Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
48
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Közösségépítő tábor hallássérült fiataloknak

- 2019. július 19. 19:41 - 1485 megtekintés

A Hallás Társasága Alapítvány, együttműködve a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, idén másodjára szervez közösségépítő tábort a Balaton mellett azoknak a hallássérült fiataloknak, akik integrációban végzik tanulmányaikat, vagy halló munkatársak között dolgoznak.

A Forgalmazók az Egészségért Szövetség működésének egyik alappillére a fogyatékkal élők támogatása, ezért örömmel teszi közzé, hogy a hiánypótló kezdeményezés célja egy közösség megteremtése, és hasznosítható tudás átadása a hallássérült fiataloknak. A Balatonalmádiban zajló Hali-tali táborban a fiatalok szabadegyetemi előadásokon és közösségépítő programokon vehetnek részt, emellett pedig sok időt tölthetnek el egymással. Ezek a fiatalok ritkán találkoznak sorstársaikkal, nehézségeikkel egyedül kénytelenek megküzdeni. Puha Andrea, a tábor egyik hallássérült szervezője szerint a társadalom ma még nem figyel oda eléggé a nagyothallókra. „Ez általában azért van, mert beszélünk, és látszólag úgy állunk helyt, mintha hallásunk teljes birtokában lennénk. Pedig a hallókészülék nem olyan, mint a szemüveg, nem adja vissza a tökéletes hallást. Nap mint nap megküzdünk a kommunikációval, sokkal fáradtabbak vagyunk”, magyarázza. „A siketeknek nagyon jó közösségük van, összeköti őket a jelnyelv, erős az identitástudatuk. Az integrációban élő hallássérültek viszont nincs kivel megbeszélniük azokat a nehézségeket, amivel a hallássérülésük miatt küzdenek. Ezen próbálunk meg változtatni.” (forrás: MTI)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 * kettő =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. március 1. vasárnap, Albin napja van.
Ma van a(z) Polgári Védelem napja, A nukleáris fegyverek elleni harc nemzetközi napja.
Az év 09. hete és 60. napja.
Holnap Lujza napja lesz.

1666. I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem mennyegzője gróf Zrínyi Péter bán leányával, Ilonával.


1848. Párizsban, a respublica kikiáltásának híre meglepte és lesújtotta a bécsi kormányt.


Szabó Lőrinc: Nyitnikék

"...Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom mire gondol
a néma föld.

Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:

Időjárás

2026-03-01, 21:58
Overcast
SW
Előjelzés
9°C
1.1 m/s
Apparent: 4°C
Nyomás: 1026 mb
Páratartalom: 76%
Szél: 1.1 m/s SW
Széllökések: 5.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.03.07 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.04.04 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.05.09 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.06.06 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.07.04 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com