Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Dancs Annamari - Erdelyi Nosztalgia
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A Kárpát-medence legnagyobb keresztény ökumenikus találkozója

- 2014. május 22. 12:12 - 2640 megtekintés

Több ezer embert várnak az idei Ez az a Nap! könnyűzenei keresztény eseményre 2014. május 24-én a Budapest Sportarénába, mely a Kárpát-medence legnagyobb felekezetközi ökumenikus találkozója színes zenei programkínálattal. A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő rendezvénysorozat eddig csaknem 160.000 embert mozgatott meg, és világszínvonalú hazai és nemzetközi gospel zenekarokat állított színpadra, 30 nemzetből. Idén igazi zenei csemegékkel és óriási színpadi show-val várják az érdeklődőket a szervezők.

Istenhez szólni sokféleképpen és sokféle helyen lehet. Ez esetben kilépünk a megszokott környezetből és a vallási liturgiák adta dallamvilágokból és indulunk a mainstream zenei világ felé. Gigantikus élménynek ígérkezik az idei Ez az a Nap!, mely nyelvi és vallási határokat átívelve szól mindenkihez. Keresztényekhez és a keresztény hit felé nyitott érdeklődőkhöz, rendszeres fesztiválozókhoz, különleges zenei élményeket keresőkhöz. „Különösen fontosnak tartjuk, hogy minden évben legyen egy olyan nap, amikor keresztények összegyűlünk felekezettől függetlenül” – mondta el László Viktor, az Ez az a Nap! Szervezőiroda vezetője, a program főszervezője. „Hisszük ugyanakkor azt is, hogy programjainkkal nem hívő testvéreinket is meg tudjuk szólítani, hiszen olyan zenei kuriózumok állnak színpadra évről évre, akik minden zenerajongót meg tudnak érinteni. Így válhat az Ez az a Nap! össztársadalmi programmá és értékké, ahol a zene szeretete és/vagy Isten szeretete hidat tud képezni közöttünk” – tette hozzá a vezető.

A világ zenei élvonalába tartozó elismert fellépők között lesz idén a négyszeresen Grammy – díjra jelölt amerikai Newsboys. A zenekar 7 millió eladott lemezével és 31 toplistás slágerével a legeredményesebb keresztény pop-rock csapatok közé tartozik a világon. Színpadra lép a sikeres ausztrál dalszerző-énekes Reuben Morgan és a Hillsong London. Reuben zenei világát olyan zenésztársak inspirálták, Miles Davis vagy a Dire Straits. Nevéhez fűződő dalok között szerepel a világszerte énekelt dicsőítő dal, a Dove Awards –díjas Mighty to Save.

Itt lesz még a Delirious? frontembereként ismertté vált brit Martin Smith és zenekara, és 50 kiadott lemezzel 40 éve a zenei pályán lévő Graham Kendrick, a modern gospel zene egyik európai elindítója.

Hazai fellépők: a Helyes_Beat zenekar, a Magyar Continental Singers, az Amaro Del együttes, Csiszér László, Gável András és Gellért, Pintér Béla és Prazsák László.

A programhoz kapcsolódó események:

Misszió Expo keretében újra lehetőség nyílik keresztény oktatási intézmények, gyülekezeti és missziós szolgálatok megismerésére.

Május 23-án péntek este 9 órától kezdődik a 24 órás dicsőítő alkalom, az Aréna különtermében. A színpadon óránként váltják egymást a dicsőítő csapatok, egészen szombat délután 4 óráig, majd ezután a nagyszínpadon folytatódik Isten dicsérete a nagy koncerten.

A témához kapcsolódó konferencián pedig 2014. május 23-án 10-17 óráig a Best Western Hotel Hungáriában várják mindazokat akiket érdekel a dicsőítés szolgálati terület .

Információ, jegyek: www.ezazanap.hu, www.tex.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


1 + = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 11:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 23:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 23. hétfő, Alfréd napja van.
Az év 09. hete és 54. napja.
Holnap Szökőnap napja lesz.

1839. Kossuth Lajos elítéltetése. A kir. tábla Kossuth Lajost a "Törvényhatósági Tudósításoknak" kéziratban levelezés alakjában közlése miatt, 21 havi vizsgálati fogságán túl még 4 évi börtönre ítélte.


1539. János király menyegzője, Zsigmond lengyel király leányával.


Fazekas Mihály:
/ 1766.jan.6. - 1828. febr.23. /
Esti dal
"...Oh dalolj rá csendes este
Nyugtató lehelletet,
Hogy törődött vére, teste
Újra nyerjen életet:
Szállj le rám is sátorozva
Szenderítő nyúgalom,
Közbe közbe szunnyadozva
Csendesedj le kis dalom.

Időjárás

2026-02-23, 15:28
Clear sky
WNW
Clear sky
13°C
3.9 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 3.9 m/s WNW
Széllökések: 11.4 m/s
UV-Index: 1.7
Rövid leírás: 2.5mm /95% / Rain
Napfelkelte: 06:35
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com