Süsü és Pom Pom ad ihletet – így tisztelegnek a novellaíró pályázat résztvevői
Amatőr írók számára hirdetett pályázatot a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete. A „Fények vakondja” elnevezésű novellaíró versenyt immár tizenötödik alkalommal rendezik meg. Az írásokat most híres mesealakok ihletik.
Idén lenne 90 éves Csukás István. Ez a jeles évforduló adta a mottóját a Vakok és Gyengénlátók vármegyei egyesülete által szervezett novellaíró pályázatnak. A „Fények vakondja” kiírásra március 15-éig küldhetik be költeményeiket az érdeklődők. Ezúttal olyan műveket várnak, amelyeket a kisújszállási születési író történetei inspiráltak.
Fények vakondja: immár tizenötödször
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is az integráció és a társadalmi egyenlőség jegyében hirdeti meg hagyományos irodalmi pályázatát amatőr alkotók számára. A „Fények vakondja” elnevezésű novellaíró versenyt immár tizenötödik alkalommal rendezik meg.
Az egyesület felhívása szerint a magyar nyelvű pályázatra látássérült és látó személyek egyaránt jelentkezhetnek prózai írásaikkal.
Csukás István előtt tisztelegnek
– Egyesületünk vezetősége úgy döntött, hogy újra meghirdeti ezt a korábban is nagy népszerűségnek örvendő művészeti megmérettetést. A pályázat minden évben egy meghatározott téma köré épül. Az idei évben Csukás István meséinek állítunk emléket, aki 2026-ban ünnepelné 90. születésnapját. Ezzel szeretnénk tisztelegni életműve és szellemi öröksége előtt – mondta el a pályázattal kapcsolatban Pesti Zoltánné, az egyesület elnöke.
Hozzátette: Csukás István generációk számára vált meghatározóvá meséivel és történeteivel. Olyan felejthetetlen alakokat köszönhetünk neki, mint Süsü a sárkány, Mirr-Murr vagy Pom Pom.
Hogyan lehet pályázni?
A pályaművek benyújtására március 15-én éjfélig van lehetőség.
A jelentkezéseket kizárólag elektronikus úton várják a fenyekvakondja@gmail.com e-mail címre.
A pályázatok szöveges dokumentumként készüljenek, képfájlok csatolására nincs lehetőség.
A pályaművek maximális terjedelme három oldal, Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel formázva.
Egy pályázó maximum két novellát küldhet be.
A szervezők kizárólag prózai műveket fogadnak el, a verses alkotásokat automatikusan kizárják.
A pályaműveket egy kitöltött adatlap kíséretében várják. Az adatlap elérhető az egyesület honlapján, illetve kérhető a megadott e-mail címen.
Így történik az elbírálás
A beérkezett pályaműveket szakértő zsűri értékeli. Az elbírálás anonim módon történik: a zsűritagok kizárólag jeligével ellátott műveket kapnak meg, az alkotók kiléte csak az értékelési folyamat lezárása után válik ismertté. Ennek érdekében minden pályázónak egy jeligét és egy úgynevezett pótjeligét is meg kell adnia. Amennyiben valaki több művel pályázik, minden alkotáshoz külön jelige- és pótjeligepár szükséges.
A jelige-rendszer célja a verseny tisztaságának és pártatlanságának biztosítása.
Az eredményhirdetést április 9-én, a Költészet Napjához kapcsolódó nagyszabású kulturális rendezvény részeként tartják Szolnokon.
Forrás: Szoljon.hu – Rimóczi Ágnes
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Vakok és Gyengénlátók BÉKÉS MEGYEI EGYESÜLETE Orosházi Körzeti Csoport Programja
Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban - trade magazin
A VGYKE megújította együttműködését az EU-JOBS Kft-vel
Öt évre szavazott bizalmat a MVGYOSZ. küldöttgyűlése dr. Nagy Sándor Elnöknek!
Katasztrófavédelmi Múzeum tárlatvezetéssel várja az érdeklődőket
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
1°C







Vélemény, hozzászólás?