A Gépházban rápillantunk az új iOS-re, plusz egy filléres okosszemüvegre
Megnézzük, első találkozásra mennyire megnyerő az új iOS 26, illetve rövid ismeretséget kötünk egy szemüveggel, amely alig több, mint tizenötezer forintba kerül, és azt ígéri, olyan okos, hogy még mesterséges intelligencia is van benne.
Műsorunk első néhány percében hallgatóink leveleiből szemezgetünk, majd beszélgetünk a héten debütált új iOS rendszerről, amely az Apple új nevezékrendszere szerint a 26-os verziószámot kapta. Némi hangos bemutatót is prezentálunk a megváltozott Telefon alkalmazásról és egyéb újdonságokról, mindezek után pedig előkapunk egy szemüveget, amelyet egyik kedves hallgatónktól kaptunk egy rövid tesztelés erejéig. A szemüveg igen messziről érkezett a Banggood webshopból, ára pedig meghökkentően alacsony, főként annak fényében, hogy miket ígér felhasználóinak: AI-alapú képfelismerés, hangra történő aktiválás, Chat GPT integráció. Azonban mivel messziről jött szemüveg azt mond, amit akar, így górcső alá vettük a kis csodát, beüzemeltük, és röviden megnéztük, lehet-e az eszközt érdemben használni. Tapasztalataink hallhatóak lesznek az adásban. Az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány informatikai magazinműsora, a Gépház a megszokott időben várja Önt is!
Mikor? 2025. szeptember 19-én, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor a Hobby Rádióban.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Egy látássérült vőlegény Da Nangban több mint 1000 km-t utazott, hogy hazahozza gyönyörű menyasszony...
Gépi látást alkalmazó okosszemüvegével egy magyar feltaláló nyerte Brüsszelben Az Év Innovátora díja...
Gazdája keresi a Debrecenben eltünt vakvezető kutyáját
Egészségügyi előadással várja tagjait a gyulai látássérültek csoportja
Egy Szikra a fiatal felnőtt tehetségek és az idős emberek között
Sérti a látássérültek jogait a nyilatkozattételről szóló rendelkezés: nem ér semmit a vakember aláír...
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
29°C







Vélemény, hozzászólás?