Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Citrom - Amazonas
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A legérzékenyebb pontra sújt a legnagyobbat az adóhivatal

- 2020. október 30. 8:00 - 1754 megtekintés

A Mercedes és a BMW ma már csupán tömegautónak számít az adócsalóknál Általában csak a pénz tartja össze az adócsalásra szakosodó bűnszervezeteket, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozóinak így az a fő törekvésük, hogy a célkeresztbe kerülő bandáktól minél hamarabb elvonjanak minden értéket – erről beszélt lapunknak a hatóság bűnügyi főigazgatója. Vankó László szerint […]

A Mercedes és a BMW ma már csupán tömegautónak számít az adócsalóknál

Luxusautók egymás mellett. a fotó akár abban a hatósági parkolóban is készülhetett volna, ahol a lefoglalt kocsikat tartjákÁltalában csak a pénz tartja össze az adócsalásra szakosodó bűnszervezeteket, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozóinak így az a fő törekvésük, hogy a célkeresztbe kerülő bandáktól minél hamarabb elvonjanak minden értéket – erről beszélt lapunknak a hatóság bűnügyi főigazgatója. Vankó László szerint a legmeg-semmisítőbb mozzanatok egyike az, amikor a nyomozók a bűnöző kezéről lecsatolják az elcsalt pénzből vett márkás órát, majd bilincset kattintanak a helyére. A vezérőrnagy lapunknak részletesen beszélt az adócsalás lélektanáról, a bűnüldözés hatékony módszereiről, ahogy arról is, mennyibe kerül megszervezni egy adócsaló bandát és milyen kocsival járnak manapság a bűnözők.

A koronavírus okozta válságot nyögi tavasz óta a világ gazdasága, a jelenség alól – nyilvánvaló módon – a magyar gazdaság sem vonhatta ki magát. De vajon a magyar adócsalóknak is beköszöntött-e a hét szűk esztendő márciusban? – tettük fel a kérdést a NAV bűnügyi főigazgatójának. – Ha a legális gazdaság megakad, akkor az illegális szférában is hasonló folyamatok mennek végbe. Gondoljunk csak bele: ha nem kell számla, a számlagyárak sem működnek, nem lesz ugyanis kereslet a jogsértő szolgáltatásra – kezdte válaszát Vankó László pénzügyőr vezérőrnagy, majd egy példát is említett. A külföldi használt gépjárművek behozatalának egy része nem ellenőrizhető, a használtautó-kereskedelemnél emiatt rendre felmerülhet az adófizetés elkerülése. A határok tavaszi lezárásával lényegében megszűnt a behozatal, ezzel megszűnt a törvénysértő üzletelés lehetősége is. – A határok megnyitásával persze újrakezdhették működésüket az érintett szereplők -mondta a főigazgató, aki ezután a hatóság szerepére, feladatára tért át.

– A feketegazdaság résztvevői adott esetben olyan nagy tételeket mozgatnak, amelyek már az adott ágazat, kereskedelmi szegmens működését is befolyásolhatják. Volt például olyan helyzet, amikor a szója piacán a gazdát cserélő áruk negyven százaléka feketén forgott. A NAV-nak tehát az a feladata, hogy azonosítsa és kiiktassa a feketegazdaság szereplőit, a nagy adócsaló bandákat – magyarázta a vezérőrnagy, majd hozzátette: az adócsalások elleni hatásos fellépésre manapság nagyobb szükség van, mint korábban bármikor volt. A legális gazdaság újraindításához ugyanis az államnak egyrészt pénzre van szüksége, másrészt arra, hogy a jogszabályokat rendre megszegő szereplők ne érvényesülhessenek a magyar piacon.

A PIACKUTATÁS A KULCS
Egy ponton megegyezik az adócsalók és a nyomozó hatóság gyakorlata: ez pedig a rendszeres piackutatás. Az adócsalók azért tekintik át a kereskedelmi folyamatokat, hogy felmérjék, adott időszakban mely árucikkekkel lehet a legnagyobb hasznot hozó visszaéléseket végrehajtani. A hatóság pedig azt elemzi, hogy a kereskedelemben hol bukkannak fel nagyobb arányban adózás nélküli termékek, szolgáltatások. – A nagy csalásra készülőket mielőbb ki kell iktatni, ám nem elégedhetünk meg csupán azzal, hogy az érintetteket bíróság elé állítjuk – mondta a főigazgató, majd így folytatta: el kell vonni mindazon értékeket, amiket a banda tagjai a bűncselekményeik elkövetésével szereztek meg. – Ez
– mutatott rá Vankó László – kulcskérdés, ugyanis a jogsértő módon megszerzett vagyon generálja később az újabb adócsalásokat. A bűnszervezetet a pénz működteti, a szereplőket rendszerint kizárólag a vagyonszerzés lehetősége köti össze, vagyis a bandát csak az anyagiak tartják egyben. Úgy is mondhatnám, a pénz az istenük, így ha ezt elvesszük tőlük, lényegében mindentől megfosztottuk őket – fogalmazott a vezérőrnagy. Egy hétköznapi mozzanatot felidézve a főigazgató megemlítette: a gyanúsítottak általában nehezen viselik, amikor a rajtaütéskor a hatóság lefoglalja az autókat, a vagyontárgyakat, a készpénzt. – A legmegsemmisítőbb mozzanatok egyike a tapasztalatok szerint mégis az, amikor a nyomozók a bűnöző kezéről lecsatolják az elcsalt pénzből vett márkás órát, majd bilincset kattintanak a helyére – mondta Vankó László.

