáltak meg egyetlen automatát sem.

Emlékezetes, a berendezéseket gyártó társaságnak 12 millió forintos kötbért kellett fizetnie, miután féléves csúszással tudták üzembe helyezni a készülékeket. Az összeggel kapcsolatban azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a kötbért a megrendelői konzorcium visszatartotta.

Arra is kíváncsiak voltunk, mikortól lehet majd mobiltelefonnal fizetni. Azt válaszolták, hogy a hosszú távú terveik között szerepelni fog a mobiltelefonnal történő fizetési mód, s remélik, hogy belátható időn belül elkezdődhetnek erről az egyeztetések fogalmazott a kommunikációs és marketingasszisztens.

Forrás a HAON

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* öt = 25

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 20:07
Overcast
SSW
Előjelzés
29°C
3.7 m/s
Apparent: 27°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 32%
Szél: 3.7 m/s SSW
Széllökések: 8.5 m/s
UV-Index: 0.45
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com