Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


US fever show - listavezet* dalok Amerikából
51
hallgató

OrCam – a diszkrét segítség

- 2019. március 15. 8:51 - 1298 megtekintés

Március 11-én érkezett meg az MVGYOSZ-hez egy OrCam nevű, elsősorban a kevés látásmaradvánnyal rendelkezők életminőségét javító mini eszköz.

Mérete kisebb, mint egy felnőtt ember kisujja, súlya pedig mindössze 14 gramm.

Mágnessel lehet egy szemüveg szárához rögzíteni. Fizikai paraméterei miatt a használata nem feltűnő. (Tervezéskor a diszkrét megjelenés az egyik fő célja volt a fejlesztőknek.)

Működési elve a 13 megapixel felbontású kamera által készített fotók a készülékbe beépített és rendszeresen frissíthető mesterséges intelligencia általi elemzése, a kapott eredmény emberi hangon történő közlése.

Képes a nyomtatott szövegek, feliratok felolvasására, arcok megjegyzésére és azonosítására, bankjegyek felismerésére (Euro, forint és lej), termékek azonosítására akár vonalkód alapján is. (Hamarosan akár 2.000.000 különböző árucikket is fel fog ismerni!) Használata végtelenül egyszerű. A felhasználó érintéssel vagy kézjelekkel vezérelheti. Beépített akkumulátorához a töltőt mágneses illesztéssel lehet csatlakoztatni. Az eszközt a gyakorlatban is kipróbálhatják majd az érdeklődők.

OrCam Sándor olvas egy lapot jobb profil

Arról, hogy mikor és hogyan, az mvgyosz.hu honlapon, a @mvgyosz Facebook oldalon és az MVGYOSZ Hírlevélben olvasható hamarosan tájékoztatás. (MVGYOSZ. – Angyal Gábor – szakmai vezető)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 16:29
Overcast
SSW
Előjelzés
31°C
3.5 m/s
Apparent: 30°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 35%
Szél: 3.5 m/s SSW
Széllökések: 9.1 m/s
UV-Index: 4.95
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com