Új génterápia adta vissza a hallását a veleszületett halláskárosodással élőknek
Egy új génterápia segíthet a veleszületett siketséggel élőkön: a módszer tesztelése során a terápiában részesülők 90 százaléka hallásjavulást tapasztalt, amely a remények szerint hosszú ideig meg is marad.
Korábban a Qubit is beszámolt egy brit kislány esetéről, ő ennek a terápiának az eredményeként kapta vissza hallását. Most 42 fő részvételével, Kínában végzett vizsgálatok eredményeit mutatja be a LiveScience , egy a Nature-ben megjelent tanulmány alapján.
A vizsgálatok főként gyermekeket érintettek, de három felnőtt résztvevő is volt, a résztvevők mindegyike teljes hallásvesztéssel indult. Bár a gyerekek hallása jobban javult, mint a felnőtteké, mindannyian jól reagáltak a terápiára.
A résztvevők közül tízet két éve követnek nyomon, és jelenleg közülük mindannyian képesek normál hangerősségű beszélgetést hallani (kb. 50–60 decibel), öten a suttogást is. A hallásjavulás idővel fokozódik, majd körülbelül egy év után eléri a platót és stabilizálódik. A kutatók négy esetben nem tapasztaltak javulást, ennek okát egyelőre keresik.
Ezer gyerekből 1,5 születik halláskárosodással, bár ez az arány országonként eltérő. Az esetek 8 százalékát az OTOF gén mutációi okozzák, ez a gén az otoferlin nevű fehérje előállításához szükséges információt hordozza. Az otoferlin fehérjének fontos szerepe van a belső fül szőrsejtjeiben, amelyek a hangrezgéseket jelekké alakítják az agy számára. Az új génterápia várhatóan egyszeri kezelés lenne, és a kiváltó okot, azaz a hibás OTOF gént célozya. Ártalmatlan vírusok segítségével juttatják be a működő génpéldányokat a belső fülbe, helyreállítva a szőrsejtek működését.
Az eredmények arra utalnak, hogy a génterápia felülmúlhatja az eddigi használt implantátumokat – például jobb zenei érzékelést és zajos környezetben jobb beszédfelismerést tesz lehetővé. Ugyanakkor az implantátum még hosszú ideig alapvető kezelési mód marad majd, hiszen nem minden beteg alkalmas génterápiára.
Forrás: Qubit.hu Nagy Gergely
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Ebben a hónapban megelevenednek a falak a Pécsi Gyermekklinikán
Hasznos új funkciót kap a TikTok, a hallássérült felhasználókat segítik vele
Magyar sikerek a XXV. Nyári Siketlimpián: 13 érem Tokióban
Háziorvosnál jártak a bohócdoktorok
Újra láthatnak a vakok ezzel az eszközzel: 80 százalékos a hatékonysága
Új magyar fejlesztés segítheti a hallássérülteket és az időseket a tájékozódásban
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
20°C







Vélemény, hozzászólás?