Elsikkasztotta a gondozottak pénzét a szoboszlói idősotthon pénztárosa
Felettébb érdekes ügyet tárgyalnak szerdán Hajdúszoboszlón. A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség vádirata szerint Sz. É. gazdasági-ügyintézőként és pénztárosként dolgozott egy hajdúszoboszlói idősek otthonában. Ő bonyolította többek között a készpénzes ki- és befizetéseket, átvette a pénzküldeményeket, kezelte az idősek nyugdíját, zsebpénzét. Feladata volt az is, hogy az ellátottak által, megőrzésre átadott betétkönyveket, értékpapírokat, készpénzletéteket kezelje, de neki kellett adminisztrálnia és átadnia a hagyatékokat is az örökösöknek. A vád szerint a papíralapú ügyintézés mellett egy pénztárprogramban és egy számítógépes programban is rögzíteni kellett volna a pénzmozgásokat, ezt azonban a vádlott igen hiányosan tette meg, így leplezve az általa elkövetett bűncselekményeket. A vádirat kitér arra is, hogy Sz. É. 2012 – 2015 között táppénzen egyáltalán nem volt, de szabadságra is csak egy-egy napra ment, a házipénztárt pedig ekkor sem adta át a helyettesének. A házipénztárhoz és az ott őrzött betétkönyvekhez csak a vádlottnak volt hozzáférése.
A vádlott tevékenységét részben az otthont működtető kft. pénztárellenőrének, részben az intézmény vezetőjének kellett volna ellenőriznie, helyszíni és átfogó ellenőrzésre azonban nem került sor. A idősek otthonának egyébként volt pénzkezelési, valamint érték-, és vagyonmegőrzési szabályzata is. Sz. É. az ügyészség szerint tisztában volt az előírásokkal, tudta, hogy az otthon lakói idős koruk, vagy pszichiátriai betegségük miatt rászorulnak a gondozásra, de őt az anyagi haszonszerzés motiválta. A vádlott kilenc idős asszony pénzét sikkasztotta el. Egy 78 éves néni például a temetésére fizetett be a házipénztárba 500 ezer forintot, 800 ezer forintot pedig az otthon alapítványának akart adományozni, de a pénz megakadt a vádlottnál. Egy másik gondozott 2,4 millió forintot akart letétbe helyezni, a vádlott ezt is eltulajdonította. Több esetben látra szóló betétkönyvekből vett ki százezreket, az érintettek hozzájárulása és tudomása nélkül. Volt erre lehetősége, hiszen általános meghatalmazással rendelkezett. Egy 80 éves gondozottól 1,1 millió forintot szerzett meg így, de ezt követően még az idős asszony 220 ezer forintos zsebpénzét is magához vette. Egy másik bentlakó számlájáról több részletben másfél millió forintot vett ki, amelyben a sértett temetésére félretett félmillió forint is benne volt – részletezi a vádirat. A 85 éves asszonyt 2015-ben végül az otthont működtető kft. költségén temették el. Sz. É. két alkalommal felvette az elhunyt gondozottak nyugdíját is, máskor pedig nem adta át a hagyatékokat. Az egyik esetben három örökös 5 – 5 ezer forintját tartotta vissza. Az otthont is megkárosította, több mint 8 és fél millió forinttal. Az intézménynek kiszállított gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök árát ugyanis csaknem egy éven át nem továbbította a beszállítónak, ez a végén majdnem 6,5 millió forintot tett ki. Ezen felül 2014-2015-ben a külsős ebédelők befizetéseit és a büfé bérleti díját sem tette be a házipénztárba. Az intézmény csaknem kétmillió forint plusz anyagi terhet vállalt a vádlott miatt, Sz. É. az elsikkasztott 16,4 millió forintból 3,3 milliót térített meg. Bűntette úgy derült ki, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság kereste az elhunyt gondozottaknak tévesen kifizetett nyugdíjakat, a pénz visszautalását pedig egy összefénymásolt hamisítvánnyal akarta igazolni a vádlott, ez azonban a NAV figyelmét nem kerülte el – írja a vád. (Forrás: HajduPress)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
1°C
Vélemény, hozzászólás?