A fogyatékos nagykorú emberek esetében is előlegezze meg az állam a tartásdíjat

A MEOSZ és az MVGYOSZ ezeknek a kedvezményeknek a kiterjesztését kéri életkorra tekintet nélkül a fogyatékos gyermekét egyedül nevelő szülő számára megállapított tartásdíjra is.

A MEOSZ és az MVGYOSZ részletes indoklással alátámasztott módosító javaslata (mely teljes terjedelmében itt olvasható) rámutat arra, hogy az egyszülős, fogyatékossággal élő – akár kiskorú akár nagykorú – gyermeket nevelő családok sokkal védtelenebbek az elszigetelődés és a perifériára szorulás veszélyeivel szemben. Hasonló élethelyzetben vannak, mint amit a jogalkotó a törvényjavaslat indoklásában írt le, általában megfogalmazva azt, hogy az egyszülős háztartások fokozottan vannak kitéve a kirekesztődés kockázatának, melynek kezelése állami beavatkozást igényel. Álláspontunk szerint szükség van a törvényjavaslat kiegészítésére a fogyatékos gyermeket egyedül nevelő szülők tartásdíjának rendezése érdekében, hiszen számukra még nagyobb terhet jelent, ha a tartásdíjhoz jelentős késedelemmel vagy egyáltalán nem jutnak hozzá, ami a tartásra jogosult fogyatékos gyermek vagy felnőtt létfenntartását, szükségletei kielégítését veszélyezteti. Az ő esetükben az idő előrehaladtával sokszor nem következik be az önállósodás, a szülőről való anyagi és fizikai leválás fiatal felnőttkorban, vagy később sem, ezért elengedhetetlen, hogy a különélő szülő által fizetett tartás elmaradása esetén is vállalja át az állam a megelőlegezést, és a behajtással járó feladatokat.

A fogyatékossággal élő nagykorú gyermekek ellátási és felügyeleti igénye gyakran egy kisgyermekével egyezik meg, többszörös mentális és fizikai terhet róva az őt háztartásában egyedül nevelő szülőjére. A nagykorúvá vált fogyatékos személy, aki önhibáján kívül, önellátásra nem képes, és így az önmaga fenntartásához szükséges anyagiakkal sem rendelkezik, éppúgy rászorult nagykorúvá válása után is, amiként egy kiskorú gyermek. A különváltan élő fogyatékos gyermeket (felnőttet) gondozó szülők esetében jellemző, hogy az életközösség megszűnését követően az elköltöző fél a gyermeke tényleges napi gondozásában, nevelésében már nem vesz részt, hanem attól teljesen távol marad, jelentős érzelmi, fizikai, mentális és anyagi felelősséget hárítva a gyermeket gondozó szülőre. Ez a felelősség azonban egy nagykorúvá vált fogyatékos személy esetén nem csökken, hiszen a gyermek továbbra is fokozott szülői jelenlétet igényel, sőt ez gyakran az életkor előrehaladtával – ellentétben a kiskorú gyermekekkel – tovább nő. Ez a tény mutatott rá arra, hogy az egyszülős felnőtt fogyatékos gyermeket gondozó családok problémája a tartásdíjjal összefüggésben sokkal inkább a kiskorú gyermekek tartásához hasonlítható, semmint a rokontartás szabályaihoz.

A MEOSZ és az MVGYOSZ ezért azt javasolta, hogy ne történjen változás a különélő szülő tartási kötelezettségében, azaz a fogyatékos gyermekek vonatkozásában ne a különböző életkori korlátok, hanem az állapotuk alapján vonatkozzon rájuk a tartásdíj megelőlegezés kedvezőbb szabálya, beleértve az állam behajtói szerepét is.

A MEOSZ bízva a szélesebb társadalmi támogatásban javaslatait eljuttatta valamennyi, az Országgyűlésben működő frakció vezetőjének és független képviselőnek.

A törvénymódosító javaslattal egyidejűleg a MEOSZ a másik hat országos fogyatékosságügyi szervezet nevében kezdeményezte, hogy a családokért felelős miniszter biztosítson egyeztetési lehetőséget a tartásra és a tartásdíjra vonatkozó szabályok fogyatékos emberek számára is kielégítő szabályozásának megteremtése érdekében.