Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Moby - James bond theme
60
hallgató

A FESZT tréningsorozatot rendezett fogyatékosságügyi érdekvédők, civilek és aktivisták számára

- 2022. december 9. 9:02 - 216 megtekintés

A Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) az Európai Fogyatékosságügyi Fórummal (EDF) közös projektet indított Ascend névvel.

A projekt a célja az EDF tagszervezeteinek kapacitásfejlesztése olyan területeken, mint a szervezetek részvételének erősítése az uniós és nemzetközi politikákban és programokban, illetve a fogyatékossággal élő fiatalok vezetői képességének fejlesztése, részvételük erősítése a  szervezetek érdekvédelmi tevékenységeibe. A 2022 nyarán benyújtott pályázat keretében a FESZT többi tagszervezete magyarra fordította  és széles körben ismertette az EDF által készített szakpolitikai anyagokat , valamint lehetőségünk nyílt az érdekérvényesítéssel és Európai Uniós szakpolitikákkal kapcsolatos részvétel erősítése, valamint a fogyatékossággal élő fiatalokkal és felmérést végeztek a fogyatékossággal élő fiatalokat ért diszkriminációval kapcsolatban elsősorban az oktatás terén.

A tréningek elsődleges célja az Európai Uniós szintű jogérvényesítés lehetőségeinek megismertetése, a már meglévő ismeretek, eszközök bővítése. A  résztvevők szakmai tapasztalatokat oszthatnak meg a csoportos foglalkozásokon, 2-3 fős csoportokban, közösen dolgoznak a  feladatokon, így új ismereteket és tapasztalatokat szerezhetnek érdekvédelmi munkájukhoz.

A projekt keretében 6 tréninget szerveztek a MEOSZ munkatársai 2022. október 17, 24, 25, és november 7, 8, 14-én a MEOSZ Központban. A tréningen eszközként, segédletként az EDF magyar nyelvre fordított érdekérvényesítési kiadványait – így  az Európai akadálymentesítési irányelv – Eszköztár az átültetéshez, Az Ön jogai az Európai Unión belül, Az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogaival Foglalkozó Bizottsága – Útmutató a fogyatékossággal élő személyek szervezetei részére, Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés felszámolásával foglalkozó Bizottsága (CEDAW) – Útmutató a fogyatékossággal élő személyek szervezetei részére –  használták a  résztvevők.

A tréning másik célja az utasjogok, a fogyatékossággal élő emberek jogainak, az akadálymentes termékek és szolgáltatások és a fogyatékossággal élő nők életében megjelenő  jó és rossz gyakorlatoknak, példáknak és visszás helyzeteknek az összegyűjtése volt.

A tréningeken a fogyatékossággal élő személyek szervezeteinek munkatársai, civil érdekvédők és egyetemi esélyegyenlőségi koordinátorok vettek részt. A tréningeken nemcsak a résztvevők kaptak hasznos információkat, hanem a tréning megvalósítói is sok hasznos információval, tapasztalattal gazdagodtak a részvevők beszámolóinak, történeteinek, jó és rossz példáinak köszönhetően.

Több résztvevőnek is pozitív élménye volt az utastájékoztatással kapcsolatban, miszerint egyre több a kijelző és hangos bemondó a megállókban, valamint a közösségi közlekedés járművein.

Külföldi jópéldaként említették, hogy sok pályaudvaron és reptéren személyi segítő kérhető, sajnos ettől a magyar gyakorlat még elmarad. Ugyanakkor a legújabb alacsonypadlós vonatokon van arra lehetőség, hogy elektromos eszközöket és segédeszközöket töltsenek fel az utazók. Pozitívumként említették a tréning résztvevői, hogy sokszor a busz és vonat csatlakozás is jól megoldott, késés estén az egyik jármű bevárja a másikat.

A magyarországi helyzetről szólva a résztvevők úgy ítéltélték meg, hogy  az Európai Parkolási kártya megújítása  indokolatlan terhet ró azokra a fogyatékossággal élő  emberekre, akiknek egészségügyi állapotában javulás nem várható, mégis folyamatosan kellemetlen orvosi vizsgálatokra kell járniuk.

Példáik alapján nem az akadálymentesítés szabályainak megfelelő rámpák vannak a pályaudvarokon, egészségügyi-, vagy önkormányzati intézményekben így azokat nehéz, vagy lehetetlen igénybe venni, valamint a kelet-magyarországi vonatok nem akadálymentesek. A műszaki elégtelenségek és  az akadálymentesség hiánya mellett a résztvevők beszámolói alapján  probléma a közösségi közlekedésben dolgozó személyek nem megfelelő hozzáállása, magatartása, viselkedése a fogyatékossággal élő utasokkal szemben. Például a buszon a sofőrök sokszor durván beszélnek, türelmetlenek a beszállásnál és nem adnak tájékoztatást.

