Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A Kormány biztosítja a látássérültek elemi rehabilitációját

- 2011. június 9. 11:06 -

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázatot írt ki a rehabilitációval foglalkozó szolgáltatóközpontok számára – ismertette Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos a Vakok Állami Intézetében június 8-án.

Dr. Szőke Lászlóval, a NEFMI Fogyatékosságügyi Főosztályának vezetőjével és Szabóné Berta Irénnel, az Intézet igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatón elhangzott: az ellátásra rászoruló emberek maradéktalanul megkapják a rehabilitációjukhoz szükséges szolgáltatásokat.

A pályázat kiírásának hátteréről a főosztályvezető elmondta: korábban részben állami forrásból, részben egy uniós projekt keretében kapott pénzből jött létre a látássérültek rehabilitációjával foglalkozó hét regionális központ. A szolgáltatók öt évre vállalták a feladat ellátását – hangsúlyozta Szőke László. Február 28-án az uniós program lejárt, a rehabilitációs központok pedig jelezték a minisztériumnak, hogy nem rendelkeznek elég működési forrással. Az előző kormány nem készített középtávú pénzügyi tervet, amely biztosította volna a szolgáltatás további fenntartását.

A jelenlegi Kormány természetesen fontosnak tartja, hogy a látássérült emberek ne maradjanak szolgáltatás, illetve ellátás nélkül. Ennek érdekében február elejétől egyeztetést kezdeményeztünk a rehabilitációs központokkal, elektronikus úton pedig adatokat kértünk be a működésükről. Azt tapasztaltuk, hogy korábban nem volt egységes adatszolgáltatási kötelezettség, a központok teljesen eltérő módon értelmezték a kérdőívet – fogalmazott a főosztályvezető. Megjegyezte, hogy az egyeztetések során megegyezés született pályázat kiírásáról a finanszírozás biztosítása érdekében, ennek ellenére még a pályázat előkészítése alatt sajtókampány indult a minisztérium ellen.

Április 18-án került kiírásra a pályázat – ismertette Bernáth Ildikó miniszteri biztos. A feladatellátás részleteit és finanszírozását magas szintű grémium állította össze, melynek tagja volt a Vakok Állami Intézete, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége és a Siketvakok Országos Egyesületének képviselője is – fűzte hozzá.

A pályázat összege a bonyolító közalapítvány 8 millió forintos díjával együtt 140 millió forint, ezt a pénzt a tárca a saját költségvetéséből biztosítja. A 132 milliós keretre valamivel több, mint 125 millió forint igény érkezett. A pályázatokat a közalapítvány kuratóriuma bírálta el május 26-án. A nyertesek gyakorlatilag ugyanazok a szervezetek voltak, amelyek korábban is ellátták ezt a feladatot. A pályázati forrás 2011. március 1. és december 31. között biztosítja a működést – mondta.

A Kormány és a minisztérium számára az a legfontosabb, hogy az ellátásra rászoruló emberek maradéktalanul megkapják a rehabilitációjukhoz szükséges szolgáltatásokat.

A Vakok Állami Intézetének igazgatója beszámolt a pályázat technikai részleteiről és intézménye szakmai részvételéről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


3 - = egy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 12:06
Clear sky
ESE
Clear sky
8°C
1.2 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.2 m/s ESE
Széllökések: 4.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com