Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- M*sorajánlat
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Andy megmutatja a megállót, de nem olvas menetrendet

- 2019. március 28. 7:31 - 1365 megtekintés

Majzik Zsolt 14 évesen vesztette el a látását, most a húszas éveinek második felében jár. Kezdetben fehér bottal közlekedett, majd úgy döntött, felveszi a kapcsolatot a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolával.

A szervezet „Úton a kutyámmal” videó sorozatának második részében Zsolt arról beszél, milyen az élet Andyvel, a vakvezető kutyával.

Andy megmutatja a buszmegállót, de menetrendet nem olvas

Amióta Zsolt vakvezető kutyával közlekedik, pozitív és negatív élmények is érték, utóbbiból szerencsére sokkal kevesebb.

Egy kis ízelítő a videóból
Majzik Zsolt mosolyogva meséli: „Sokan azt hiszik, hogy Andy tudja, hányas buszra kell felszállniuk, sőt, előfordul, hogy hozzá hajolnak le, hogy elmondják, merre kell menni.”

Amikor Andy felugrik a buszmegállót jelző táblára, sokan megkérdezik, hogy a menetrendet olvasta-e le. „Ilyenkor elmondom, hogy nem, és a BKK Futárt sem tudja használni” – mondja mosolyogva Zsolt.

Sokszor tapasztalja, hogy az emberek azt hiszik, a vakvezető kutyák értik a parancsszavakat, pedig ez nem így van. A buszsofőrök gyakran kérdezik tőle, miért nincs Andyn szájkosár, és miért nincsen buszjegye. Egyszer egy idősebb hölgy tett fura megjegyzést rájuk, mikor a buszról szálltak le. Természetesen szerették volna előre engedni, de ő szóvá tette „ez itt nem állatkert”, arra célozva, hogy kutyának nincs helye a buszon.

Zsolt és Andy összeszokott párosként, magabiztosan közlekednek
Zsolt és Andy összeszokott párosként, magabiztosan közlekednek

Az Úton a kutyámmal videó sorozatot a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola készíti, olyan látássérült barátaik közreműködésével, akiknek vakvezető kutyát képeztek.

Az első részt Móricz Mátéval forgatták, amely itt érhető el.

Állj a vakvezető kutyák mellé, támogasd adód 1%-ával kiképzésüket!
1% adószámuk: 18449149–1–05
Így adhatod nekik: http://bit.ly/2Fisu28

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 12. szerda, Jónás, Renátó napja van.
Ma van a(z) Minőségellenőrzési világnap.
Az év 46. hete és 316. napja.
Holnap Szilvia napja lesz.

1847. A nagy horderejű országgyűlés megnyitása. - István főherceg királyi helytartónak nádorrá választása.


1919. Hopp Ferenc végrendeletileg a magyar államra hagyta kelet ázsiai gyűjteményét és budapesti villáját külön múzeum létesítésére. Ebből jött létre a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum.


Bisztray Ádám: November kapui

"November kapui megnyílnak,
s beömlik rajtuk a köd,
száraz völgyét, vékonyka csemetefáit
áztatja késve jött eső..."

Időjárás

2025-11-12, 04:21
Partly cloudy
S
Partly cloudy
6°C
0.4 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 83%
Szél: 0.4 m/s S
Széllökések: 4.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:44
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com