Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Alexa és Császár El*d - Tiltott szerelem
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Négy kerékkel a jégen: a mozgássérültek is csúszhattak

- 2018. március 6. 14:58 -

Ötödik alkalommal rendezte meg a Gurulj a jégre élménynapot mozgássérülteknek a Lárifári Alapítvány a Kaposvári Jégcsarnokban. Céljuk, hogy felejthetetlen élményt nyújtsanak extrém körülmények között a mozgássérült gyerekeknek és felnőtteknek.

Négy keréken száguldottak segítőkkel mozgássérültek szombat délután a Kaposvári Jégcsarnokban. Ötödik alkalommal rendezték meg a Gurulj a jégre programot. A főszervező, Lárifári Alapítvány elnöke Paskáné Hosszú Adrienn elmondta: a Somogy Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületével, a Vadvirág Alapítvánnyal, valamint a Napsugár intézményeivel vették fel a kapcsolatot, hogy minél többen eljöhessenek a jeges kalandra.

Évről-évre kettős céllal rendezzük meg a különleges családi napot. A legfontosabb olyan élmény nyújtani gyerekek és felnőttek számára, akik az átlagosnál nagyobb korlátok között élnek, nincs esélyük jégre gurulni kerekes székkel. A jeges sportok a legtöbbjük számára elérhetetlen, de egy ilyen rendezvény lehetőséget ad arra, hogy mégis a jégre lépjenek, guruljanak, és együtt szórakozzanak városunk jeges sportolóival. Továbbá ilyenkor sérült és ép közösség vegyül össze, figyel oda egymásra és segíti egymást. Úgy gondolom ennek nagyon fontos üzenete van tette hozzá Paskáné Hosszú Adrienn.

A mozgássérülteknek családtagjainkon kívül nagyon sok önkéntes is segített abban, hogy jól érezzék magukat. A kaposvári jégkorongozók mellett a szinkronkorcsolyások is részt vettek az eseményen. Závodny Zorka, a Kaposvári Sportiskola tagja már nem először segít a programban.
– Nagyon jó ötletnek tartom, annyira jó látni, hogy mennyire élvezik a jégen való siklást segítségünkkel a mozgássérültek – tette hozzá.

Minden évben itt vagyok, és nagyon élvezem, hogy székemmel száguldhatok a jégen– mondta el Berecz Júlia. A harminchárom éves lány nagyon örül annak, hogy az alapítvány havonta szervez nekik programokat, de különösen a jeges kaland a kedvence.
Az eseményt játékos vetélkedőkkel, akadály- és szlalompályával tették izgalmasabbá. A szervező, idén ötéves alapítvány élményterápiás programokat, nyárra pedig jótékonysági vitorlázást tervez.

Forrás:Somogy megyei hírportál https://www.sonli…ak-982443/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


6 - = nulla

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 6. vasárnap, Zakariás napja van.
Az év 36. hete és 249. napja.
Holnap Regina napja lesz.

1492. Kinizsi Pál főkapitány főúri bandériumok és környékbeli parasztfölkelők segítségével a Száva mentén szétveri a fizetetlen és a környéket pusztító " fekete sereget ".


1791. Az aszály nyomába járó éhínség és járványok pusztítanak az egész országban.


Hajnal Anna
/ 1907. febr. 1. - 1977. szept. 6. /

Kis Annához

Látsz engem, aki látlak?
hallod-e hangomat?
emlékim sűrűjében
hallom gyors lábodat,
páfrányok közt suhogva
vad szaladásodat,
friss, könnyű lihegésed -
ismerd meg arcomat!
...
Én vagyok az a lélek,
mely lettél, az a láng,
te lobbanóan táncos,
én elülő zsarát,
a Te füstödtől kormos
boruló homlokomon,
nagy sárga lángjaidtól
létem merő korom."

Időjárás

2026-09-06, 07:38
Mainly clear
WNW
Mainly clear
19°C
3 m/s
Apparent: 17°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 58%
Szél: 3 m/s WNW
Széllökések: 10.2 m/s
UV-Index: 0.1
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:09
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com