„A hit tettek nélkül holt dolog.” – búcsú Jakab Miklósnétól

A lelkész házaspár együtt szolgált évtizedeken keresztül a Református Egyház keretein belül működő siket- és vakmisszióban, egyedüliként vállalva fel az
érzékszervi fogyatékos emberek hitéletének segítését. A siketeknek rendszeresen jelnyelven tartottak istentiszteletet, a vakoknak pedig az Ó- és Újszövetség
köteteit adták pontírásos formában a kezükbe. A Vakok Általános Iskolájában tanulók több generációja emlékezhet Miklós bácsira és Erzsi nénire a református
hittan órákról, akik az egykori tanítványokkal még évekkel később is Braille-írásos levelezés útján ápolták a kapcsolatot. Szolgálatuk azonban jóval túlmutatott
az egyházi tevékenységen, sok hallás- és látássérült embernek segítettek az élet minden területén. Nem véletlen, hogy Erzsike néni temetésén számos siket
és vak ember volt jelen. Az MVGYOSZ-t dr. Nagy Sándor elnök képviselte a gyászszertartáson.

Erzsike néni egész életében rajongva szerette férjét, aki huszonkilenc évvel volt idősebb nála, és akit még gyermekként, hitoktatójaként ismert meg. A
házaspárnak két gyermeke született, akik szüleik révén komoly szerepet kaptak a missziós munkában, talán nem is véletlen, hogy mindketten gyógypedagógusok
lettek.

Jakab Miklós református lelkész tizennyolc évvel ezelőtt hunyt el, amit Erzsike néni sosem tudott elfogadni, ráadásul lánya elvesztése is megtörte. Férje
halála után Erzsike néni folytatta közös szolgálatukat. Az özvegy egészen élete utolsó évéig változatlan odaadással, erős hittel és a tőle megszokott makacssággal
képviselte misszióját. Gyakran volt vendége az MVGYOSZ és a SINOSZ rendezvényeinek, közösségeinek.

Lelkész társait így tanította a fogyatékos emberekkel kapcsolatos helyes szóhasználatra és gondolkodásra: „Süket az, aki nem hallja meg Isten igéjét, siket
viszont az, akinek a fülével, a hallásával van problémája.”

Az MVGYOSZ vezetősége és munkatársai tisztelettel és kegyelettel őrzik Jakab Miklósné emlékét és osztoznak a család fájdalmában. (MVGYOSZ. / Németh Orsolya)