Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Fonográf - Egy őszinte dal
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A játék összeköt! – Érzékenyítés

- 2018. június 14. 10:21 -

Megkezdődött az első olyan játszótér építése, ahol ép és fogyatékkal élő gyermekek játszhatnak együtt.

A Szerencsejáték Zrt. a társadalom érzékenyítésének érdekében vállalta, hogy a 2017 év végén bevezetett Nagykarácsony sorsjegy bevételeiből három, minden ép és fogyatékkal élő gyermek számára befogadó játszótér megépítését finanszírozza a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa szakmai közreműködésével. A programhoz, mely A Játék összeköt! nevet kapta, bárki csatlakozhatott, ha a tavaly év végén 3 millió példányban megjelent sorsjegyből vásárolt, hiszen a zrt. minden eladott sorsjegy után 25 forinttal támogatta a játszótérfejlesztési programot. Az összegyűlt 75 millió forintból idén három játszóteret adnak át. Az elsőt a III. kerületi Csillagház Általános Iskola területén, további kettőt pedig vidéken. A munkálatokban olyan szervezetek is közreműködnek partnerként, mint az Egyesület az Inklúzióért, valamint a játékokat tervező MagikMe, melyek tagjai érintett szülők, azaz olyanok, akik maguk is fogyatékossággal élő gyermeket nevelnek. Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár megnyitóbeszédében köszönetét fejezte ki a programban részt vevők idáig tett erőfeszítéseiért, bátorítva mindenkit további hasonló játszóterek létesítésére, építésének támogatására. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta: „Éppen egy év telt el azóta, hogy Magyarországon az első integrált játszóteret átadhattuk a fővárosi önkormányzat segítségével. Öröm számunkra, hogy tehetünk azért, hogy ezeknek a gyerekeknek és szüleiknek ugyanazt az élményt, közösségi érzést meg tudjuk adni, mint amiben sokan felnőttünk, de talán észre sem vettük, mekkora szerencsét jelentett számunkra.” „Ez a játszótér abban is különleges lesz, hogy a már 45. éve létező iskolánk szakmai tudását is hozzá tudjuk adni; nemcsak játékokat helyezünk el egy térben, hanem úgy fogjuk őket közösen használni, hogy az érzékenyítő programoknak valódi értelme és hatása legyen” -mondta Horváthné Illés Barbara intézményvezető. A Szerencsejáték Zrt. fontos évfordulót ünnepel, hiszen felelős munkáltatóként 15. éve működteti karitatív célú sorsjegy-értékesítési hálózatát, amelyben 180 megváltozott munkaképességű kolléga dolgozik. „Társaságunk számára fontos küldetés, hogy a fogyatékosság ügyét támogatva hozzájáruljunk egy elfogadóbb társadalom létrejöttéhez. Ez az érzékenyítés különösen fontos a fiatal generációk számára, melyhez a játszótéren való közös játék valódi lehetőséget biztosít. Mert vannak ügyek, amiket nem bízhatunk csak a szerencsére” – tette hozzá a társaság marketing-és kommunikációs igazgatója, Zsiga Marcell. 75 millió forint gyűlt össze, ebből három játszóteret építenek az idén Forrás: NÉPSZAVA

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- 8 = nulla

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-17, 18:46
Clear sky
WNW
Clear sky
16°C
2.3 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 2.3 m/s WNW
Széllökések: 4.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com