Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Facsipesz - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi m*sora
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A fogyatékos nagykorú emberek esetében is előlegezze meg az állam a tartásdíjat

- 2021. június 19. 9:13 - 1315 megtekintés

A törvényjavaslat eredeti célja a gyermektartásdíj megállapításával és behajtásával összefüggő eljárások gyorsaságának és hatékonyságának növelése, másrészt a gyermektartásdíj megelőlegezésével kapcsolatos jogi szabályozás kedvezőbbé tétele volt.

A MEOSZ és az MVGYOSZ ezeknek a kedvezményeknek a kiterjesztését kéri életkorra tekintet nélkül a fogyatékos gyermekét egyedül nevelő szülő számára megállapított tartásdíjra is.

A MEOSZ és az MVGYOSZ részletes indoklással alátámasztott módosító javaslata (mely teljes terjedelmében itt olvasható) rámutat arra, hogy az egyszülős, fogyatékossággal élő – akár kiskorú akár nagykorú – gyermeket nevelő családok sokkal védtelenebbek az elszigetelődés és a perifériára szorulás veszélyeivel szemben. Hasonló élethelyzetben vannak, mint amit a jogalkotó a törvényjavaslat indoklásában írt le, általában megfogalmazva azt, hogy az egyszülős háztartások fokozottan vannak kitéve a kirekesztődés kockázatának, melynek kezelése állami beavatkozást igényel. Álláspontunk szerint szükség van a törvényjavaslat kiegészítésére a fogyatékos gyermeket egyedül nevelő szülők tartásdíjának rendezése érdekében, hiszen számukra még nagyobb terhet jelent, ha a tartásdíjhoz jelentős késedelemmel vagy egyáltalán nem jutnak hozzá, ami a tartásra jogosult fogyatékos gyermek vagy felnőtt létfenntartását, szükségletei kielégítését veszélyezteti. Az ő esetükben az idő előrehaladtával sokszor nem következik be az önállósodás, a szülőről való anyagi és fizikai leválás fiatal felnőttkorban, vagy később sem, ezért elengedhetetlen, hogy a különélő szülő által fizetett tartás elmaradása esetén is vállalja át az állam a megelőlegezést, és a behajtással járó feladatokat.

A fogyatékossággal élő nagykorú gyermekek ellátási és felügyeleti igénye gyakran egy kisgyermekével egyezik meg, többszörös mentális és fizikai terhet róva az őt háztartásában egyedül nevelő szülőjére. A nagykorúvá vált fogyatékos személy, aki önhibáján kívül, önellátásra nem képes, és így az önmaga fenntartásához szükséges anyagiakkal sem rendelkezik, éppúgy rászorult nagykorúvá válása után is, amiként egy kiskorú gyermek. A különváltan élő fogyatékos gyermeket (felnőttet) gondozó szülők esetében jellemző, hogy az életközösség megszűnését követően az elköltöző fél a gyermeke tényleges napi gondozásában, nevelésében már nem vesz részt, hanem attól teljesen távol marad, jelentős érzelmi, fizikai, mentális és anyagi felelősséget hárítva a gyermeket gondozó szülőre. Ez a felelősség azonban egy nagykorúvá vált fogyatékos személy esetén nem csökken, hiszen a gyermek továbbra is fokozott szülői jelenlétet igényel, sőt ez gyakran az életkor előrehaladtával – ellentétben a kiskorú gyermekekkel – tovább nő. Ez a tény mutatott rá arra, hogy az egyszülős felnőtt fogyatékos gyermeket gondozó családok problémája a tartásdíjjal összefüggésben sokkal inkább a kiskorú gyermekek tartásához hasonlítható, semmint a rokontartás szabályaihoz.

A MEOSZ és az MVGYOSZ ezért azt javasolta, hogy ne történjen változás a különélő szülő tartási kötelezettségében, azaz a fogyatékos gyermekek vonatkozásában ne a különböző életkori korlátok, hanem az állapotuk alapján vonatkozzon rájuk a tartásdíj megelőlegezés kedvezőbb szabálya, beleértve az állam behajtói szerepét is.

A MEOSZ bízva a szélesebb társadalmi támogatásban javaslatait eljuttatta valamennyi, az Országgyűlésben működő frakció vezetőjének és független képviselőnek.

A törvénymódosító javaslattal egyidejűleg a MEOSZ a másik hat országos fogyatékosságügyi szervezet nevében kezdeményezte, hogy a családokért felelős miniszter biztosítson egyeztetési lehetőséget a tartásra és a tartásdíjra vonatkozó szabályok fogyatékos emberek számára is kielégítő szabályozásának megteremtése érdekében.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 * öt =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 11:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 23:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. január 12. hétfő, Ernő napja van.
Az év 03. hete és 12. napja.
Holnap Veronika napja lesz.

1458. Özvegy Hunyadi Jánosné és testvére Szilágyi Mihály egyrészről, úgyszintén másrészről Garay László nádor és hitvese Alexandra Szegeden viszályaikat szerződésilegmegszűntették.


1522. II. Lajos király mennyegzője BudánMária osztrák főhercegnővel, aki már 1521december 11-én koronáztatott meg királynévá.

Ladányi Mihály: Téli vers

"Fagyott tócsák között bukdácsol január
rossz autóbusza. Harmincegy ablakán túl
az év hadifoglyai, a csüggeteg fák
borotválatlanul, soványan ácsorognak.
...Tavasz, találj rám,
legyen fölszag a szélben,
vakondtúrás a fűben!

Rügyezzenek ki ujjaimból
az elfagyott cirógatások!"

Időjárás

2026-01-12, 23:51
Overcast
SSE
Előjelzés
-2°C
2.5 m/s
Apparent: -10°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 63%
Szél: 2.5 m/s SSE
Széllökések: 14.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /7% / Rain
Napfelkelte: 07:28
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com