Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


P. Mobil - Miskolc
42
hallgató

Vakok szövetsége: változatok iratbetekintési ké

- 2008. szeptember 10. 12:26 - 1437 megtekintés

Hiába szerettük volna megtudni, mennyi a vakok szövetsége által kiadott Vakok Világa folyóirat szerkesztőjének havi tiszteletdíja, egy két évvel ez előtti elnökségi határozat alapján havonta mennyi benzinköltséget számolt el, mekkora honoráriumot vett fel Cseri Sándor a néhány hónapja publikált Vaskóné és társai megkapták az igazságot című írásáért – úgy tűnik, mindez titok.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos szövetsége kiemelten közhasznú szervezet, az államtól évente mintegy 200 millió forintos támogatásban részesül. Az alapszabály módot ad a szervezet működésével kapcsolatos iratokba való betekintésre. „Ezúton kérjük, hogy szíveskedjenek részünkre előkészíteni a 2008. február 1-je óta a betegtájékoztatók akadálymentes elérése érdekében a gyógyszergyártó és forgalmazó cégekkel folytatott tárgyalások és egyeztetések dokumentációját – ezen belül különösen az említett gyártókkal esetlegesen már megkötött szerződéseket.” – szerepelt még abban az iratbetekintési kérelemben, melyet ez év július 1-én nyújtottunk be Németh Orsolyával a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) elnökéhez és hivatalvezetőjéhez. Érdemi válasz azóta sem érkezett. Dr. Szőke László, az MVGYOSZ elnöke július 3-i levelében ugyan azt írja, hogy a felvetődő problémák miatt állásfoglalást kér a szervezet felügyelő bizottságától, s ennek birtokában jelöli ki egy későbbi időpontra az iratbetekintést, erre azonban máig hiába vártunk. A Felügyelő Bizottság (FB) július 13-i állásfoglalásában gyakorlatilag minden kérést elutasított. Az FB szerint a gyógyszerforgalmazókkal folytatott tárgyalásokról azért nem adható ki információ, mert ezek – úgy tűnik, azóta is – folyamatban vannak. Sőt, – így az FB -, eljárás folyik az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) előtt a gyógyszerforgalmazók ellen, melyet a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) kezdeményezett. Hogy ez mennyiben érinti az iratbetekintési jog gyakorlását, az az FB állásfoglalásából nem tűnik ki. „Ezen kívül ezek az MVGYOSZ tevékenysége, nem pedig a működésére vonatkozó információk, így a hivatkozott alapszabály passzus nem vonatkozik rá.” – folytatja a bizottság az érvelését. Sőt, a szerződések esetlegesen titoktartási záradékkal vannak ellátva, ez gördít újabb akadályt megismerésük elé – írja az FB. Igaz, hogy záradék van-e, az nem derülhet ki, mivel az iratbetekintésre nem került sor. A bizottság a tárgyalások és az EBH előtti eljárás lezárultával elnökségi tájékoztatást javasol. A Vakok Világa főszerkesztőjének tiszteletdíjára vonatkozó iratokba azért nem szabad betekinteni a bizottság érvelése szerint, mert erről az összegről az elnökség már 2006. augusztus 16-án döntött – tudniillik havi 180 ezer forint vállalkozói díjat fizet a szervezet. Csakhogy idén az Országos Elnökség már felhatalmazta Dr. Szőke Lászlót, hogy saját hatáskörében kössön szerződéseket az MVGYOSZ nevében, így belátása szerint emelhetett a fenti díjazáson. 2006. őszén döntött az Országos Elnökség arról is, hogy a főszerkesztő havi 500 kilométer benzinköltséget számolhat el. Az FB álláspontja szerint a maximálisan kifizethető összeg így kikalkulálható. A konkrét kifizetések bizonylataiba való betekintés személyiségi jogokat sért, ezt a bizottság nem javasolja. Vagyis nem derülhetett ki, mekkora százalékban használja ki a lap főszerkesztője a havi félezer kilométer autózás elszámolásának lehetőségét. A Felügyelő Bizottság azt javasolja, készítsen az elnökség kivonatot arról, ilyen jogcímen mekkora összeget fizettek ki a jelenlegi főszerkesztő munkába állása óta, a neveket nem tartalmazó iratot pedig bocsássa a szervezethez iratbetekintési kérelemmel fordulók rendelkezésére. Az FB továbbá úgy véli, a következő alapszabály-módosításnál konkrétan meg kell határozni, mennyi időre visszamenőleg kérhető az iratbetekintés és a kérelemnek milyen határidőn belül kell eleget tenni. Mélyen elcsodálkozott Dr. Tóka László az MVGYOSZ Országos Elnökségének szeptember 6-i tanácskozásán, hogy Németh Orsolya hogyan adhatta nevét egy ilyen kérelemhez. Dr. Tóka „ilyet elvből nem tenne” – hangzott el. Hogy az alapszabályban meglévő iratbetekintési jogot Dr. Tóka milyen elv alapján nem gyakorolná, arra nem derült fény. Dr. Földi János a tanácskozáson felvetette, el kellene készíteni a szervezet iratbetekintési szabályzatát. Dr. Szőke László MVGYOSZ-elnök szerint ez vagy különálló szabályzatként, vagy a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) részeként jöhetne létre. Utóbbinak régesrég el kellett volna készülnie, vetette fel Dr. Földi János. Dr. Szőke László szerint azért nem készült el, mert még nem zárult le a Hermina úti hivatal strukturális átalakítása. Dr. Nagy Sándor és Dr. Hódosi László, az FB tagja szerint ez abszurd érv, az SZMSZ-nek meg kell lennie, legfeljebb időnként aktualizálni szükséges. Emlékezetes, a nem sokkal az előtt frissen megválasztott elnökség 2006. január 5-én hozott határozatot arról, hogy 2006. június 1-ig el kell készülnie az SZMSZ-nek. A határozatban az szerepel, hogy erre kifejezetten az átalakulás miatt van szükség. Az SZMSZ elkészítésébe az akkori döntés szerint be kell vonni a hivatalvezetőt és az MVGYOSZ érdekvédelmi vezetőjét is. Az SZMSZ elkészültéért az elnök és a hivatalvezető felel az egykori elnökségi határozat szövege szerint. A szabályzat 99%-os állapotban van – jegyezte meg Dr. Micserics József hivatalvezető a szeptember elején tartott tanácskozáson. A jelenlegi ígéret szerint ez év december 31-ig elkészül. Az elnökség konkrét választ az iratbetekintési kérelmekre legújabb tanácskozásán sem adott.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 6 = harminc hat

