Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Pierrott - Telihold
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A közigazgatási határozatok elleni keresetlevelek nem csak formanyomtatványon nyújthatók be – erősítette meg a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium

- 2026. április 8. 13:15 - 27 megtekintés

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke februárban fordult a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz azzal a jelzéssel, hogy jogszerűtlen a kormányablakok keresetlevelek befogadására vonatkozó gyakorlata.

A MEOSZ-hoz érkező panaszok alapján azt tapasztalta a szervezet, hogy a kormányablakok sok esetben a személyesen megjelenő ügyfelektől kizárólag a keresetlevél benyújtására szolgáló formanyomtatványt fogadják el. Az érintettek által megfogalmazott, minden formai és tartalmi követelménynek megfelelő keresetek befogadását elutasítják.

Dr. György István, területi közigazgatásért felelős államtitkár a MEOSZ-nak küldött válaszlevelében egyetértett a jogi képviselő nélkül eljáró ügyfelek keresetlevelei átvételének nyomtatvány hiánya miatti megtagadásával kapcsolatos megkereséssel. Kiemelte, hogy – a MEOSZ. által is hivatkozott – közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi törvény (Kp.) a formanyomtatvány kötelező használatát ezen személyi körhöz tartozó felperesek számára nem teszi kötelezővé. A Kp. 39. (7) bekezdés a) pontja, továbbá 40. § (1) bekezdés alapján a kormányablak feladata kizárólag a keresetlevél átvétele és a jogorvoslati kérelem, valamint az ügy iratainak fővárosi és vármegyei kormányhivatalhoz történő felterjesztése. Annak megítélése már a bíróság hatáskörébe tartozik, hogy a keresetlevél megfelel-e a Kp-ban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek.

A MEOSZ jelzése alapján megvizsgálták és megállapították, hogy olyan tartalmú iránymutatás nem készült, amely előírta volna, hogy a keresetlevél átvételét tagadják meg, ha annak benyújtása nem formanyomtatványon történik. Továbbá az eddigi ellenőrzési tapasztalatok arról szólnak, hogy a hatósági döntések minden esetben tartalmazzák a jogorvoslatra vonatkozó kötelező tájékoztatást.

A szaktárca tájékoztatása kiterjedt arra is, hogy ezügyben dr. Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkárral folytatott egyeztetés eredményeként az ügyfélbarát, szakszerű ügyintézés követelményének eleget téve, és az egységes joggyakorlat kialakítása érdekében a kormányablakokban dolgozó kormánytisztviselők figyelmét felhívják arra, hogy a jogi képviselő nélkül eljáró ügyfelek keresetleveleit azok formájára tekintet nélkül be kell fogadniuk.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- öt = 4

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. április 8. szerda, Dénes napja van.
Ma van a(z) Emberszeretet világnapja.
Az év 15. hete és 98. napja.
Holnap Erhard napja lesz.

1735. Nagypéntek. II. Rákóczi Ferenc fejedelem halála Rodostóban.


1860. Gróf Széchenyi István a Magyar Akadémia tagja Közmunka és Közlekedési Miniszternek halála Döblingben.


Húsvét másodnapján
az jutott eszembe
egy üveg rózsavizet
vettem a kezembe.
Elindultam véle
piros tojást szedni.
Adjátok hát lányok,
ha nem sajnáljátok,
ha pedig sajnáljátok,
licskes-lucskos facsaros
víz lesz a ruhátok.

népköltés

Időjárás

2026-04-08, 15:12
Clear sky
NW
Clear sky
15°C
4.3 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 24%
Szél: 4.3 m/s NW
Széllökések: 11.5 m/s
UV-Index: 4.65
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:08
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com