Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Omega - Miss World
52
hallgató

A Csapókertbe és Halápra is vitt ajándékot rászoruló gyerekeknek a Debreceni Karitatív Testület

- 2020. december 8. 18:57 - 1246 megtekintés

A Mesekert Óvoda Jánosi utcai telephelyére gyümölcsöket, édességeket, a hátrányos helyzetű családokhoz pedig játékokat juttattak el. Az adományok debreceni cégektől érkeztek. A testület az adventi időszakban továbbra is várja a felajánlásokat, amelyeket a nehéz körülmények között élőkhöz, magányos idősekhez juttatnak el.

Fotó: Dehir

Vidáman bontották ki a karácsonyra kapott építőjátékokat Varga Balázs gyermekei. A férfi párjával együtt hét gyermeket nevel, így örültek a felajánlásnak.

– Ezeket a játékokat önerőből nem biztos, hogy meg tudtunk volna vásárolni. Nem élünk túl nagy lábon, de szerényen beosztjuk, amink van – mondta a családfő.

A 140 ezer forint értékű felajánlásból 12 gyermek kapott. Az adományozó cég ügyvezetője szerint ebben a különösen nehéz helyzetben, még fontosabb a segítségnyújtás.

– Azért tartottam fontosnak a segítséget, hogy a rászoruló családoknál is, ahol lehet, hogy a szülők nem tudnak karácsonyi ajándékokat vásárolni, hozzájuk is eljusson egy kis öröm, egy kis boldogság – fogalmazott Rada Péter, a Rada Árnyékolás Kft. ügyvezető igazgatója.

Széles Diána, alpolgármester az adományozásban közreműködő Karitatív Testület kapcsán azt emelte ki, hogy a gazdasági társaságok és magánszemélyek is adományoznak.

– Debrecen nem tudna gondoskodó város lenni, ha nem lennének ilyen gondoskodó vállalkozók,és  magánszemélyek, akik ha látják, hogy szükség van segítségre, akkor jönnek és segítenek– mutatott rá az alpolgármester.

Csokoládé, gyümölcs, és sós finomságok: ezek az adományok a Mesekert Óvoda János utcai telephelyére érkeztek, az egyik debreceni edzőterem felajánlásaként. Az intézménybe 73 kisgyermek jár.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy a legkisebbek is kellőképpen és méltóan készülődjenek a karácsonyra. Nagy öröm számomra, hogy az Unifit Fitness Center ebben az évben is bennünket választott, és a jánosi úti mesekert óvodába hozta el az adományát – hangsúlyozta Szilágyi Edina önkormányzati képviselő.

A Karitatív Testület továbbra is várja a felajánlásokat: tartós élelmiszert, tisztító- tisztálkodási szereket, maszkokat, de szívesen fogadnak megunt, jó állapotú játékokat, ruhaneműket. Ezeket a rászoruló többgyermekes családoknak, magányos időseknek juttatják el.

Riport az alábbi linken tekinthető meg: https://www.dehir.hu/videogaleria/edesseget-es-jatekokat-is-vitt-a-raszorulo-gyerekeknek-a-debreceni-karitativ-testulet

(Forrás: Dehir)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ egy = 3

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 25. péntek, Márk napja van.
Az év 17. hete és 115. napja.
Holnap Ervin napja lesz.

1205. III. Ince pápa Imre király árvája, özvegye és a királyi jogokról gondoskodva 4 iratot bocsátott ki, és felhívta a nemességet és a népet, hogy az elhunyt király iránt hívek legyenek.


1783. II. József császár a magyarországi földrengés és egyéb ínség hírére bejött az országba és körutat tett.


Végh György: Virághozó április

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.

Időjárás

2025-04-25, 06:47
Light drizzle
NW
Light drizzle
15°C
2.3 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1009 mb
Páratartalom: 83%
Szél: 2.3 m/s NW
Széllökések: 7.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /72% / Rain
Napfelkelte: 05:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com