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Tóth Márk vasárnap reggeli irodalmi műsora
    Az egyórás műsor célja, hogy hallgatóinknak igazi irodalmi élményben legyen részük, amely tökéletesen illeszkedik a nyugodt, vasárnapi reggelek hangulatához. Az Irodalom vasárnap reggel különlegessége abban rejlik, hogy a műsorban rádiójátékok, hangjátékok és regények kerülnek bemutatásra. Tóth Márk műsorvezető izgalmas és változatos irodalmi alkotásokkal készül, hogy minden korosztály számára élvezetes és tartalmas kikapcsolódást nyújtson. A műsorban nemcsak a klasszikus irodalmat, hanem kortárs műveket is bemutatunk, így mindenki találhat benne kedvére való tartalmat. „Irodalomőrült vagyok kiskorom óta. Írok verseket, novellákat, szívesen keresem a kortárs alkotásokat. Mindig is szerettem volna megosztani az irodalom iránti szenvedélyemet a hallgatókkal, és úgy gondolom, hogy egy ilyen műsor nagyszerű lehetőség erre. Az irodalom varázslatos világa nem csak olvasva, hanem hallgatva is képes elragadni minket, és remélem, hogy ez a műsor sokak szívéhez fog majd közel kerülni” – mondta Márk a műsor indulása kapcsán.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 22. vasárnap, Zénó napja van.
Az év 51. hete és 357. napja.
Holnap Viktória napja lesz.

1476. Beatrix királynő menyegzője Mátyás királlyal. Ez példátlan fény, pompa és ünnepélyesség közepette tarttatott meg. Pénteken indultak Fehérvárról Budára, de csak vasárnapra értek oda és tarták meg a fényes esküvőt. A királynő oly dúsan volt öltözve, hogy egészen aranyból és drágakövekből látszott alkotva lenni. Ezt az udvarnál nagy ebéd és táncvigalom követte.


1903. Hauszmann Alajos befejezte a budai vár dunai homlokzatának építését.


Petri György / 1943. dec.22. - /

Házasságterápia

Igyekszem kivonulni az életedből,
nesztelenné halkulni, lábujjhegyen
létezni, zokniban, a kulcsot puhán
fordítani a zárban, mint a betörő.
Igyekszem -ugyanakkor-
megtapadni is rajtad, mint a tapló,
élősködni rajtad, mint a fakín
/ismertebb nevén: fagyöngy/
Ideje volna felnőtté válnom.
Jobb későn, mint soha. Habár?
Lehet, hogy jobb soha, mint későn.
Esik. Reggelre megint csúszós lesz az út:
kásajég vagy tükörjég.
Megnézhetjük, vagy nem nézhetjük meg magunkat.

Időjárás

2024-12-22, 07:58
Overcast
S
Előjelzés
2°C
3.7 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 3.7 m/s S
Széllökések: 9.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 7.6mm /100% / Snow
Napfelkelte: 07:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com