VV-lapozó – „A Braille-írás örök érvényű és eltörölhetetlen kultúrkincsünk”

Ön még gyermekkorában, fokozatosan vesztette el a látását. Megosztja az olvasóinkkal, hogy ez hogyan és miért történt?

Általános iskola harmadik osztályba jártam, amikor egy autoimmun betegséget diagnosztizáltak nálam, aminek okáról nem sokat tudtak mondani az orvosok. Egy darabig az életben maradásomért küzdöttek a kórházban, ami sikerült is, hiszen itt vagyok. Ennek a betegségnek a következménye lett az, hogy fokozatosan elveszítettem a látásomat. Az iskolából kimaradtam. Végül a budapesti Vakok Általános Iskolájába kerültem.

A középiskola után gyógypedagógiát tanult. Mi vonzotta erre a szép, de sok kihívást tartogató pályára?

Amikor kicsi lány voltam, arról álmodoztam, hogy balett-táncos leszek vagy doktor néni, esetleg tanár néni. Azzal, hogy kilencéves koromban elveszítettem a látásomat, eldőlt: tanár még lehetek. Az irodalom, ezen belül is a versek szeretete vonzott elsősorban. Gimnáziumi osztályfőnököm javaslatára mégis a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára adtuk be a jelentkezésemet. Felvettek, elvégeztem. Jó döntés volt. Azóta is gyógypedagógusként tevékenykedem. Szeretem a munkámat, ami változatos, sokoldalú és mindenképpen a látássérült emberekhez kapcsolódik.

A tanulmányai után hogyan alakult az élete?

1991 augusztusában gyógypedagógusként álltam munkába a Vakok Batthyány László Római Katolikus Óvodája, Általános Iskolája és Gyermekotthonában, a későbbiekben ugyanitt magyar szakos tanárként is tevékenykedtem. Kilenc éven keresztül tanítottam látássérült, valamint halmozottan sérült gyermekeket. Osztályfőnöki és szaktanári munkám mellett számos egyéb feladatkört is elláttam: ünnepi műsorokat és külsős programokat szerveztem, az utóbbi években vallásos témájú újságokat szerkesztettem gyermekek részére „Szóló Szőlő”, felnőttek részére pedig „Kovász” címmel. 2001-től 2018 augusztusáig a budapesti Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Diákotthona munkatársa voltam. Elsődleges feladatom a pontírás-olvasás tanítása volt aliglátó gyermekeknek. Idővel bekapcsolódtam az iskolában folyó hitoktatásba, felső tagozatos diákokkal foglalkoztam. Éveken át iskolarádiós szakkört is szerveztem egy technikuskolléga segítségével, továbbá az iskola pszichológusával tartottunk inkluzív játékfoglalkozásokat minden osztályfokon, melynek keretében akadálymentes játékokkal ismertettem meg a tanulókat és a kollegákat. Népszerűek voltak ezek az alkalmak.

A látássérült felnőttek oktatásában, a rehabilitációban és a közösségszervezésben is komoly feladatokat vállalt magára. A szakmai életútja során hogyan jutott el a gyerekektől a felnőttekig?

2018 szeptemberétől dolgozom rehabilitációs tanári munkakörben. Először a Vakok Állami Intézetében, az Elemi Rehabilitációs Centrumban foglalkoztam látássérült felnőttekkel. Aztán a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete által működtetett rehabilitációs centrum gyógypedagógus munkatársa lettem, most a Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesülete alkalmazásában vagyok. Elsősorban Braille-írás-olvasást oktatok. Testvéremmel, Bieber Józseffel 2014 novembere óta szervezünk látó és nem látó felnőttek részére hitéleti és világnézettől független szabadidős foglalkozásokat. Testvérem 2020-ban megalapította az Együttlátók Alapítványt, melynek én lettem a kuratóriumi elnöke. Azóta alapítványi keretek között szervezzük és tartjuk meg az interaktív hittanórákat, a játékklubot, vannak egyházzenei előadások, továbbá olvasósarok programunk. Nyári tábort is szoktunk szervezni. Van honlapunk, Facebook-oldalunk és hírlevelünk is. Célunk a lélek- és közösségépítés „együttlátósan”.

