Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Republic - Kék és narancssárga
71
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Rendőrökkel koncerteznek az állami gondozott gyerekek

- 2018. december 6. 7:05 - 2335 megtekintés

Eddigi legkülönlegesebb koncertjére készül a Lélekzuhany Gospel Kórus, amely Magyarországon egyedülálló módon kizárólag állami gondozott gyerekekből, és azok nevelőiből áll. A 30 fős énekegyüttes december 16-án Budapesten, az IBS színpadán énekel, és a Készenléti Rendőrség zenekara kíséri őket. A gyerekek fellépőruhájának elkészítését ingyen vállalta Sziráczky Brigitta öltözéktervező iparművész.

A kórus otthonául szolgáló Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium 2016. őszén vált Európai Tehetségponttá. Az intézmény azzal vívta ki az elismerést, hogy rengeteg programot szerveznek az állami gondozott és kollégista gyerekeknek: fazekas, bio-art és egyéb kézműves foglalkozások zajlanak náluk, újságírást és lapszerkesztést tanulhatnak a gyerekek, van labdarúgó csapatuk és gospel kórusuk. Az énekkart Havasi Tibor, az intézmény igazgatója hívta életre, aki szerzője a daloknak, és maga is énekel benne. A kórus bő 30 tagból áll, számos iskola (a csepeli Széchenyi úti Lakásotthon, a Fővárosi Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola, a hűvösvölgyi és a Cseppkő Gyermekotton, valamint a Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium) diákjai, illetve a nevelőik jönnek össze minden csütörtökön, hogy énekeljenek. Első lemezük Egyszer találkozunk címmel jelent meg, melynek megalkotásában olyan neves művészek segítettek, mint Pély Barnabás, Cséry Zoltán, Jamie Winchester, Bolyki Balázs, Veres Mónika Nika és Csányi István, Frey György. A kórus most egy nagyszabású fellépésre készül. December 16-án egy kétórás koncertet adnak Budapesten, az IBS színpadán. Az est egyik különlegessége, hogy a gyerekeket a Készenléti Rendőrség big band-je kíséri. Színpadra lép két dal erejéig Oláh Ibolya is, illetve a Patché duó. Itt debütál majd a Lélekzuhany új dala, az Egyszer találkozunk, amihez Polgár Judit táncművész bemutat egy koreográfiát. De a gyerekek is táncolnak majd, a Grácia Alapfokú Művészeti Iskola növendékeivel, Vér Hajnalka tánctanár instrukciói alapján. A fellépők nem akármiben dalolnak majd: Sziráczky Brigitta divattervező vállalta a ruhák elkészítését, ráadásul ingyen. Az est a FICE Ajándékkoncert elnevezést kapta (FICE = Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége), és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Támogatásával jött létre. A koncertet kizárólag állami gondozott gyerekek tekinthetik meg.  Lélekzuhany Gospel Kórus – Mit üzen a szív https://www.youtube.com/watch?v=A-g42TW5vms



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- három = 2

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. augusztus 12. szerda, Klára napja van.
Az év 33. hete és 224. napja.
Holnap Ipoly napja lesz.

1236. IV. Béla panaszolta, hogy némely nemesek, kik felségsértésben elmarasztaltattak, ingóságaikat és egyéb javaikat szerzeteseknél elrejtették. A pápa ezek után elrendelte, hogy a letétemények megszüntetését az egyház fenyítéssel segítse.


1962. Közzéteszik az Országos Pedagógiai Intézet létesítéséről szóló kormányhatározatot.


Szabó Lőrinc: Kis Klára énekel

Mintha szellemeket akarnál
idézni, óriásokat,
kiknek hatalma elragad.
úgy ülsz néha a zongoránál,

úgy énekelsz: a túlvilágba
kapcsol valami titkos és
ijesztő átlényegülés,
az isten vagy a semmi vágya.

A zene érlel. Mint imában
a bűnös, vagy mint nyers vasak
a villamos tekercs alatt.

átváltozol az áramában,
s oly erő száll meg, oly varázslat,
hogy már te tanítod apádat.

Időjárás

2026-08-13, 00:29
Clear sky
NE
Clear sky
24°C
3.3 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1025 mb
Páratartalom: 32%
Szél: 3.3 m/s NE
Széllökések: 7.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:37
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com