A repülőgépen  a kerekesszékes utas és családja nem tud együtt utazni, mert a kerekesszékes gyermek mellé nem tudnak leülni a szülei. További probléma, hogy a repülőjegy megvásárlásakor az online felületen nehezen lehet megtalálni és jelölni az asszisztencia igényt. Beszállásnál egyes repülők esetében a mozgáskorlátozott embernek  végig kell mennie egészen a hátsó ülésig, azonban a reptéren kapott csere kerekesszék nem minden esetben fér be, vagy nem megfelelő a mérete a használó számára. A repüléskor a csomagtérben elhelyezett kerekesszék esetleges rongálódása  nem javítható, vagy cserélhető azonnal, a kártérítés önmagában nem oldja meg a használhatatlanná vált segédeszköz problémáját.

A könnyen érthető kommunikáció szinte teljesen hiányzik az utastájékoztatásból, így az értelmi fogyatékossággal élő emberek számára szinte lehetetlen, hogy  bérletet vásároljanak az automatából.

A résztvevők egybehangzó véleménye alapján a vidéki közlekedés, különösen a buszjáratok egyáltalán nem akadálymentesek, de a buszmegállók, és az oda vezető útburkolat sem teszi lehetővé, hogy kerekesszékkel közlekedjenek. Nagy segítség lenne, ha   bankkártyával tudnának  jegyet váltani   a buszon, de erre sajnos sehol nincs  lehetőség. Az online jegyvásárlásra kialakított honlapok és mobil applikációk nehezen használhatók a fogyatékossággal élő emberek  számára, nem egyértelműek az információk, nem felelnek meg az akadálymentesítés szabályainak.

Az elektromos mopeddel  történő utazás során –  annak ellenére, hogy egyes mozgáskorlátozott személyeknek csak ezzel az eszközzel tudnak önállóan közlekedni – folyamatosan problémákba ütköznek a mozgáskorlátozottak. Sem a buszra, sem a vonatra nem engedik fel az utasokat az elektromos eszközzel.

A tréning résztvevői  megállapodtak abban, hogy egy online zárt felületen a későbbiekben is gyűjtik ezeket az eseteket. Ennek az a célja, hogy az Európai Unió bizottságai, az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó Bizottsága és a ENSZ Nőjogi Bizottsága számára készítendő árnyékjelentés struktúráját követve éves belső jelentéseket készíthessenek a projektben érintett érdekvédelmi szervezetek.

A tréningsorozatról készült beszámoló itt érhető el: LINK

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kilenc + 9 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - a HELMA beszélgetős irodalmi műsora. Szerzők és könyveik bemutatása. - Műsorvezetők: Pregh Balázs és Dvariecki Bálint
    A HELMA kiadónál megjelenő szerzők és azok köteteinek bemutatása.

    Izgalmas és érdekes szerzőkkel és kötetekkel ismerkedhet meg a hallgatóság.

    Ha szereted a könyveket, szeretnél a szerzők életébe bekapcsolódni, akkor itt a helyed nálunk!

    Az adások 40-60 perces időtartamban mutatják be az aktuális vendégünket, írói munkásságát.

    A két műsorvezető Pregh Balázs és Dvariecki Bálint vár mindenkit szeretettel!

    Keresd hangoskönyveinket a www.helma.hu web-oldalon.
    A HELMA Facebook oldala
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. június 4. vasárnap, Bulcsú napja van.
Az év 22. hete és 155. napja.
Holnap Fatime napja lesz.

1189. III. Béla nagylelkűen látja el I. Fridrik kereszteshadát. A királyné bíborral bevont és gazdagon bútorozott sátort ajándékozott a császárnak. Béla pedig úgy itt, mint az ország déli határánál, nagymennyiségű élelmiszerrel látta el ingyen a hadat.


1508. Az egy éves és tizenegy hónapos II. Lajos koronázása Fehérvárott, Bakacs Tamás bíbornok érsek által. Az ez évi rákosi országgyűlés föltételesen engedte meg a csecsemő Lajos koronáztatását.


Vidor Miklós: Labda

Bokorsövény fölött
a labda átszökött,
a kőrakásra ugrott,
s abban a pillanatban
átrúgtatta a partot,
s a gyors folyóba csattant:
az ár csobogva
továbbsodorta.

Úszott a labda, útra kelt,
a víz alatta
énekelt,
hullám dobálta,
elkapta hab,
forgó lökött rajt
jó nagyokat.

De ő nem bánta.
Hej, bántam én!
A parton állva
sirattam én!
Kértem is volna
békítve már,-
hullámsodorban
rég messze jár!

Még egyre látom:
föl-le bukik,
habtaraj-háton
tengerekig,
úsztatja tőlem
a gyors folyó,
tűnő időben
kalandozó!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 317

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com