Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Kilátó - a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének m*sora
77
hallgató

El kell távolítani a vakvezető sávokat a peronokról

- 2016. január 17. 10:45 - 2712 megtekintés

A svájci közlekedési hatóság arra kötelezte az SBB-t (állami vasúttársaság) hogy távolítsa el az egyik zürich-i állomáson a vakokat és gyengénlátókat segítő jelzéseket a vasúti peronokról, mivel az zavarja a látókat. A hivatalok szerint a sok padlóra festett vonal veszélyre figyelmeztető jellegét ugyanis a látók figyelmen kívül hagynák. A vágányok közelében a fehér csíkok a veszélyes zóna határát jelölik. A sok jelölés zavarja a látó utasokat, így az az utazókra nézve már biztonsági kockázatot jelent. Három vakügyi szervezet emiatt bírósághoz fordult és eljárást kezdeményeztek a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése miatt. A hivatal egyébként egy régebbi tanulmányra hivatkozott, ami szerint a felfestett csíkoknak általánosságban már nincs eléggé figyelemfelhívó jellege. Az állomás építése során a vasúttársaság egy korábbi, szintén rossz előírás szerint járt el és a közlekedési hatóság csupán azt követeli meg, hogy a jelzések kialakítása alkalmazkodjon a jelenleg érvényes szabályokhoz. A cikkhez egyébként – megjelenése után alig egy nappal – az egyik portálon közel 600 olvasói hozzászólás érkezett.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 4 = három

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. május 23. péntek, Dezső napja van.
Az év 21. hete és 143. napja.
Holnap Eszter, Eliza napja lesz.

1854. Császári nyílt parancs Magyarországra is kiterjeszti az osztrák bányászati törvény hatályát. Szénkutatási jogot biztosítanak a tulajdonos beleegyezése nélkül is bárkinek, aki hatósági engedéllyel rendelkezik.


1880. Gróf Széchenyi István szobrának leleplezése a Magyar Tudományos Akadémia palotája előtt.


Rippl-Rónay József
/1861. máj. 23. - 1927. nov.23. /

Szabó Lőrinc: Rippl-Rónay

"Ülj csak le!", mordult rám, és máris új
papírt feszített deszkájára. Túl
a Róma villán, Kaposvár felett,
oly gyöngéden bolyhozta az eget,
mint a kabátom kékes hamva. "Ülj
csak le!" mondta megint "most sikerül
félóra alatt, vagy soha sehogy!"
S már fogta a krétáit. Hónyomok
integettek, sárguló, laza fény,
a barázdákból s a karók hegyén,
arrébb meg, barnán friss-zöld erezet,
vetés vonalazta a földeket.
Néztem a tájat s a Mestert /ahogy
engemet ők /: tavaszi áramok
keverték köröttünk a színeket,
s mikor az arckép kikerekedett:
"Jól ment?", dörmögte ő, s gyors ujjai
szignálták a pasztellt: Rippl-Rónay.

Időjárás

2025-05-23, 13:21
Moderate rain
NNW
Moderate rain
11°C
5.5 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1012 mb
Páratartalom: 87%
Szél: 5.5 m/s NNW
Széllökések: 10.9 m/s
UV-Index: 1.65
Rövid leírás: 7.6mm /100% / Rain
Napfelkelte: 04:57
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com