Ön a Braille-írás elismert szakértője. Mi motiválta a téma kutatására?

Nagyon sokat tanultam a Braille-rendszeren belüli összefüggésekről, amikor a Braille-bizottság tagja lettem. Ezt a hét tagból álló testületet az MVGYOSZ megbízásából Kuminka Györgyné hozta létre 2011-ben. Braille-bizottsági munkám egyik eredménye az MVGYOSZ által síkírásban megjelentetett ismeretterjesztő könyv a pontírásról, melynek címe: „Bevezetés a Braille-írás-olvasás “rejtelmeibe””. Ez a 2016-ban megjelentetett könyv ma is aktuális, választ találhatunk benne a Braille-írással kapcsolatos alapvető kérdésekre. Mivel szeretek játszani, az MVGYOSZ megalakulásának 100. évfordulója alkalmából – szintén bizottsági keretek között – kitaláltam egy társasjátékot. Pontról pontra a neve. Táblás játék, melyhez 100 feladatkártya is tartozik. A feladatkártyák célja, hogy Louis Braille életét és magát a Braille-írást, valamint a szövetség százéves történetét megismertesse. Amikor Rozemberczki Zoltán volt a Braille-bizottság elnöke, megalkottuk a Braille-ábécéskönyvet – ebbe a munkába Temmel Márta tanárnő is aktívan bekapcsolódott. Napjainkban országszerte ezt az ábécéskönyvet használjuk a látássérült felnőttek Braille-oktatásában. Később ehhez a tankönyvhöz Berta Edina – az ő bizottsági elnöksége idején – készített egy Braille-írásos kártyajátékot, amely az ábécéskönyv szókészletét felhasználva gyakoroltatja az olvasást. Nagyon remek találmány, én rendszeresen használom a Braille-tanítás során.

A Braille-írás idén 200 éves. Mennyire állta ki az idő próbáját?

Amikor a francia Louis Braille 1825-ben megalkotta a hat ponton alapuló, ujjbeggyel tapintható ábécéjét, egy olyan forradalmi tettet vitt végbe, aminek jelentőségét talán ő maga sem sejtette. A Braille-írás segítségével a született vak gyermekek számára is lehetővé vált az írás és olvasás elsajátítása, ezáltal pedig kinyílt előttük a világ, lehetségessé vált, hogy olvasás által művelődjenek, ismeretekhez jussanak, szórakozhassanak. Az életük során látásukat később elveszítő személyeknek is érdemes megtanulniuk a pontírást, mert sok helyzetben praktikus segítség lehet. Nem kérdés, hogy a Braille-írás kiállta az idők próbáját, ugyanis ma is ez az egyetlen rendszer, amely a valódi írásbeliséget jelenti a vak emberek számára. Az informatikai megoldások, képernyőolvasó szoftverek és egyéb digitális lehetőségek nagyszerű módjai az információszerzésnek, elengedhetetlenül fontos vívmányok, nem kérdés, hogy meg kell tanulnunk használni őket. Aki tanul, aki dolgozik, aki a szabadidejének egy részét jól akarja eltölteni, használja. De ezek nem helyettesítői a konkrét írás-olvasás ismeretének. Amikor pl. az Együttlátók játékklubjában összejövünk, offline vagyunk jelen, közös játékélményben van részünk. Tapintjuk a játékokat, olvassuk a nagybetűs és Braille-írásos feladatkártyákat stb. Ugyanígy az olvasósarok alkalmain nemcsak hallgatjuk látó társaink felolvasásait, hanem mi is aktívan olvasunk: pontírásos könyvből, Braille-nyomtatású lapról, esetleg Braille-kijelző segítségével.

Arra a kérdésre, hogy mennyire nehéz elsajátítani a pontírást, rendszerint annyiféle választ kapunk, ahány érintett személyt megkérdezünk. Mi erről a szakember véleménye?

