Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Third Eye Blind - Blinded (When I See You)
56
hallgató

Rekviem a bedolgozói munkakörért 3.rész

- 2018. szeptember 7. 7:12 - 1580 megtekintés

Néhány bejegyzés a zárt csoportokból

Végre ismét tudok feltölteni, így most a szokásosnál hamarabb folytatom a sorozatot. Mint már írtam, több internetes csoport tagja lettem. Olyan hozzászólásokat másolok be helyesírási és egyéb javítás nélkül, melyeket a bedolgozók osztottak meg egymással. Próbáltam úgy összeszedni, hogy sem a cégnek, sem pedig a dolgozóknak ne legyen bántó. Csak remélem, hogy sikerült. Ezek a bejegyzések tükrözi,k azt az elkeseredést, azt a kilátástalanságot, amit azok az emberek érezhetnek, akik látják, hogy el fogják veszíteni a megélhetést adó munkájukat. Sajnos rádiónk segíteni nem tud, de talán azzal, hogy közzétesszük, hogy más is tud róla, talán, talán…. talán felbukkan egy cég, egy vállalkozó, vggy valaki, aki ismét munkát és megélhetést tud ajánlani nekik. Bejegyzések: „Sziasztok! Nem írhatnám hogy a csoport ismét szépen kiállt egymásét mert sokan nem bírják az iróniát. De ennek köszönhetően bebuktuk a munka törvénykönyve 77. Paragrafusában meghatározott csoportos létszám leépítést mivel kevesebb mint 20an maradtunk akiket hat finoman vagy nem finoman ki fognak rúgni. Tudni kell viszont hogy rokkantsági ellátásosnak nem jár végkielégítés mert nyugdíjasnak minősül. A járadékosokról nem tesz említést a MT. Felmondási idő a 2008 előtt kezdőknek 25 nap. Utána 20. Szabadságot szerintem kiírták akkorra amikor nem volt áru ugyanis a MT alapján a munkáltató gazdálkodik a szabadság 75%ával. És végül: jár táppénz a rokkantsági ellátásosoknak is de a felmondást megelőző napon kell keresőképtelenséget jelenteni. Bejáró várományosoknak: teljesítménybéresek lesztek. Tehát 130%ig kifizetheti a cég a plusz melót DE ha nem teljesítetek bizonyos százalékot vagy rosszul akkor bérlevonást is alkalmazhat és ez JOGOS! (A norma jóval magasabb mint a bedolgozói norma volt) Nos részemről ennyi amit még tudtam tenni. Értelmesebben sajnos nem tudtam a tudomásotokra hozni hogy mit kellene nyilatkozni hiszen a nő mondta hogy NEM a teljes létszámot veszik alapul hanem régiónként a MT pedig megyét ír. Itt tudomásom szerint a Főkefének csak győri telephelye van.. 49 benti dolgozó és 23 bedolgozó…….” „lehetett volna menni bíróságra? és azzal, hogy megijedtek az emberek, hogy bevételtől esnek el, és inkább a másik megoldást választották, nehogy kirugják őket?” – „Felvette valaki a tajekoztatot? Nem. Zsaroltak minket ? Nem. Tehat ez is bukott mutatvany. Sajna nincs mit tenni’’ „Sziasztok .Tegnap óta padlón vagyok .Még végkielégítés sem lesz,sajnos .Ez nem jó hír ,de köszi ,hogy utána jártál nekünk …. .” „nàlunk is elég gyàszos a hangulat” „na, ennyi. majd gyűjthetitek nekem a konyhában a moslékot, mert menü nem lesz az biztos. „ „nekem a másik megoldás az lett volna hogy éhen halok szó szerint.” „sajnos az orszàg màsik felén is ugyan ez a hejzet velûk ma kôzôlték hogy vagy bejàrnak telephejre vagy viszlât” „Én azóta sem vagyok önmagam igazából ,nem tudok odafigyelni és megjegyezni fontos dolgokat ,alapvető dolgokat .Harcolok az idegek ‘játékával ‘ Remélem ennél már csak jobb lesz !!.” „én. hasonlóan érzem magam. Megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül. Azóta alig alszom, és idegesít de nagyon. Napi két szív gyógyszerrel élek. Reménykedjünk.” „Megpróbálom tartani magam ,de nehezen megy .Viszont arra kell gondolnom a 15 éves fiam most kezdte a gimit a 20 éves a logisztikát a ……..ban még jó ,hogy a nagyfiam ugyan itthon lakik ,de már dolgozik. a fiatalabbak miatt viszont össze kell szednem magam ,mert megszokták a biztos ,nyugodt családi hátteret .Nem lenne jó most a változáskor még őket is ‘cserben hagyom’.” „Én azért rágtam be mert azt bizonygatták,hogy rosszul dolgozunk,nem ér be az áru időbe.rosszindukatuak vagyunk Szellemi fogyatékosként kezelnek EZEKET NAGYON SÉRTŐNEK ÉRZEM MINDANNYIUNK NEVÉBEN” „ők arra panaszkodnak, hogy nem végezzük jól a munkánkat, holott ők nem adtak sosem megfelelő ezközt hozzá. Amikor a borítékot csináltuk eleve selejt sablont kaptunk hozzá. A lukasztokkal is volt baj a szallag csipkedéshez meg semmit nemadott. Akkor hogyan dolgozzunk jól? Hányszor vettünk ragasztót a borítékhoz, mert nem volt,” „Meg azt hallottátok, hogy nem tudjuk megoldani a szállítást. Ezt a dossziéknál mondta. Jajj, dehogynem. Adjanak és már hozom is „ „az egyik nő kérdezte tőlem, hogy van-e kísérőm akivel bejárnék dolgozni, és mondtam neki, hogy a férjem biztosan nem mond fel a munkahelyén azért, hogy én betudjak járni a telephelyre” „Én mondtam a Hajnalkának, hogy ha akarnék sem tudnék bejárni mert nem vagyok helyi, és én jól csak kutyával közlekedek, most pedig nincs kutyám kb 3 hónap mire lesz, mert hát tudjuk, hogy amíg nem vizsgázunk le addig nem mehetünk egyedül.” „mondtak ott sok mindent csak az a baj hogy nem adták írásba…..” „Én szívesen felvállalom, hogy nekem milyen fontos ez a bedolgozói munka. Nemcsak azért mert dolgozhatok, és tudom is csinálni, hanem anyagilag is sokat jelent, és mert ettől úgy éreztem fontos vagyok a világnak. Azonban ha bejárnék nem biztos, hogy az egészségem bírná. Félek is attól, hogy mi vár rám, vagy, hogy hogyan tudok beilleszkedni a többiek közé. Én már dolgoztam igaz látók között, de nem volt könnyű.” Folytatás következik, ha bármilyen változás vagy előrelépés történik a dologban..