NEGYVEN SZÁZALÉK
A főigazgató részletesen beszélt a pénz szerepéről. Elsőként arról ejtett szót, hogy az adócsalás nem könnyű foglalatosság – és nem is olcsó. Függően a módszertől, szükség lehet különféle árura, teherautókra, technikai eszközökre, raktárakra, alkalmazottakra, könyvelőre és bandatagokra. Korábbi tapasztalatok szerint akár a megszerezhető pénz negyven százalékát is felemészthetik a költségek, és Vankó László szerint a becslés ma is helytálló lehet. – Ebből is látszik – folytatta -, hogy mennyire fontos a vagyon elvonása. Ha nincs pénz, nem tud a csoport például árut beszerezni, nem tudja azt mozgatni, egyáltalán: nem finanszírozható a szervezet. Az embereket, a szereplőket lehet pótolni, a pénzt viszont sohasem.
De hogy áll a NAV az értékek elvonásával, másképpen mondva a vagyonbiztosítással? – tettük fel a kérdést. – Idén eddig – az ügyforgalmi adatok szerint
– az adócsalással gyanúsított bűnszervezetektől az elcsalt érték 140 százalékát szereztük meg – mondta a főigazgató, majd kitért arra, hogyan haladhatta meg a lefoglalt, zár alá vett összeg az okozott kárét. A NAV – a törvény rendelkezései szerint – minden olyan vagyonrészt elvonhat, amelyet az érintettek a bűnszervezet létezése alatt szereztek meg. Ez pedig adott esetben nagyobb lehet, mint a közkasszának okozott hiány.

MINDENT VIHET A NAV
– Az attól függ – válaszolta a vezérőrnagy arra a kérdésünkre, hogy milyen vagyontárgyak kerülhetnek a NAV-hoz, s azokat miként teszi pénzzé a szervezet. Ha egy cégnél merül fel adócsalás gyanúja, a hatóság több módszer közül választhat. Dönthet úgy, hogy lefoglalja az árukészletet, a gyártóegységeket, az autókat, az ingatlanokat, de még a követeléseket is. – Utóbbi esetben annyi történik, hogy a vállalkozás adósa a NAV-nak fizeti meg a tartozást – mondta Vankó László, majd tett egy fontos megjegyzést. Az adóhivatal igyekszik elkerülni, hogy fellépése nyomán tönkremenjenek a működő cégek. így, ha a legális működésnek nincs akadálya, a hatóság nem viszi el a gépeket, a kocsikat, más eszközöket, de – a zár alá vétellel – megtiltja azok értékesítését. Ugyanez a helyzet az ingatlanokkal is, sőt a céges részesedésekkel is. – Tegyük fel, hogy a Ki Mit Lop Kft.-nek 35 százalékos tulajdonrésze, üzletrésze van a Csaljunk Együtt! Kft.-ben. A NAV fellépése után a 35 százalékos rész tulajdonjogi helyzete nem változhat meg, a többi sorsát viszont nem korlátozza semmi – mondott egy érzékletes példát a főigazgató.

DROG A TARTÁLYBAN
Probléma akkor merül fel, amikor a cég irányítóit nem a legjobb szándék vezérli, s megpróbálják kiüríteni a vállalkozást. Erre a helyzetre ma nincs megfelelő magyar megoldás, nyugati viszont van. A vezérőrnagy ismét egy példát hozott fel. Évekkel ezelőtt Spanyolországban lekapcsoltak egy nagy tételben üzletelő drogbandát. A bűnszervezet Dél-Amerikából hozta be a kábítószert, mégpedig úgy, hogy megvettek egy szőlőültetvényt, és az ottani borászat volt hivatva arra, hogy elfedje a hatóságok elől az illegális üzletet. – A hatalmas acéltartályokban nem bor volt, hanem készpénz és kábítószer – elevenítette fel Vankó László, a lényeg azonban nem ez. A banda leleplezése után az állam vagyonfelügyelőt rendelt ki a borászat élére, a szakember pedig pár év alatt felfuttatta a céget, amely egy idő után profitot termelt. – Magyarországon is be lehetne vezetni a módszert. Az érintett cégek felügyeletét, működtetését például a felszámolók is elláthatnák. Vagyis nem maradna a törvénysértésen ért vezetőknél a vállalkozás, hanem a köz érdekében egy független szakember dönthetne a legfontosabb kérdésekben – magyarázta a főigazgató.