A Braille-írás elsajátítása kihívás lehet, mint ahogy minden új dolog megtanulása, amibe belevág az ember, elszántságot, rendszeres gyakorlást, szorgalmat kíván. Gyermekeknek és felnőtteknek is szívből tudom ajánlani. A Braille-tanulásban benne rejlik a sikerélmény-adta öröm is. A Braille-rendszer az íráson és olvasáson túl nagyon sok játéklehetőséget is magában rejt. Komoly agytorna, a mentális egészségünk megőrzéséhez is hozzájárulhat. Az olvasás aktivitást kíván, koncentrálást, belső összeszedettséget. Az olvasásba nem alszik bele az ember úgy, mint ahogy az előfordulhat a hangoskönyvek hallgatása közben. Kétségtelen, hogy a technológia fejlődése következtében a pontírás visszaszorult – de ez nem szükségszerű! Az, hogy a Braille-írást ma kevesebben ismerik és használják, nem a rendszer értékéből von le, hanem a modern kor emberének gondolkodásmódjáról, hozzáállásáról árulkodik. Egyszerűbb a könnyebb ellenállás irányába elmozdulni. Egyszerűbb, de hosszú távon nem éri meg.

A XXI. század technikai lehetőségei mellett milyen plusz értéket jelent a vak embereknek a Braille-írás?

Az utóbbi években ez a kérdés egyre gyakrabban felmerül, ezért nem árt néha emlékeztetni magunkat ennek az írásrendszernek az előnyeire. A Braille-írás az egyetlen lehetőség az önálló olvasás élményének megtapasztalására, mely által lehetővé válik a saját tempójú olvasás, a visszatérés korábbi szövegrészekhez, az olvasottak elmélyültebb befogadása. A szövegértés, a lényegkiemelés hatékony eszköze is. Konkrét találkozást jelent a leírt szöveggel, ezáltal a szöveg tagolásának, formázásának módjaival. A helyesírás elsajátítását és szinten tartását is segíti. A Braille-írás lehetővé teszi a különböző, összetettebb matematikai feladatok áttekintését, megoldását. Én így tudtam gimnáziumban is megoldani minden matematikai feladatot és leérettségizni a Braille-írógépem segítségével. Az igényes nyelvtanulásnak is elengedhetetlen eszköze, hiszen az idegen nyelveket sem elég hallás után elsajátítani, írni és olvasni is tudni kell. A pontírás nekem kifejezetten segített annak idején abban is, hogy pontosabban értsem, amit hallok, egyébként sok szót félrehallottam. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy vannak olyan magyar szavak is, melyekre rácsodálkozom, amikor írásban találkozom velük, mert hangzásuk alapján másképpen képzeltem el az írásmódjukat. Az önállóbb zenetanulásnak is alapfeltétele a Braille-kotta. A siketvak személyek információszerzésének és kommunikációjának is a pontírás az egyetlen hatékony eszköze. Vannak szabadidős tevékenységek is, melyekben szintén fontos szerepet játszik a Braille-írás. Itt jegyzem meg azt is, hogy a különböző tevékenységekhez a leginkább passzoló módszer alkalmazásának kiválasztásában annak van szabadsága, aki a pontírást, illetve a számítógép vagy egyéb okoseszközök kezelését is elég jól ismeri. Véleményem szerint tehát ezek nem egymás konkurenciái, hanem egymás tudását kiegészítő, hatékony segítői a látássérült embereknek.

Szükség lesz-e a Braille-írásra egy, két vagy három évtized múlva? Mi lehet a jövője, megéri-e a 300 éves jubileumát?

Amennyiben az igényesség és a minőség értéket jelent, annyiban a Braille-írás örök érvényű és eltörölhetetlen kultúrkincsünk, ami nem olyan muzeális érték, elavult kultúrtechnika, amiről érdemes volna lemondanunk. A Braille-kijelzők elterjedése segíthet a pontírás fennmaradásában. Továbbá célszerű megismerni és használni a Braille-beviteli lehetőségeket azon készülékeken, melyek ezt lehetővé teszik. Én például az iPhone készülékemen mindig ezzel a módszerrel írok szöveges üzenetet. Így ki tudom küszöbölni a diktálással keletkező bolondos és félreérthető elírásokat. Ha az ember fia-lánya megtalálja azt a területet, ahol számára elengedhetetlen a Braille-írás használata, akkor bizonyosan nem múlik el a mi nemzedékünkkel ez az írásrendszer.

(Tóth Andrea – MVGYOSZ.)