Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Bergendy - Jelszó Love Szeretett!
58
hallgató

Fogyatékossággal élő gyermekek oktatása: a MEOSZ sürgős intézked

- 2016. július 26. 11:37 - 1777 megtekintés

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint rendszerszintű változtatásokra van szükség ahhoz, hogy az oktatás a mozgássérült, fogyatékos gyermekek egyéni szükségletei szerint működhessen. Az inkluzív oktatásra való áttérés tovább nem halasztható, kodifikált határidőkre van szükség. Növelni kell a fejlesztést végző szakemberek számát, felül kell vizsgálni a szakértői bizottságok működését is – áll többek közt abban a javaslatban, amelyet a Szövetség az Országos Fogyatékosságügyi Tanácsnak (OFT) küldött meg nemrég.

A Tanács azt követően vette napirendjére a fogyatékossággal élő gyermekek integrált oktatásának ügyét, hogy az alapvető jogok biztosa jelentésében számos alapjogi visszásságot tárt fel. Az ombudsmannak a szülők azt sérelmezték, hogy sajátos nevelési igényű, integráltan oktatható gyermekük a köznevelési rendszerben nem kapja meg a szakértői bizottság által javasolt fejlesztő nevelést, oktatást, aminek legfőbb oka az égető szakemberhiány. Gondot okoz az is, hogy a szakértői bizottságok véleményei sok esetben nem világosak, kiadásuk hónapokba telik. Az Országos Fogyatékosságügyi Tanács felkérte Czibere Károly államtitkárt, hogy a problémák megoldása érdekében egyeztessen az oktatásért felelős államtitkárral. Ehhez kapcsolódóan a MEOSZ is megtette a témában a javaslatait.

Kovács Ágnes elnök a mozgássérült gyermekek oktatásáról azt írja: a családok többsége ma választani kényszerül. Vagy integrált körülmények közt taníttatják a gyermeküket, aki ezáltal kevesebb mozgás- és konduktív pedagógiai fejlesztésben részesül, vagy speciális körülmények között, lemondva arról, hogy a gyermek inkluzív környezetben szocializálódjon.
A MEOSZ különösen aggályosnak tartja a területet érintő súlyos szakemberhiányt, ezért kéri, hogy a problémával az OFT külön is foglalkozzon. Növelni kell az utazó-gyógypedagógusi, utazó-konduktori hálózat kapacitását, amire az államnak forrást kell biztosítania. Felül kell vizsgálni a pedagógiai szakszolgálati intézmények működését, ahol szintén több szakemberre van szükség. Pontosan meg kell határozni azt is, hogy mit tartalmazzon a bizottságok által kiadott szakvélemény, az abban foglaltak betartását pedig jogszabályi szinten kötelezővé kell tenni az iskolák számára, és folyamatosan monitorozni kell a megvalósulását. Az iskolaválasztás folyamatát szintén javasoljuk áttekinteni, az ugyanis a fogyatékos gyermekek esetében külön „kálvária”.

A MEOSZ-hoz az elmúlt időszakban több panasz is érkezett arról, hogy a mozgásukban súlyosan korlátozott gyermekek emberi méltósága sérül, mert személyi segítésük, gondozásuk az iskolában nem megoldott. Ezekben az egyedi ügyekben a Szövetség segítséget nyújtott, de az ellátás, gondozás kereteit, személyi feltételeit jogszabályi szinten kell rögzíteni, és biztosítani kell a segítők alkalmazásához szükséges forrásokat.

A Szövetség álláspontja szerint a súlyosan mozgáskorlátozott tanulók oktatási lehetőségei korlátozottak, kevesen jutnak el a szakoktatás szintjéig, még kevesebben a felsőoktatásig. A fejlesztések többségének fókuszában nem a súlyosan mozgássérült emberek tanköteles kor utáni élete áll, a szakképzésben elérhető szakmák és az azokkal való elhelyezkedés lehetőségei minimálisak. Éppen ezért ki kell dolgozni a mozgássérült, fogyatékos gyermekek számára elérhető életpályákat. Át kell tekinteni a szakképzések bemeneti követelményeit, pályaorientációs tanácsadást kell biztosítani. Olyan akadálymentesítési megoldásokat kell kidolgozni, amelyek az ésszerű alkalmazkodás elvét követve, lehetővé teszik a digitális technikák alkalmazását, a speciális tanulási képességek fejlesztését, azért, hogy még a fizikai szükségleteik miatt fokozott támogatást igénylő diákok is megszerezhessék a legmagasabb szintű, piacképes tudást. Elengedhetetlen továbbá, hogy az ENSZ-egyezmény emberi jogi szemlélete beépüljön a fogyatékos gyermekek oktatását végző pedagógusok, szakemberek képzésébe, áthassa az egész oktatási rendszert.

Kovács Ágnes úgy fogalmaz: „Az oktatás célja nem az, hogy „letudja” az állam által előírt kötelező oktatás biztosítását, hanem, hogy felelősséget vállaljon a tudásátadás színvonaláért, és az érintettek képességeik és készségeik alapján piacképes tudáshoz jussanak. Minél magasabb szintű végzettség megszerzését eredményezze, mert ez feltétele a munkaerőpiacon való megjelenésnek. Tehát a jól működő inkluzív oktatási rendszer nem feladat, hanem cél! Mindannyiunk közös célja! Nem kiadás az erre fordított állami forrás, hanem befektetés a mi közös jövőnkbe!”

A MEOSZ azt is szorgalmazza, hogy az inkluzív oktatás feltételeinek megteremtésére az országos érdekvédelmi szervezetek szervezzenek munkacsoportot.

A javaslat itt http://meosz.hu/doc/meosz_javaslat.pdf
, az ombudsmani jelentés pedig itt olvasható http://meosz.hu/doc/ajbh_jelentes.pdf.

A MEOSZ állásfoglalása az inkluzív oktatáshoz való jogról, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 24. cikkéről szóló 4. számú Általános Kommentár Tervezethez itt érhető el. http://meosz.hu/new_index_0v_hirek_on…_hirek_277

Forrás a meosz.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- hat = 0

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett, Frida napja van.
Az év 19. hete és 127. napja.
Holnap Gizella napja lesz.

1198. II. Endre hercegnek Hercegovinában és Dalmáciában szerzett vívmányainak emléke.


1338. Erzsébet, III. András és Fenenna királyné leánya meghal a tössi zárdában. Vele nőágon is kihal az Árpád-ház.


Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com