Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


MVGYOSZ. hangos hírlevél
43
hallgató

Miniló a Bethesda kórtermeiben

- 2018. december 16. 21:27 - 1019 megtekintés

Két hónapja engedélyezte a Bethesda Gyermekkórház, hogy Magyarországon először amerikai miniló segítségével végezzenek élményterápiát a súlyos beteg gyermekek között.

A speciális lovasterápia bámulatos hatással van a rehabilitációs és neurológiai osztályon fekvő gyermekekre: megnyugszanak, vagy éppen mozgásba lendülnek a ló közelében, ami a gyógyulásukban épp szükséges. Gondos előkészítés után a lóterápiát dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója hagyta jóvá, aki vallja: „A betegre figyelő gyógyító munka tabukat döntöget. Néhány évtizede még az számított szentségtörésnek, ha a hozzátartozók bementek egy betegosztályra, aztán, ha ott akartak aludni. Ma is sokfelé elképzelhetetlen, hogy a kórházi személyzet a gyermek otthonában dolgozik: egy-egy gyermek szociális reintegrációját végzi, vagy éppen otthoni tartós lélegeztetést állít be. Most újabb furcsa lépés: a jól idomított kutyák hellyel-közzel még megjelenhettek a betegek mellett, és íme, most egy ló van a gyermekosztályon. Ha a tabuk döntögetése nem öncélú, hanem jól megfontolt és megtervezett úton haladunk és a biztonsági szempontokat is komolyan vesszük, többre juthatunk. A miniló gyermekrehabilitációs osztályon való használatának tervezésekor ezt az utat végigjártuk, és most a bevezetéskor reméljük, hogy a gyerekeknek újabb felmérhetetlen segítséget adunk az élni akaráshoz, ami – jól tudjuk, akik súlyos betegekkel foglalkozunk – a gyógyulás nagyon fontos feltétele.” Az állat és ember kapcsolatának terápiás célú alkalmazása egészen a XVIII. századig nyúlik vissza. Az állatasszisztált aktivitás, mint intézményesített terápiás módszer még ugyanebben a században, Angliában öltött formát. A módszer magyarországi elterjedése az 1980-as években kezdődött, mellyel kapcsolatban számos pozitív tapasztalat sarkallta a szakembereket hazai és nemzetközi szinten is tudományos kutatások elindítására. „Ezek eredményei hormonális szinten igazolták az állatok stressz csökkentő, kötődést elősegítő, szív- és érrendszeri működést javító hatását. Kórházunk kis bent fekvői számára a terápiás lovak jelenléte ezen felül rendkívüli motivációt is jelent a napi rehabilitációs munkához, jobb közérzetet és kedélyállapotot biztosít számukra, valamint fejleszti a szociális és kommunikációs készségeiket is” – fogalmazza meg dr. Kincses-Szabó Magdolna, gyermekpszichiáter szakorvosjelölt, aki a Bethesda Gyermekkórházban kutatja az állatterápiák hatását. Vertigo 4 éves amerikai miniló, egyenesen Texasból repült Magyarországra 3 hónaposan, anyukájával. Ács Franciska, lovasterapeuta, a miniló gazdája mesél arról, hogyan is élnek együtt ezekkel a minilovakkal, miként készítik fel őket a terápiára. „Az amerikai miniló jellemében és küllemében sokkal inkább hasonlít a nagy lóhoz, mint a pónihoz. Arányosak, kecsesek, rendkívül barátságosak, megbízhatóak, kiszámíthatóak. Azokat az egyedeket, melyeket kimondottan terápiás célokra szeretnék használni, már nagyon korán emberközeli környezetben neveljük. Beengedjük otthonunkba, szobába, lépcsőzni, liftezni tanulnak, szűk folyosón közlekedni, így a furcsa zaj, hirtelen mozdulat, érintés számukra teljesen természetes és egyáltalán nem billenti ki nyugalmából.” A terápiában nagyon fontos elem, hogy ezek a lovak nagyon érzékenyek és minden betegre pillanatok alatt ráhangolódnak. „Néhol csak mozdulatlanságba burkolózva átadják magukat a gyermek érintésének, máshol finom orrböködéssel érintésre, mozdulatokra ösztönzik a gyermeket. A terápiát a ló végzi, a jelenlétével, gyermekkel való páratlan összehangolódással.” – vallja a lovasterapeuta. Dr. Hegyi Márta, gyermekneurológus minden alkalommal ott van a terápiákon, ő orvosi szempontból támasztja alá a ló pozitív hatásait. „A mozgássérült gyermekeknél nagyon fontos, hogy a gyermek saját motivációját helyettesíti a miniló, pl. lebénult kezével simogassa, vagy szagoltassa a tenyerét. A kómában fekvő gyerekeknél más hatást fejt ki a ló. Ők az újszülött szintjén vannak, így csak az egyszerű érzékeléseket tudják felfogni: anyja melege, anyatej illata, bőr érintése, ringatás élménye. A terápiás ló nyugodt szuszogása, illata, meleg orrocskája, szőrének érintése elemi élményt jelent. A kevésbé súlyos beteg gyermekek a gyógyulni akaráshoz új lelkierő, pozitív energiát kapnak a ló közelében.” A ló állategészségügyi és higiéniai szempontból kifogástalan állapotban, speciális pottyantós zsákkal jelenik meg az adott kórházi osztályon. Minden élményterápia új lehetőséget ad a gyógyuló gyermekeknek, azonban ezek finanszírozása nem tartozik bele az alapellátásba. A lovasterapeuta egyelőre önkéntesként jár rendszeresen a kis betegekhez, azonban a kórház szívesen vesz bármilyen támogatást, hogy olyan fejlesztő élményt biztosíthasson, ami túl van a klasszikus értelemben vett gyógyító munkán.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 * = húsz(on) négy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Europe in my Backyard - Európai Uniós projektek (a Civil Rádió magazinműsora)
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 7. kedd, Gizella napja van.
Az év 19. hete és 128. napja.
Holnap Mihály napja lesz.

1917. Gyöngyös város tűzvész áldozatává lesz.


1932. Átadják pompás külsőségek között a debreceni egyetem új épületét.


Berzsenyi Dániel / 1776. máj.7. - 1836.

A Pesti Magyar Társasághoz

"...Az ész az isten, mely minket vezet,
Az ő szavára minden meghajul,
Hegyek lehullnak s olvadnak vizekké,
S örök helyéből a tenger kikél;
Ez alkot minden szépet és dicsőt,
Az egyes embert mint a milliókat
Ez áldja s égi boldogságra inti..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com