A győri mozgássérült sportoló lábak nélkül küzdött a kétméteres

A kisalfold.hu két éve mutatta be Patkás Tamást, aki elsőként úszta át lábak nélkül a Balatont. A győri mozgássérült férfi 1994-ben vasúti baleset során veszítette el két végtagját és kis híján az életét. Emberfeletti teljesítménye felkeltette az országos média érdeklődését. Idén sikerült a balatoni triplázás. Úgy, hogy jobb időt úszott, mint korábban. Tomi Rockynak a magyar tenger legyőzősénél jelentősebb dobása volt, hogy átúszta szülővárosát, Győrt.

Június közepén a Petőfi hídnál csobbant a Rábába, majd a Kossuth hídig tempózott a Mosoni-Dunában. A figyelemfelhívő úszás hossza 1 km volt. Tomi meghódította az emberek szívét a kisalföldi megyeszékhelyen. Több mint százan szurkoltak neki, miközben kerekesszékes sorstársak jelenlétükkel demonstráltak a Rába-parton. A mozgássérült győri férfi a nyár utolsó napjaiban próbára tette magát a horvátországi Porecsben rendezett úszó fesztiválon is.

Elment az eszük

„Akad már némi tapasztalatom a Balaton átúszásokról. Némi túlzással ha kicsit fúj a szél, hiába gyülekezik 10 ezer ember a tó partján, elhalasztják a próbát. Ez másképp megy Horvátországban. A porecsi úszófesztivál reggelen fekete volt az ég, villámlott a hegyek felett. A tenger átlagosan kétméteres hullámokat vert. Beszéltem olyan úszóval, aki egy évtizede vesz részt a porecsi delfin úszáson, de ilyen erős és magas hullámokkal eddig nem találta szembe magát. Becsületből mentünk a nevezés helyszínére, ahol gőzerővel készülődtek a szervezők. Ha ilyen időjárási körülmények között versenyt akarnak rendezni, akkor elment az eszük – gondoltam magamban. A horvátok azonban nem vicceltek. Viharveszély ide vagy oda, tényleg útnak indították az 1800 fős mezőnyt” – kezdte Tomi.

Erős émelygés

„A tavalyi verseny után megfogadtam: ha újra indulok Porecsben, kísérőhajóval biztosítom magam. A barátaimmal találtunk korrekt árral dolgozó csónakkölcsönzőt. A tulaj ellenben rögtön jelezte: viharjelzés esetén nem mehetnek ki a tengerre. Úszni lehet viharban, de csónakázni nem? – kérdeztem vissza. Egyeztetés után a szervezők belementek, hogy csónak kísérhet az úszás során” – folytatta a győri férfi.

„Percekig tanakodtam, mi legyen, végül az indulás mellett döntöttem. Kísérőként velem tartott Tömböl Vera, akinek az édesapja mentette meg az életemet anno Petz-kórházban. A másik orvos, aki műtött, dr. Vermes Tamás volt. Csobbanás után a hullámok majdnem kilöktek a partra. Bár sok medúza nehezítette a dolgunk, egy óra alatt teljesítettem az 1500 m-es távot. A nyílt tengeren körülbelül 400 métert tettem meg, amikor erős émelygés fogott el. Hiába vettem be két hányás elleni gyógyszert, a kétméteres hullámok úgy hullámvasutaztattak, hogy nem bírta a gyomrom. Hidegrázás fogott el a hűvös vízben, nem akartam kockáztatni, hogy görcsöljön a kezem. Két km-nél szálltam ki a versenyből” – hallottuk Tomitól.

Családi küzdelem

Hogy milyen érzés volt a háborgó tengerben úszni, Szilágyi Attila is tud mesélni, aki tinédzser fiával teljesítette a teljes, 5 km-es távot. „10 órakor vidáman csobbantunk a tengerbe és megkezdtük – akkor még nem tudtuk – életünk legnehezebb harcát. Az, hogy beborult az ég, néha esett az eső és 20 perc után állandósult a fázás, apró kellemetlenség volt a szomjúsághoz képest. Bármit megadtam volna egy pohár ívó vízért. 2000 m után masszív hányinger fogott el. 3000 m-nél a fiam és én is elég rossz passzban voltunk. Szerencsére kemény fiam van, `ha már eljöttünk idáig, végigússzuk´ – mondta. Majd rákapcsolt teljes gőzzel. Végül két és fél óra alatt úsztuk le az 5000 m-t. A tenger megmutatta, hogy nem Balaton. Sokat tanultam ebből” – elevenítette fel Szilágyi Attila.

A jutalom

Tomi Rockynak a tengerből kijutni sem volt egyszerű. Felmászni nem akart a kísérő csónakba, hisz a hullámzás miatt tengerbe borulhatott volna a „legénység”. Egy darabig kötélen húzták, majd egy ismeretlen lány a segítségére sietett. Meglátta Tomit, a vízbe ugrott és segített neki a csónakba kimászni. „A bronzérem mellett ez volt a jutalmam, hogy egy kedves, szép lány segítségével jutottam vissza a motorocsónakba” – búcsúzott mosolyogva Patkás Tamás.

Szolidaritás

„Sajnos naponta tapasztalom, hogy a sérült gyerekeket a szüleik burokban tartják és mesterségesen óvják, távol tartják a külvilágtól. Ez a hozzáállás sem rövid, sem hosszútávon nem kecsegtet eredményekkel. Tomiban az a jó, hogy folyamatosan színessé teszi az életét, mindig talál új kihívásokat. Szolidáris a mozgássérült társakkal, amiben tudja, segíti őket. Többnyire pár jó szóval, mondattal” – közölte Nagy Józsefné Edit, a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének vezetője.

Forrás: kisalfold.hu