Nyugdíjba vonult a vakvezető Huba
A 11 esztendős Huba kutya 9 évnyi szolgálat után hagyja abba a vakvezetés nemes tudományát. Új gazdái, Ildikó és Mihály boldog nyugdíjaséveket szán a hűséges ebnek
Kilenc évet szolgált vakvezető kutyaként, most nyugdíjba vonul Huba, a labrador és golden retriever keverék négylábú. A kutyusért tolongtak a jelentkezők, végül egy olyan családhoz költözik, ahol korábban már fogadtak be nyugdíjba vonuló segítőkutyát.
A sérült gyerekekkel foglalkozó Ildikó és nyugdíjas férje, Mihály a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola Facebook-oldalán botlott bele a felhívásba: új gazdit keres Huba. Azonnal megírták a levelüket: szeretnék, ha a kutyus hozzájuk kerülne. így is lett. Az első találkozás pillanatakor a Bors is ott járt. Nemcsak az új gazdikés Huba első közös pillanata volt ez, hanem Mihályék másfél éves keverék kutyusa is most találkozott először új lakótársával, de úgy tűnt, jól kijönnek majd. Hubának azután kezdett el új otthont keresni a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola, miután gazdáját hosszan tartó betegség után elvesztette. – Huba ugyan már tizenegy éves, de még mindig nagyon aktív kutya. Makkegészséges. Ha nem veszíti el a gazdáját, akkor még nem okozott volna neki gondot a munka – mondta lapunknak Farkas Darinka vak-vezetőkutya-kiképző, akinél Huba az átmeneti időszakot töltötte.
Huba új otthona egy 17. kerületi kertes ház lesz. – A férjem már nyugdíjas, ő egész nap tud róla gondoskodni – mesélte Ildikó, aki korábban a beteg gyerekeknél látta, hogy mennyire sokat tud segíteni a gyógyulásban egy négylábú. – Előfordul, hogy míg a felnőtteket nem fogadják el a gyerekek, addig a kutyákkal felszabadultan nevetgélnek – tette hozzá Ildikó férje, Mihály.
(Blikk, 2019.01.23.)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C
Vélemény, hozzászólás?