Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Cserháti Zsuzsa és Horváth Attila - Nárciszok virulnak
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Vak párját kísérve jöttek az ötletek

- 2018. április 15. 12:15 -

Vak párját kísérve jöttek az ötletek: Németh Pál egész Makót vakbaráttá tenné

A párja vak, s őt kísérve sok ötlet fogalmazódott meg a makói Németh Pálban, miként lehetne akadálymentesebbé tenni a látássérültek számára Makót. Ötleteivel előbb lapunkat, majd a Hagymatikum fürdőt, most pedig a város polgármesterét kereste meg.

Újabb javaslatokkal állt elő a makói Németh Pál a vakok érdekében, ezúttal az egész várost érintően. Ő volt az, aki – mint megírta a delmagyar.hu – vak párjával, a szegedi Pece Merilinnel bejárást tett a Hagymatikum fürdőben, és megmutatták Ékes József stratégiai vezetőnek, hol mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a fürdő biztonságosabb legyen a látássérülteknek. A nyugdíjas mérnök egyébként először lapunk fogadóóráján vetette fel, hogy tenni kellene valamit a minél szélesebb körű akadálymentesítés érdekében, és a delmagyar.hu is az ügy mellé állt.

Mostani ötleteiről feljegyzést készített, és a listát kiegészítette a városszerte ismert makói vak masszőr, Pánczél János javaslataival is, majd találkozót kért Farkas Éva Erzsébet polgármestertől. Más ötletek mellett a legfontosabb az volt, hogy a most felújítás alatt álló Deák Ferenc utca járdáját lássák el vakvezető sávval egészen a Návay térig, illetve külön leágazásokkal a piachoz, illetve a padokhoz. Ilyen egyébként a városban néhány helyen, rövidebb szakaszokon már van. Hasonlót kértek a Teleki utcától a fürdő bejáratáig, és más forgalmas helyekre is. – Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lehet a vakvezető téglasorok kedvéért feltúrni az egész várost, de az szerintem méltányolható kérés, hogy ha valahol egyébként is felbontják a járdát, oda építsenek be ilyet – mondta Németh Pál.

A félórás találkozóról Németh Pál azt mondta, a városvezető nyitottan fogadta kéréseiket. Pece Merilin egyébként korábban azt mondta lapunknak, hogy a makói belváros már a jelenlegi formájában is sokkal biztonságosabb a vakok számára, mint más városok, mert a járda legalább nem hepehupás – így aztán szívesebben sétálgat a Maros-parti városban, mint Szegeden.

Forrás:delmagyar.hu http://www.delmag…e/2556372/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


három - 1 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 6. vasárnap, Zakariás napja van.
Az év 36. hete és 249. napja.
Holnap Regina napja lesz.

1492. Kinizsi Pál főkapitány főúri bandériumok és környékbeli parasztfölkelők segítségével a Száva mentén szétveri a fizetetlen és a környéket pusztító " fekete sereget ".


1791. Az aszály nyomába járó éhínség és járványok pusztítanak az egész országban.


Hajnal Anna
/ 1907. febr. 1. - 1977. szept. 6. /

Kis Annához

Látsz engem, aki látlak?
hallod-e hangomat?
emlékim sűrűjében
hallom gyors lábodat,
páfrányok közt suhogva
vad szaladásodat,
friss, könnyű lihegésed -
ismerd meg arcomat!
...
Én vagyok az a lélek,
mely lettél, az a láng,
te lobbanóan táncos,
én elülő zsarát,
a Te füstödtől kormos
boruló homlokomon,
nagy sárga lángjaidtól
létem merő korom."

Időjárás

2026-09-06, 05:40
Clear sky
WNW
Clear sky
19°C
2.8 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 58%
Szél: 2.8 m/s WNW
Széllökések: 10.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:09
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com