MERCEDES? UGYAN MÁR!
Egészen más a helyzet, ha magánszemélyek az adócsalás elkövetői. Ilyenkor úgynevezett vagyoni profilt alkot a NAV, azaz nemzetközi szervezetek segítségét is kérve feltérképezi az illető vagyoni helyzetét. – Hatásos módszer, találtunk már így magyar adócsalóhoz köthető spanyol luxusingatlant és osztrák bankbetétet is – elevenítette fel a főigazgató. A hatóság ilyenkor intézkedik, hogy az ingatlanokat ne lehessen eladni, minden mást viszont igyekszik rövid úton pénzzé tenni. – Előzetes értékesítés, ez a kulcsfogalom – mondta Vankó László. A jogszabály módot ad arra, hogy a NAV mielőbb eladja a luxustárgyakat, az értékes műszaki cikkeket, az autókat, az összeg pedig az ügy végérvényes rendezésééig az úgynevezett bűnügyi letéti számlára kerül.

– Ha már autók: milyen kocsival járnak manapság a nagystílű adócsalók? -kérdeztük a főigazgatótól. – A Mercedes és a BMW tömegautónak számít a csalók között – válaszolta a vezérőrnagy. A lefoglalt autók között Lamborghini, Aston Martin, Ferrari és Maserati is van. A főigazgató arról is beszélt, miért vesznek ennyire hivalkodó járműveket azok, akik adócsalásból szereztek nagy vagyont. – A bűnszervezetek bizonyos hierarchia szerint épülnek fel és alkalmaznak strómanokat, vagyis olyan személyeket, akik – adott esetben – elvihetik a balhét. A bonyolult céghálók szintén a valódi irányítók, felelősök személyének elrejtését szolgálják. Emiatt hiszi szinte mindegyik irányító, hogy őt biztosan nem kapja el a NAV – mondta a vezérőrnagy, majd hozzátette: az utóbbi időszak azt igazolta, hogy ez a számítás általában alaptalan.

(megjelent: Magyar Nemzet, 2020. 10. 07.)



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 8 = tizenhat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Zenei visszatekintő Baluval
    Utazz velünk az időben a Back in Time-mal! Minden adásban egy-egy különleges évszámot veszünk górcső alá 1970-től egészen 2022-ig, hogy újraéljük a korszak legmeghatározóbb zenei pillanatait. Felcsendülnek a feledhetetlen slágerek, amelyek generációk életérzését formálták meg. Legyen szó a diszkó fénykoráról, a 90-es évek dance-lázáról vagy a közelmúlt listavezetőiről, nálunk minden dal egy időkapszula. Tarts velünk, és nosztalgiázzunk együtt a múlt legnagyobb kedvenceire! Kapcsolódj be, és hagyd, hogy a zene visszarepítsen a kedvenc éveidbe!
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 23. szombat, Dezső napja van.
Az év 21. hete és 143. napja.
Holnap Eszter, Eliza napja és Pünkösd ünnepe lesz.

1854. Császári nyílt parancs Magyarországra is kiterjeszti az osztrák bányászati törvény hatályát. Szénkutatási jogot biztosítanak a tulajdonos beleegyezése nélkül is bárkinek, aki hatósági engedéllyel rendelkezik.


1880. Gróf Széchenyi István szobrának leleplezése a Magyar Tudományos Akadémia palotája előtt.


Rippl-Rónay József
/1861. máj. 23. - 1927. nov.23. /

Szabó Lőrinc: Rippl-Rónay

"Ülj csak le!", mordult rám, és máris új
papírt feszített deszkájára. Túl
a Róma villán, Kaposvár felett,
oly gyöngéden bolyhozta az eget,
mint a kabátom kékes hamva. "Ülj
csak le!" mondta megint "most sikerül
félóra alatt, vagy soha sehogy!"
S már fogta a krétáit. Hónyomok
integettek, sárguló, laza fény,
a barázdákból s a karók hegyén,
arrébb meg, barnán friss-zöld erezet,
vetés vonalazta a földeket.
Néztem a tájat s a Mestert /ahogy
engemet ők /: tavaszi áramok
keverték köröttünk a színeket,
s mikor az arckép kikerekedett:
"Jól ment?", dörmögte ő, s gyors ujjai
szignálták a pasztellt: Rippl-Rónay.

Időjárás

2026-05-23, 04:42
Overcast
N
Előjelzés
19°C
2.8 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1026 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 2.8 m/s N
Széllökések: 8.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 04:57
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.05.29 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.30 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.31 17:00 - Művészet, Spiritualitás, Reiki - Sztárvendég: Laár András - Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Program részletei (Kattintson a megnyitáshoz)
    17:00
    Érkezés, kapunyitás, az érdeklődők fogadása.
    18:00
    Laár András és Varga Szilárd Beszélgetés művészetről, spiritualitásról és a Reikiről.
    18:50
    Mantra-praxis Zenés szertartás és közös rezgés Laár Andrással.
    19:30
    Energia kör Csoportos kezelés Reikivel.
    Kötetlen beszélgetés 21:00 óráig Részletek itt olvashatóak!
  • 2026.06.03 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.06.12 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com