Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Desperado - Gyere és álmodj!
44
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A hivatali packázás csimborasszója: két hónapba telt, hogy levizsgáztassa autóját a kerekesszékes férfi

- 2025. március 17. 7:35 - 822 megtekintés

Akár Nyikolaj Vasziljevics Gogol drámája is lehetne, pedig ez bizony idehaza történt és mindössze néhány héttel ezelőtt.

Egy átlagember számára mindössze fél órán át tartó művelet helyett két hónapon át kellett szaladgálnia Bovier Györgynek, hogy leműszakiztassa autóját. A szaladgálni kifejezést persze tegyük erős idézőjelbe, György ugyanis mozgássérült – és éppen ez okozta a gondot.

A férfi több mint 20 évvel ezelőtt, egy autóbaleset után került kerekesszékbe. Miután felépült, visszaült a volán mögé, 22 éve vezeti így átalakított autóját.
– Az autó nekem nem szórakozás, nem hobbi, hanem egy olyan nélkülözhetetlen használati tárgy, ami nélkül nem tudnék dolgozni, eljutni A-ból B-be, elvinni a gyereket óvodába, iskolába, nagymamához, nem tudnék bevásárolni, egyszóval élni – mondta György.
– Év elején eladtam az autóm és egy másikat vettem helyette. Ilyenkor a kézi gáz- és fékkar beépítése után azt le kell vizsgáztatni a közlekedési hatóságnál.
Ez nem számít különösebben nagy módosításnak, mindössze arról van szó, hogy a gáz és fékpedált kézzel nyomja a sofőr. Ennek ellenére az országban mindössze néhány helyen foglalkoznak ilyen autók átalakítás utáni vizsgáztatásával, de György ezzel tisztában volt, így egyből a neki megfelelőbb szigetszentmiklósi vizsgaállomásra vette az irányt. A meglepetés itt érte: noha ő azt gondolta, fél óra alatt túl lesz mindenen – hiszen minden papírja, engedélye rendben volt – nyakába zúdult a hivatali fekete leves. A helyszínen kiderült, hogy kell egy autószerelői igazolás – még csak nem is attól, aki beszerelte, elég ha olyan állítja ki, aki regisztrálva van a gépjármű fenntartó tevékenységet végző szervezetek nyilvántartási rendszerében. Be kell mutatni egy orvosszakértői véleményt is arról, hogy tudja vezetni az autót.
A férfi 22 éve vezet autót, minden orvosi papírja és szakértői véleménye érvényes / Fotó: Facebook
A férfi 22 éve vezet autót, minden orvosi papírja és szakértői véleménye érvényes / Fotó: Facebook
– 2021-ben végezték el nálam ezt a vizsgálatot, ami 2031-ig érvényes – mondta György.
Ennek ellenére azt mondták, hogy mivel ez régi, újra át kell esnem a vizsgálatokon. De akkor mire jó, hogy érvényes 2031-ig? És ha nem cserélek autót, akkor nem számít réginek?
Hogy történhet ilyesmi?
Ráadásul Györgynek érvényes jogosítványa is van, ami azt jelenti, hogy orvosilag alkalmas a vezetésre, ez mégsem volt elég bizonyíték. Így aztán újra elment a háziorvoshoz a szükséges engedélyekért, majd azzal szembesült, hogy a műszaki vizsga mellett egy alvizsgán is át kell mennie a kocsinak, ami még plusz 30 900 forintba került. György összesen két hónapot töltött azzal, hogy mozgássérültként körbejárja az illetékes szerveket, beszerezze a papírokat, amik egy része már amúgy is megvolt neki, más részük pedig átlagos autós számára teljesen ésszerűtlennek tűnik.
– Tudom, hogy mindez nem a vizsgaállomáson dolgozók hibája, a rendszer babrál ki a mozgássérültekkel – panaszolta György.
– 100 ezres nagyságrendben vannak olyan sorstársaim, akik autót használnak, csakúgy mint nekem, nekik is a mindennapi élethez van szükségük rá. Sokunknak azt teszi lehetővé a kocsi, hogy dolgozzunk, hogy hasznos tagjai legyünk a társadalomnak, úgy érzem, mintha mindezt szándékosan akarnák ellehetetleníteni.
György egyébként ugyanezt tervezi: szeretné, ha a döntéshozók egyeztetésbe kezdenének a mozgássérültek képviselőivel az ügyben.
György számára az autó nélkülözhetetlen használati tárgy, de sokáig nem tudta használni autóját /

 

Forrás: Blikk

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 1 = hat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 25. szerda, Mátyás napja van.
Az év 09. hete és 56. napja.
Holnap Géza napja lesz.

1441. Erzsébet özvegy kirélyné Sopron várost zálogba adta sógorának III. Fridrik római császárnak 8000 forintért.


1849. Az ellenség Windischratz alatt 47000 emberrel és több mint 180 ágyúval közeledett Kápolna felé.


Kányádi Sándor: Mátyás napi vásár

Nagy vásár volt még
keresztúri vásár,
csizmát venni mikor
odajárt a császár.

Híres volt kivált a
Mátyás-napi vásár,
arra járt el mindig
csizmáért a császár..."

Időjárás

2026-02-26, 00:55
Partly cloudy
ESE
Partly cloudy
4°C
2.1 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 74%
Szél: 2.1 m/s ESE
Széllökések: 5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com