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 6 = hét

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. május 23. péntek, Dezső napja van.
Az év 21. hete és 143. napja.
Holnap Eszter, Eliza napja lesz.

1854. Császári nyílt parancs Magyarországra is kiterjeszti az osztrák bányászati törvény hatályát. Szénkutatási jogot biztosítanak a tulajdonos beleegyezése nélkül is bárkinek, aki hatósági engedéllyel rendelkezik.


1880. Gróf Széchenyi István szobrának leleplezése a Magyar Tudományos Akadémia palotája előtt.


Rippl-Rónay József
/1861. máj. 23. - 1927. nov.23. /

Szabó Lőrinc: Rippl-Rónay

"Ülj csak le!", mordult rám, és máris új
papírt feszített deszkájára. Túl
a Róma villán, Kaposvár felett,
oly gyöngéden bolyhozta az eget,
mint a kabátom kékes hamva. "Ülj
csak le!" mondta megint "most sikerül
félóra alatt, vagy soha sehogy!"
S már fogta a krétáit. Hónyomok
integettek, sárguló, laza fény,
a barázdákból s a karók hegyén,
arrébb meg, barnán friss-zöld erezet,
vetés vonalazta a földeket.
Néztem a tájat s a Mestert /ahogy
engemet ők /: tavaszi áramok
keverték köröttünk a színeket,
s mikor az arckép kikerekedett:
"Jól ment?", dörmögte ő, s gyors ujjai
szignálták a pasztellt: Rippl-Rónay.

Időjárás

2025-05-23, 11:41
Overcast
N
Előjelzés
13°C
5.1 m/s
Apparent: 17°C
Nyomás: 1008 mb
Páratartalom: 87%
Szél: 5.1 m/s N
Széllökések: 10.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 5.1mm /100% / Rain
Napfelkelte: 04:57
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com