Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Egészségedre - Turcsányi Sipos Éva m*sora
49
hallgató

Anyu karjában kétszer haltam meg

- 2016. december 10. 10:24 - 1624 megtekintés

Egy üvegcsontú fiú és a szülei története.

A nyolcvanas években minden olyan más volt.

A szüleim 1980-ban házasodtak össze, majd rá egy évre megszületett a nővérem. Átlagos, munkáscsalád voltunk: apu hengerészként dolgozott az Ózdi Kohászati Üzemekben, anyukám pedig varrónőként.

1984. február 19-én születtem. Vasárnap volt, esett a hó. Azonnal látták, hogy valami nem kerek velem: mindkét combomon kék-lila véraláfutások voltak, sőt fel sem sírtam, ezért újraélesztettek. Csak egy pillanatra mutattak meg anyukámnak, de már vittek is el. A röntgenen kiderült, hogy mindkét lábam, a két vállam és a szegycsontom is el van törve. A koponyámban pedig alig volt összefüggő csont. Ilyet addig még nem nagyon láttak az orvosok sem itthon.

Egyből átszállítottak a miskolci koraszülött osztályra, bár koraszülött nem voltam. Anyu nem értette, mi történik, mert nem igazán mondtak neki semmit, kímélni akarták, nehogy belázasodjon… vagy el ne apadjon a teje, de érezte, nagy a baj. Ennyit közöltek vele:

„egy olyan babát szült, aki hajlik, mint a gumibaba”.

Miskolcon végül hosszas kutakodás után felállították a diagnózist, melynek neve magyarul: üvegcsontúság*.

Sokféle üvegcsontúság létezik, én a legsúlyosabbat, a II-es típusút kaptam. Azok a babák, akik ezzel születnek, általában túl sem élik. Ahogy telt az idő, csak jósolgatni tudtak: három nap, három hét, három hónap, három év és… DE még mindig itt vagyok. Jövő februárban harminchárom éves leszek. Nem adtam fel, mert a szüleim akkora harcot vívtak értem, hogy egyszerűen nem tehettem meg.

Mindent feláldoztak értem. Télen-nyáron, hóban-fagyban útra készek voltak, amire sajnos szükség is volt, mert hároméves koromig szinte a kórházban éltem. Ha haza is adtak reggel, estére már vissza kellett vinniük.

Anyu karjában kétszer haltam meg.

Az első alkalommal éppen hajat szárított, amikor én sírni kezdtem. Anyu ölbe vett, ekkor én már nem kaptam levegőt, és elfeketedtem. Nagy volt a riadalom, rohangált velem a lakásban fel-alá, mire nagyon nehezen helyrejöttem. Otthoni ruhában és papucsban szaladtak velem a kórházba. Máig nem tudják megmondani azt sem, hogy taxival vittek be vagy egy civil autót intettek le a nagy riadalomban, de már nem is számít. Az orvos adott egy injekciót, majd mentőt hívott, vittek Miskolcra. A megyeközpontba velem tarthattak a szüleim, de haza már nem tudtak jönni, mert mire engem stabilizáltak, addigra minden tömegközlekedés megszűnt, és a mentős is letette a műszakot: így kénytelenek voltak gyalog hazaindulni. Ózd Miskolctól hatvan kilométerre van. Augusztus volt, elkapta őket egy nyári zivatar, mire Bánrévére értek, teljesen bőrig áztak. A legjobban attól féltek, hogy otthon várja őket a távirat: meghaltam.

Szinte heti szinten kellett farkasszemet néznem a halállal, de valamiért mégis élek. Sokszor mondják, hogy csoda vagyok. De igazából édesanyám meg édesapám a csoda. Én nem sajnálom magam. Ha eltört valamim, anyu tartotta az iszonyatosan fájó végtagomat, ő tartotta a fejemet, amíg a fülemet szúrták fel minimum századjára, ő tartotta bennem a lelket, amíg a gyomromat kimosták. Eközben ott volt apu, aki éjjel-nappal készenlétben állt, hogy ha menni kell, akkor tudjon velünk rohanni a kórházba. Egész biztos, hogy ők valami földöntúli képességgel bíró emberek, mert azt a terhet, amit rájuk mért a sors, nem tudom, hányan bírták volna el.

Nélkülük már nem élnék.

Harminchárom évnyi fájdalommal teli idő áll mögöttük, amely két részre oszlik: az egyik része a fizikai megpróbáltatások sorozata. Hazagyalogolni Miskolcról Ózdra, zsíros kenyéren élni hónapokon át, és még hosszan sorolhatnám mindazokat a nehéz időket, melyeket együtt éltünk át… A másik része pedig az, amikor felismertem, hogy én nem vagyok átlagos gyermek. Hogy sérült ember vagyok, aki a szülei nélkül nem létezik. Aki elüt a szokványostól a társadalomban. Dolgozni sem tud. Ez sem volt könnyebb menet, csak annyiban más, hogy ez már az én harcom volt, hiszen megéltem, felfogtam a körülöttem lévő világot.

Szüleim már nem fiatalok, így egyre kevésbé bírják a mindennapi teendőket, de eszük ágában sincs „feladni”. Ahogy apukám szokta mondani: nekik ez kötelességük. Én másként látom, mert a kötelesség nem csak ennyiben nyilvánul meg.

Köszönöm nekik, hogy ennyi éven át kitartottak mellettem, hogy tűzbe mentek értem, hogy ennyi időn keresztül elviselték a nehéz természetem, és hogy ilyen régóta szeretnek…

Harminchárom éve élek velük szeretetben.

Ganyi Károly

*A betegség hivatalos neve osteogenezis imperfecta, ami tökéletlen csontképzést jelent. A köznyelvben üvegcsontúságnak nevezett betegség esetén a csontok egyik fő alkotóeleméből, a kollagénből kórosan kevés van, így rugalmatlan, törékeny csontrendszer alakul ki. Noha Károly szüleinek azt mondták az orvosok, hogy az újszülött hajlik, mint a gumibaba”, valójában épp az ellenkezőjéről van szó… Minden 30.000 születésre jut egy üvegcsontú baba, a betegség a lányokat és a fiúkat egyforma arányban érinti.

A fotó Károlyt és az édesanyját ábrázolja. A kisfiú itt három hónapos volt, születése után ekkor engedték haza a kórházból… aztán, ahogy a cikkben is írja, estére belázasodott, 41 fokos testhőmérséklettel vitte vissza a kórházba a mentő.

Forrás: wmn.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* kilenc = 27

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett, Frida napja van.
Az év 19. hete és 127. napja.
Holnap Gizella napja lesz.

1198. II. Endre hercegnek Hercegovinában és Dalmáciában szerzett vívmányainak emléke.


1338. Erzsébet, III. András és Fenenna királyné leánya meghal a tössi zárdában. Vele nőágon is kihal az Árpád-ház.


Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com